Az ittben, a mostban!

Szükség van-e ma reformációra? Ha igen, milyen formában?

Alapelvünk a szüntelen reformáció, ecclesia semper reformanda est, az egyház újra és újra megújulásra szorul. A reformanda kifejezés mutat rá a reformáció identitásának sarokkövére: visszaállni az egyházat hitelesítő alapokra. Ez Krisztus elhívása, az ennek való engedelmesség, Jézus Igéjének megtartása és megcselekvése, Krisztus állandó követése.

Milyen előttünk álló feladatok vannak ma?

Krisztus felmutatása. A hit megvallása feladat minden korban. Kérdez bennünket a világ: mi a te hited, a kapaszkodód, motivációd, reménységed? Az ittben és a mostban, a jelenlegi helyzetben mutassuk fel Krisztust! Mivel a világ folyamatosan változik, másképpen kérdez, mint korábban, nekünk is máshogyan kell válaszolnunk rá. Újuljunk meg, hogy hitelesek lehessünk! Kárpátalján más dolgokból kell megtisztulni, mint például a hollandiai református egyházban. A Kárpátaljai Református Egyházat jelenleg a létbizonytalanság próbálja meg.

Kárpátalján most miből kell megtisztulni?

Mivel bizonytalansággal küzdünk, összefogásra van szükségünk. A szétesést összefogással ellensúlyozzuk. Ami megakadályozza ezt, abból kell megtisztulnunk. Mi gátol abban, hogy megfogjam a másik ember kezét, felkeressem az egyedül maradt időst, ezáltal megtartsam az életét? Mi akadályoz, hogy megérintsen engem a másik ember problémája, hogy empátiát gyakoroljak? Tudjunk együtt sírni és nevetni! Ez a mentális egészség területe. Biztos vagyok abban, hogy a problémáink, a kapcsolati fogyatékosságaink okait a Szentlélek segítségével, a lelkigondozás módszerével tárhatjuk fel.

Hogyan zajlottak ezek a megújulások régen az egyházban?

A reformáció a keresztyénség megújulásának csupán egy mérföldköve. Az apostolok cselekedeteiben olvasunk arról, hogy nemzetiségi kérdések miatt támadt feszültség az első keresztyének között. „…a görögül beszélő zsidók zúgolódni kezdtek a héberül beszélők ellen, hogy a naponkénti gondoskodásban elhanyagolják a közülük való özvegyasszonyokat.” Az eszkalálódott helyzet a friss egyházat majdnem megosztotta. Az apostolok oldják meg a problémát: a gyülekezet kiválaszt hét férfit a szolgálatra. Ezután megnövekedett a hívők száma, és sok pap is csatlakozott hozzájuk. Pál apostol a Jézussal való közösség hatását a következőképpen mutatja be: „Krisztusban tehát nincs zsidó, sem görög, nincs szolga, sem szabad, nincs férfi, sem nő, mert ti mindnyájan egyek vagytok Krisztus Jézusban.” Ezek olyan ellentétpárok, amelyek között feszültségek szoktak kialakulni. Zsidó és görög – nemzetiségi feszültség; szolga és szabad – társadalmi, gazdasági feszültség; férfi és nő – nemek közötti feszültség. Pál apostol problémáink széles spektrumát fedi le, és Krisztusra mint a legnagyobb problémamegoldóra mutat fel.

Kálvin Jánost nemzetközi reformátorként is nevezik, elsődlegesnek tekintette a missziót. Mennyire jellemző egyházunkra a missziói munka? Úgy vélem, diakóniában erősek vagyunk.

Tanítványok vagyunk attól is, hogy a missziót, a krisztusi küldetést folyamatosan végezzük, Jézust követő életünket felmutatva teszünk másokat is azzá. A docendo discimus, tanítva tanulunk mondás nálunk is érvényes. A misszió egyházunkat is megerősíti. Ebben is szükséges megújulni. Ez mindenkor összetartozott a diakóniával, nem lehet a kettőt szétválasztani.

Milyen körülmények segítették az 16. században a reformáció terjedését, és mi gátolja manapság?

A reneszánszban mondták ki gyújtófogalomként a modern szót, amely a devotio moderna szóösszetételben mutatkozott meg először. Jelentése: más hit, azt azonban nem fogalmazták meg, miben különbözik az előzőtől. A modern kor lényege a tagadás. Nem határozza meg, miért vagyok más, milyen sajátosságaim tesznek értékessé, különböztetnek meg. Madách „a tagadás ősi szellemeként" mutatja be Lucifert. Mindent kérdőjelezzünk meg, és ha huszadszor is sikerül valamit bebizonyítani, akkor talán elfogadjuk igaznak. Az Isten felé nyitó gótikával szemben megfogalmazódó modernség, a reneszánsz, a re-nátusz, azaz újjászületett, amely éppen az anyagot, az embert helyezi középpontba, totális kultúraváltást jelent abban a korban. Az embereknek kapaszkodóra volt szükségük, amely biztonságot adhatott számukra. A reformáció elterjedésének mentális oka, hogy a Lélek által tudott válaszokat adni. A szétesésben, a bizonytalanságban fogódzót nyújtott. A Krisztusra mutatás által ma is ezt kell képviselnünk az identitáskrízisbe került Európában.

Miért éppen 1517. október 31-én kezdődött el a reformáció?

A reformáció kora előtt is voltak Luther Mártonhoz, Kálvin Jánoshoz, Philipp Melanchthonhoz, Béza Tódorhoz, Ulrich Zwinglihez hasonló személyiségek, nagy tudással és mély hittel, mint például a clunyi bencések vagy az obszerváns ferencesek, Wald Péter és a waldensek, Husz János és a husziták. Ezek az előreformátorok viszont nem adtak válaszokat az emberek hétköznapi problémáira. A reformátorok viszont igen. Kálvin foglalkozott gazdasággal, divattal, a családtagok szerepével, lakberendezéssel. Így vitték közel az emberekhez az evangéliumot.

Mi mennyire adunk válaszokat az emberek mai problémáira?

A mai keresztyénség önazonossági válságban van, ez az egész európai kultúra válsága is egyben. Először találjunk önmagunkra, és legyünk problémamegoldást segítő egyház! A keresztyénség megújulását minden időben a problémamegoldás vitte előre, és a Szentlélek vezérelte.

Mai viszonyok között mondana erre példát?

Prédikálni hívtak egy urbánus gyülekezetbe. Amikor felolvastam az igerészt, láttam, hogy kikeresték a hívek. Az istentisztelet után szóba elegyedtem velük. A beszélgetésben a heidelbergi káté hosszú passzusait idézték. Úgy vágyom én is ilyen közösségre! Többekről kiderült, hogy nem keresztelték őket reformátusnak. Az egyikük elmesélte, hogyan csatlakozott a gyülekezethez: meghalt a fia és a férje, iszonyatos mélységet, gyászt élt meg. Az a szomszédasszony vigasztalta őt, aki odajárt templomba. Ő kísérte el a közösségbe. Mint mondta: „Itt állt össze az életem, a normális gondolkodásom, józanságom, a jövőképem.” A mai ember számára nem az a fontos, hogy milyen egyházban keresztelték meg a dédnagyapját, hanem hogy válaszokat kapjon olyan helyzetekben, mint: „kicsúszott a családi élet a kezemből”, „nem bírok a gyerekeimmel”, „esik szét a házasságom”, „nem győzöm fizetni a hiteleimet”. Legyünk olyan egyház, amelynek főként a lelkigondozás a területe!

Miről lenne érdemes a reformáció hónapjában magunkban gondolkodnunk, beszélgetnünk a családunkban, a házasságunkban?

Fogalmazzuk meg, mi gátol bennünket a hiteles keresztyén életben! Gondoljuk át, hogyan lehetne még inkább Jézusra hasonlítani! Közösségeinkben kössünk jóindulat-szövetséget, amelyben elhatározzuk és kimondjuk egymásnak: „bármit tegyek, azt csak jóindulatból teszem, még akkor is, ha esetleg kritizállak”! Ez a jóindulat szövetsége. Ezután fogalmazzunk meg legfeljebb három olyan igényt a másiknak, amelyről úgy gondoljuk, hogy segít „jól működni”, jól érezni magunkat a bőrünkben! Például a férj és a feleség ossza meg egymással, amitől, úgy vélik, boldogabb lesz házasságuk: hetente egyszer ülj le velem beszélgetni, mert hiányzol; este hatra főzd meg a vacsorát, mert akkorra mindig megéhezem, és ettől ideges leszek! A szövetségben mindenki tudja, mihez tartsa magát, ez segít abban, hogy jól működjünk férjként, lelkészként, gondnokként, családként, közösségként. Nagyobb valószínűséggel leszünk Krisztus-képűek.