Alakuló közgyűlést tartott a Kárpátaljai Református Egyház

Az ünnepi közgyűlést január 26-án tartották a derceni református templomban. Zán Fábián Sándor újraválasztott püspök a családban megélt küldetéstudat fontosságát hangsúlyozta igehirdetésében.

Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház (KRE) újraválasztott püspöke igehirdetésében Jézus példáján keresztül szólt a lelkészekhez, gondnokokhoz, presbiterekhez, hitoktatókhoz, kihangsúlyozva a küldetéstudat megélését a családban. „Ez a mai napi ige arra figyelmeztetett engem, hogy mi is, ma itt (Kárpátalján) élő emberek, akik a KRE-ban választott tisztségeket töltünk be, különösen figyeljünk oda az otthonra, házunk népére, arra a falura, városra, vidékre, ahol élünk, mert nekünk elsősorban itt van küldetésünk" – mondta. Éljünk úgy, hogy életünket látván Jézust fogadják szeretteink a szívükbe – figyelmeztetett.

kép

A napirendi pontok elfogadása után Dávid Árpád, a KRE Választási Bizottságának elnöke ismertette a szavazások eredményeit. A szavazatok alapján – mint ahogy arról honlapunkon már korábban beszámoltunk – az egyházkerületi vezető tisztségeket Zán Fábián Sándor püspök, Nagy Béla főgondnok, Héder János lelkészi főjegyző és Petrusinec Vladimir világi főjegyző tölti be.

A zsinat tagjai
Máramaros-Ugocsai Egyházmegye: Hunyadi Attila esperes, Nagy Barna főgondnok Seres János és Sipos József lelkészi képviselő, Oroszi József és Homoki Gábor világi képviselő.
Ungi Egyházmegye: Balogh Attila esperes, Bátori József főgondnok, Kótyuk Zsolt és Szimkovics Tibor lelkészi képviselő, Szanyi Szabó Sándor és Péntek Zoltán világi képviselő.
Beregi Egyházmegye: Zsukovszky Miklós esperes, Hadnagy István főgondnok, ifj. Halász Dezső, Páll László és Taracközi Ferenc lelkészi képviselő, Gyurkó Miklós, Oroszi Pál és Vackó László világi képviselő.

A választott tisztségviselőket Héder János egyházkerületi főjegyző iktatta be. Az eskütételt követően Zán Fábián Sándor püspök Pál apostol efézusbeliekhez írott levelének harmadik részéből hozott igével (Ef 3,14-21) mondott áldást a szolgálattevőkre.

kép

Nagy Béla egyházkerületi főgondnok is igével köszöntötte a frissen beiktatott zsinati tagokat: „És a ti szívetek legyen tökéletes az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, hogy járjatok az ő rendeléseiben, és őrizzétek meg az ő parancsolatit, miképpen e mai napon" (1Kir 8,61).

A templomokon kívül kell elmondani

Zán Fábián Sándor püspöki beszámolójában, az év témájához kapcsolódva, a figyelmet a családokra irányítva vette számba a 2018-as esztendőt. Felsorolta és hálát adott azokért a missziói és szolgálati területekért, amelyeken keresztül elérik és építeni tudják a családokat, kezdve annak a legkisebb tagjától a fiatal- és a középkorosztályon keresztül a legidősebbekig (Reformáció Gyermekei Program, Testvért Szeretnék Program, hitoktatás, a Kárpátaljai Református ifjúsági Szervezet alkalmai, egyetemi és főiskolai gyülekezetek alkalmai, gyülekezeti evangelizációs hetek, Bethesda Szenvedélybetegeket Mentő Misszió, idősek otthona Beregszászban és Nagydobronyban, beteggondozás).

kép

Héder János főjegyző az elvándorlás problémájáról beszélt, s útmutatást adott ahhoz, mit mondhatnak a gyülekezet vezetői a külföldre készülőknek. Azzal nem vitatkozhatnak, hogy az idegen országban dolgozó pénzt nyer, de azt elmondhatják, mi az, amit ezzel elveszít(het): a családot, a szociális hálót (baráti közösségeket, ismeretségeket), a lelki hálót (egyházi élet), és milyen nehézségek várnak ott rá. Azokkal pedig, akik elmennek, tartani kell a kapcsolatot. A lelkész elérkezettnek látja az időt arra, amikor a templomokon kívül kell elmondani, megmutatni az embereknek, hogy mit jelent keresztyénnek lenni. A keresztyén ember fegyverének az imádságot nevezte, annak erejét pedig Illés prófétával példázta.

Zán Fábián Sándor püspök az alkalom végén imatémákat sorolt fel: az evangélium terjedését, a gyermekáldást (2018-ban 573 gyermeket – 101-gyel kevesebbet, mint 2017-ben – kereszteltek, a temetések száma pedig 1187 volt), az óvodák és az iskolák működését, az idősgondozást, valamint a Beregszászba tervezett keresztyén kórház ügyének előrehaladását emelte ki.

Forrás: Kárpátalja.ma, fotó: Fábián Zoltán