Autós istentisztelet Beregszászon

Autós istentiszteletet szervezett Beregszászon a református egyház. Az ötletet a hasonló magyarországi kezdeményezések adták.

– Ez a koronavírus-járvány az egyik legfontosabb szükségletünket, a közösségi létünket célozta meg – nyilatkozta a Kárpátinfo hetilapnak Taracközi Ferenc, a Beregszászi Református Egyházközség vezető lelkésze, aki vasárnap az autós istentiszteleten hirdette az igét. – Persze a virtuális közösségnek is örülünk, mindazoknak a lehetőségeknek, amit a televízió, a rádió, az internet biztosít. De már nagyon hiányoznak a személyes találkozások, a valós közösségek.

autos-istentisztelet-beregszaszon.jpg

Fotó: karpatinfo.net

Két héttel ezelőtt látták, hallották, hogy Budapesten autós istentiszteletet szerveztek. Ez az ő fantáziájukat is beindította. A presbitériummal összeülve átgondolták, hogyan valósíthatnák ezt meg ők is. Az Ivan Franko utcai parkolóban szervezték meg május 3-án az első autós istentiszteletüket, amelyre majd 50 gépjármű érkezett. Mintegy 150-200 fő volt jelen, a törvényi előírásoknak megfelelően elszeparálva egymástól.

Mindegyik autóval vagy kisbusszal egy-egy család érkezett, s bár nem szállhattak ki a járműveikből, láthatták egymást és közösségben hallhatták Isten igéjét, együtt imádkozhattak, a Mezőváriból érkezett Kovács házaspár irányításával pedig közösen énekelhettek.

A szervezők szeretnének a következő vasárnap is 14 órakor autós istentiszteletet tartani, s a tervek szerint az azt követő hétvégén – amennyiben a törvényi előírások is engedik – szabadtéri istentiszteletet szerveznének ugyanott, ahová már nem csak a gépkocsival érkezők jöhetnének.

Online istentiszteletek

Az istentiszteletek közvetítését minden gyülekezet egyénileg oldja meg, de vannak az egyházmegyékben központilag kijelölt templomok, ahol hét közben és vasárnaponként más-más lelkipásztor szolgál – derül ki a Kárpátalja hetilap összeállításából. A Beregi Református Egyházmegyében a munkácsi református templom, a Máramaros–Ugocsai Református Egyházmegyében a tekeházai református templom sugároz élő istentiszteleteket. Ahol a technikai eszközök rendelkezésre állnak, ott a helyi gyülekezetek közvetítenek online istentiszteleteket többek között Beregszászban, Mezőváriban, Beregújfaluban, Csapon, Csongoron, Nagydobronyban, Búcsúban, Szernyén, Ungváron, Kisdobronyban, Haranglábon. Az online istentiszteletek mellett rövid áhítatok, igei magyarázatok is megjelennek, amelyek elérhetőek mindenki számára. A Pulzus Rádió és a TV21 Ungvár is közvetít istentiszteleteket, amelyeket még a vírus megjelenése előtt vettek fel.