Az egyházak restitúciós helyzetéről tájékoztatta Hans Klemm amerikai nagykövetet Kató Béla

Az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke szerint a bukaresti restitúciós bizottság mintaként használja a sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaállamosításáról hozott ítéletet az egyházi restitúciós kérelmek elutasítására.

Kató Béla Sepsiszentgyörgyön találkozott az Amerikai Egyesült Államok bukaresti nagykövetével kedden Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester és Tamás Sándor, Kovászna megye elnöke társaságában. Hans Klemm székelyföldi látogatása során Hargita és Kovászna megyét kereste fel, és mint elmondta, elsősorban informálódni szeretett volna a kétnapos látogatás folyamán.

A találkozó után tartott sajtótájékoztatón a nagykövet elmondta, országa a biztonságot, a demokráciát és a jólétet kívánja elősegíteni Romániában. Hozzátette: a demokrácia megerősítése alatt a korrupcióellenes harcot, de ugyanakkor a kisebbségi jogok, a vallásszabadság, a szólás- és sajtószabadság tiszteletben tartását is értik. A nagykövet úgy vélte: Románia mind a biztonság, mind a jólét, mind pedig a demokrácia terén jó úton halad, de ez nem jelenti azt, hogy az ország gondjai meg lennének oldva. A kisebbségek gondjait és a fiatalok otthon tartásának a kérdését is Románia előtt álló kihívásnak tekintette.

kép

Kató Béla a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a nyár elején már járt Amerikában, ahol találkozott azokkal a kongresszusi képviselőkkel, akik 2014-ben támogató levelet írtak az akkor még per tárgyát képező Székely Mikó Kollégium ügyében, így most megdöbbenve értesültek, hogy az iskolát elvették az egyháztól. Beszámolt továbbá arról, hogy a református egyház csak az elmúlt héten 12 elutasító választ kapott a visszaszolgáltató bizottságtól, és a testület minden esetben arra hivatkozik, mint a Mikó-kollégium ügyében, azaz hogy az egyházkerület nem jogutódja a több száz éves intézményeknek.

A bizottság a telekkönyvre hivatkozik, amelyben – a korabeli telekkönyvezési gyakorlatnak megfelelően – nem magát az egyházat, hanem annak valamelyik alegységét jelölték meg tulajdonosként. „Olyan ingatlan visszaszolgáltatási kérvényét is elutasították, amelynek tulajdonosaként a telekkönyvben az van bejegyezve, hogy egy egyházközség kántori lakása" – szemléltette a püspök. Kató Béla elmondta: a bizottság sorozatban hozta az elmúlt időszakban az elutasító határozatokat, félreértelmezve a telekkönyvi bejegyzéseket, azokban az esetekben viszont, ahol félremagyarázhatatlan volt az egyház tulajdonjoga, nem hozott határozatot. „Az ilyen esetekben újabb iratokat kérnek, és halogatják a döntést" – tette hozzá a püspök.

„Belefáradtunk, hogy száz per van a nyakunkon, tíz évig is elhúzódik, amíg végül – ha olyan a politikai környezet – negatív ítéletet hoz a bíróság" – szögezte le Kató Béla. Hozzátette, a reformátusok nem tudják megélni a vallásukat a diakónia, az iskola nélkül, ezt a vallásszabadság korlátozásaként élik meg. Ugyanakkor a püspök szomorúnak nevezte, hogy ilyen körülmények között kénytelenek készülni a protestáns egyházak jövő esztendei 500 éves jubileumára.

„A mi egyházunk felfogása szerint, ha diakóniával, oktatással nem foglalkozhatunk, az a vallásszabadság korlátozása. Ha nincs megadva az a jog, hogy gyerekeket neveljünk és embereket gondozzunk, aszerint a bibliai mérce szerint, amit mi megismertünk és ami szerint élünk, ez a vallásszabadság súlyos megsértését jelenti. A mi egyházunk az élet istentiszteletében való részvételt hangsúlyozza" – hangsúlyozta a püspök.

Kató Béla bejelentette, hogy Hans Klemm hamarosan Kolozsvárt is fel fogja keresni, és ígérete szerint az Erdélyi Református Egyházkerület Püspöki Hivatalába is el fog látogatni, ahol a visszaszolgáltatások ügyéről részletesebben is tájékoztatni fogják.

A ploiesti-i táblabíróság 2014 novemberében jogerős ítéletben érvénytelenítette a kommunizmus idején államosított sepsiszentgyörgyi Székely Mikó Kollégium visszaszolgáltatását a református egyháznak, és felfüggesztett börtönbüntetést szabott ki a restitúciót 2002-ben elrendelő testület három tagjára. A telekkönyben ugyanis az "Ev. Ref. Székely Mikó Kollégium" bejegyzés szerepel a sepsiszentgyörgyi iskolaépület tulajdonosát megjelölő rovatban, az épületet pedig a református egyháznak adták vissza.

forrás: MTI/kronika.ro/reformatus.ro, fotó: Kiss Gábor