A kárpátaljai reformátusoknál járt a Zsinati Hivatal küldöttsége

Beregszászra, a Kárpátaljai Református Egyházhoz látogatott február 17-én a Magyarországi Református Egyház Zsinati Hivatalának delegációja. A találkozás a Zán Fábián Sándor püspök által tartott áhítattal kezdődött, majd a résztvevők áttekintették az együttműködés aktuális kérdéseit és a kárpátaljai gyülekezetek helyzetét.

Zsinati Hivatal kihelyezett osztályvezetői Kárpátalja 2026 február 17. - Fotó: Somorjai Balázs

Fotó: Somorjai Balázs

Kihelyezett osztályvezetői értekezletet tartott egyházunk Zsinati Hivatala Kárpátalján, ahol a Kárpátaljai Református Egyház vezetősége fogadta a vendégeket. A megbeszélés kezdetén Zán Fábián Sándor az irgalmas samaritánus történetét állította példaként mindenki elé áhítatában.

Felidézte Dietrich Bonhoeffer német teológus egyik gondolatát a történettel kapcsolatban, miszerint a rablók és szemlélők világában élünk, nem pedig a segíteni megállókéban. A kárpátaljai püspök úgy vélte, hogy a háború sújtotta Ukrajnában talán még inkább igaz, hogy vannak rablók és kirablottak, például a 27 ezer forintos nyugdíjból élők vagy az élet és a jövő lehetőségétől megfosztott gyerekek, a családtagjaikat elvesztett emberek, „mégis sokszor a szemlélők közé állunk”. Arra emlékeztetett, hogy egyházunk küldetése ma is az, hogy csökkenjen a közömbös szemlélők és a rombolók száma, miközben növekedjen azoké, akik aktívan segítenek embertársaikon. – Nem tudom, mennyire tudunk a rablók számán változtatni, de nekik is prédikálni kell – jegyezte meg Zán Fábián Sándor.

Zsinati Hivatal kihelyezett osztályvezetői Kárpátalja 2026 február 17. - Fotó: Somorjai Balázs

Fotó: Somorjai Balázs

A küldöttség látogatását Zán Fábián Sándor a szolidaritáson túlmutató figyelemnek és bátorításnak nevezte, amely megerősíti a kárpátaljai közösségeket. Mező István, a Zsinati Hivatal vezetője azt hangsúlyozta, hogy a korábbi találkozások is építő lelki folyamatokat indítottak el bennük, és a nehéz helyzetben élő testvérekkel való kapcsolat az egész egyházat építi.

A megbeszélésen szó esett arról, hogy február 24-én, a nemzet imádságának napján a kárpátaljai reformátusok közös imádkozást és böjtölést szerveznek. Kijevben is lesz egy nagy megemlékezés, és az ukrajnai egyházak tanácsának elnökeként Zán Fábián Sándor a munkatársai segítségével mindent megtesz, hogy ez a nap valóban az imádságról szóljon egész Ukrajnában. A tévében ezen a napon minden órában más felekezet imája szólal majd meg a békéért és a szétszakadt családokért.

Kihívások az oktatásban

– Számos olyan terület van, amelyen az együttműködés az anyaországi reformátusokkal a megmaradásunk feltétele – hívta fel a figyelmet Zán Fábián Sándor. Szóba került például, hogy az oktatási intézmények fenntartása egyre nehezebb a kárpátaljai reformátusoknak. Felvetődött, hogy a Kárpát-medencei közoktatási alapot lehetne népszerűsíteni, mert van, ahol komolyan veszik, de van, ahol elfelejtették ezt a kezdeményezést. A püspök felidézte, hogy korábban úgy hirdették a gyűjtést, hogy minden gyerek után havonta egy fagyi ára kerüljön az alapba. Arról is beszámoltak a kárpátaljai testvérek, hogy elkezdődött az egyeztetés a kárpátaljai keresztyén pedagógusok szövetségének létrehozásáról, mert ahogy a püspök fogalmazott, „nem attól lesz református egy iskola, ha református bankszámláról jön a pénz, hanem attól, hogy református pedagógusok dolgoznak az intézményben”.

Zsinati Hivatal kihelyezett osztályvezetői Kárpátalja 2026 február 17. - Fotó: Somorjai Balázs

Fotó: Somorjai Balázs

Mező István zsinati hivatalvezető megosztotta a jó hírt, miszerint Mezőkaszonyban egy épületet alkalmassá tesznek arra, hogy a gyermekekkel foglalkozó Bárka misszió Kárpátalján hosszú távra be tudjon rendezkedni.

Lelkészeket tehermentesítő csereszolgálat

Hálájukat fejezték ki a kárpátaljai reformátusok a csereszolgálatban érkező lelkészekért, akik az összes Kárpát-medencei egyházkerülettől sorban jöttek szolgálatot átvállalni a leterhelt kárpátaljai lelkipásztoroktól. Elmondták, hogy ma már nem azért szükséges ez a segítség, mert a lelkészek nem tudnak eljutni egyik helyről a másikra, hanem elsősorban a gyülekezetek erősítése és bátorítása miatt fontos.

Zsinati Hivatal kihelyezett osztályvezetői Kárpátalja 2026 február 17. - Fotó: Somorjai Balázs

Fotó: Somorjai Balázs

Héder János főjegyző megosztotta, hogy az ungi egyházmegyében tartott lelkészgyűlésen a lelkészek arra kérték, hogy ha lehetne, akkor ne csak pár napra jöjjenek a helyettesítő lelkészek, hanem néha akár egy-két hétre is. Ötletként felmerült a beregszászi megbeszélésen annak a lehetősége is, hogy teológushallgatók jöhetnének legációba, vagy hogy esetleg fiatal nyugdíjasokat lehetne megkérni erre a szolgálatra.

Zsinati Hivatal kihelyezett osztályvezetői Kárpátalja 2026 február 17. - Fotó: Somorjai Balázs

Fotó: Somorjai Balázs

Nagy segítséget jelent az is a leterhelt kárpátaljai lelkészeknek, hogy a Gyökössy Intézet személyes és csoportos alkalmakat szervez nekik. A kárpátaljai reformátusoknak a súlyosbodó lelkészhiánnyal is szembe kell nézniük, egyelőre ugyanis nem megoldott a nyugdíjba vonuló lelkészek utánpótlása. Korábban fenntartottak egy ösztöndíjat azoknak a kárpátaljai teológushallgatóknak, akik vállalták, hogy hazatérnek a tanulmányaik után, de erre nincs jelenleg megfelelő anyagi forrás, erre is megoldást kellene találni. A helyzetet az is súlyosbítja, hogy egyre kevesebb család tudja gyermeke magyarországi tanulmányait anyagilag támogatni.

Fiatalok és nőszövetségi konferencia

A kárpátaljai fiatalok közül sokan elmentek, de még van ifjúsági misszió Kárpátalján, és van is ki felé szolgáljanak: tavaly sikerült egy 350 fős ifjúsági alkalmat is szerveznie a kárpátaljai reformátusoknak. Mező István hivatalvezető ehhez hozzátette, hogy a reformátusok Magyarországon is figyelnek a kárpátaljai fiatalokra: a Csillagponton például közel kétszáz kárpátaljai fiatal vett részt, és volt külön kárpátaljai sátor is.

Berecz Júlia, a Zsinati Hivatal külügyi osztályának vezetője beszámolt arról, hogy ismét mennek egy libanoni nőszövetségi találkozóra, ahova kárpátaljai nőtestvérek is velük tartanak. Itt közel-keleti keresztyén nőkkel találkoznak, akik a korábbi években arról számoltak be, hogy a háború miatt sok férfit elvisznek katonának, ezért a nőkre sokkal több feladat, teher hárul.

Megosztották a kárpátaljai reformátusok, hogy egyházukban a magvetés idei tematikus évéből kiindulva a jövő év a növekedés, 2028 pedig a gyümölcstermés éve lesz.

Zsinati Hivatal kihelyezett osztályvezetői Kárpátalja 2026 február 17. - Fotó: Somorjai Balázs

Fotó: Somorjai Balázs

A Zsinati Hivatal küldöttségének és a Kárpátaljai Református Egyház vezetőségének találkozása a testvéri kapcsolatok további erősítésének szándékával zárult, és a felek ígéretet tettek, hogy a következő látogatásig is segítik egymást és imádkoznak egymásért.