A jövőnek vágyat kell ébresztenie, nem félelmet

Bemutatták az Egyházak Alsó-Baranyában és Szlavóniában című kötetet március 6-án, Budapesten a Hold utcai református templomban. Lábadi Károly néprajzkutató műve a horvátországi magyarság vallási néprajzi értékeinek és egyháztörténetének hiánypótló monográfiája.
A szerző munkásságát és a mű jelentőségét méltatva Székely András Bertalan művelődésszociológus, kisebbségkutató elmondta, hogy Lábadi Károly régóta kutatja Alsó-Baranya és Szlavónia vidékét, aminek köszönhetően ez a terület néprajzi szempontból a Kárpát-medence egyik legjobban feltárt szeglete lett az elmúlt évtizedekben. Az általa összegyűjtött ismeretek nélkülözhetetlenek a helyi magyarság számára identitásának megőrzéséhez és a megmaradáshoz. Székely András Bertalan hangsúlyozta azt, hogy a vallás ezen a tájon mindig a magyarságot, a megmaradást is jelentette, hiszen a hit mellett tudományt és műveltséget is adott a helyieknek. A kötet a református és a katolikus egyház, valamint a nazarénus mozgalom megtartóerejét mutatja be.

képSzerző és könyve

Bölcskei Gusztáv tiszántúli püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke kifejtette: az alsó-baranyai és a szlavóniai magyarság és reformátusság történetével ismerkedve rájövünk, hogy az az egyetemes magyarság és reformátusság története is, amelyben felfedezzük az azonos gyökereket. Meglátása szerint a vidék történetét alakító személyiségek, döntések és küzdelmek messze túlmutatnak a régió históriáján. Az egyházvezető szerint Lábadi Károly kötetével újra közkinccsé tette ennek a vidéknek a gazdag örökségét, és újra emlékeztetett minket arra, hogy „az egymáshoz tartozásunkban soha nem számolgathatjuk azt, hogy ki a kisebb, ki a nagyobb, mert egymás nélkül nem kisebbek vagy nagyobbak vagyunk, hanem csonkák”.

képBölcskei Gusztáv és Csáti Szabó Lajos püspökök

A Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspöke megszólalásában arra figyelmeztetett, hogy okuljunk a könyvben leírtakból, becsüljük meg az elődök tetteit, és törekedjünk arra, hogy a nyomukban járjunk. Csáti Szabó Lajos ugyanakkor a rendkívül rossz demográfiai mutatókra is felhívta a figyelmet. Elmondta, míg tíz évvel ezelőtt tizenhatezer magyart számoltak meg a népszámláláskor, addig legutóbb már csak tizennégyezret. Az egyházvezető ezzel összefüggésben a szülők felelősségére, az önfeladás veszélyeire figyelmeztetett: bár Baranyában és Szlavóniában működnek a magyar iskolák, a szülők jelentős része mégis horvát intézménybe járatja a gyermekét.

képA monográfia néprajzi és vallási néprajzi értékeiről Tátrai Zsuzsanna néprajzkutató beszélt az egybegyűlteknek. Mint elmondta, az adatgazdag kötet hatalmas forrásanyagot dolgoz fel, egy helyen összegyűjtve és hozzáférhetővé téve a legfontosabbakat a különféle tudományterületek számára.

Végül maga a szerző szólalt meg. Sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy az utóbbi években megfogyatkoztak a horvátországi magyarságról szóló híradások, pedig a gazdag örökség és a mostoha sors miatt is több figyelmet érdemelne ez a közösség. Lábadi Károly bevallása szerint bár egyháztörténeti jellegű monográfiát írt, szándéka ennél jóval több volt, hisz „e vidék históriája mindig is párhuzamosan íródott az egyház históriájával”. A Dráva vidéke mindig a kultúrák és a hadak ütközőzónája volt. Az egyházak az ebből fakadó veszélyek tompítására törekedtek, amikor spirituális küldetésük mellett az értékteremtés feladatát is vállalták. „Az egyetemes magyarság szempontjából is jelentős kulturális javak születtek itt, a magyar irodalomnak is az egyik bölcsőhelye ez” – szögezte le Lábadi Károly, aki az egyházak megtartó erejének mai jelentőségére is felhívta a figyelmet. A tudós a jó pásztor bibliai példáját említette: „Egyenként kell visszavezetnünk az embereket anyanyelvi szeretetközösségünkbe, abba a kultúrába és azokba a felekezetekbe, ahol az őseik is felcseperedtek, és ahol a hit első indíttatását is hallották gyermekkorukban.” Mint mondta, sokat kell munkálkodnunk azért, hogy a határon túli magyarság ne vesszen el. „A jövőnek vágyat kell ébresztenie, nem félelmet, és útját kell állnunk a reménytelenségnek” – fogalmazott, majd hozzátette: a békesség és az egymás építésének szolgálatára kell törekednie minden magyarnak a Kárpát-medencében.

Kiss Sándor, Kép: Sereg Krisztián 

 

 Névjegy

 

Lábadi Károly 1950-ben a vajdasági Bácsgyulafalván született. A középiskolát Szabadkán, az egyetemet Újvidéken, Pécsen és Debrecenben végezte, doktoriját pedig az utóbbi mellett Zágrábban szerezte. A néprajzkutató eddig huszonhét önálló kötetben, több tucatnyi tanulmányban, több mint ezer kisebb cikkben tárta fel és népszerűsítette a horvátországi magyarság értékeit. Témái között szerepel a tárgyi és a szellemi néprajz, a művelődés- és az egyháztörténet, a közelmúlt története, a magyarság sorskérdései, de még a szőlészet és a borászat is. Kutatómunkája mellett többek között az Eszéki Egyetem magyar tanszékének alapító professzora, számos újság és folyóirat alapítója, szerkesztője és múzeumszervező is.