Kárpátaljai Ifjúsági Találkozó – áhítat, dicsőítés, szeretetvendégség – ezzel a névvel indítottam útjára egy eseménysorozatot egy évvel ezelőtt. Az ötletet az adta, hogy az orosz–ukrán háború kitörése óta rengeteg kárpátaljai ismerősöm költözött Budapestre, ahol egyébként jómagam is élek, és szerettem volna egy találkozási lehetőséget nyújtani számukra, ahol együtt dicsőíthetjük Istent. Otthon ugyanis rengeteg ifjúsági alkalmon – táborokban, csendesnapokon – vettünk részt közösen, ez pedig nagyon hiányzott a nyüzsgő, zajos fővárosban. A szeretetvendégségek támogatásában, illetve a helyszín kiválasztásában egy kárpátaljai szervezet nyújtott segítő kezet, így bele is vágtam a szervezésbe. Már az első perctől kezdve többen is érdeklődtek az esemény iránt.
Alkalmanként tíz-tizenöten gyűlünk össze, ami nem egy hatalmas szám, de én már ezért is nagyon hálás vagyok. A rendszeresen járó tagok mindig megerősítenek abban, hogy mennyire szükségük van erre a közösségre. Missziómnak érzem a havonta megtartott találkozó szervezését.
Ezt a májusi alkalmat kicsit különlegesebbre szántam, mivel évfordulót ünnepeltük, ezért elhívtam a Ráday Felsőoktatási Diákotthon dicsőítő csapatának néhány tagját, hogy zenéjükkel tegyék szebbé az estét. A közös éneklés után egy rövid igei szolgálat következett, amelyet Joó Eszter, a Károli Gáspár Református Egyetem hittanár–nevelőtanár szakos hallgatója tartott. Prédikációjának első mondatában kiemelte, hogy Isten gondviselésének tartja, hogy bár nem egyeztettünk előtte, mégis ugyanazt az Igét választotta az áhítat alapjául, amelyet én a résztvevőknek szánt igekártyára nyomtattam: „De akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.” (Ézs 40,31) Az áhítat középpontjában az isteni gondviselés állt. Joó Eszter feltette a kérdést, hogy vajon komolyan vesszük-e Isten nagyságát. Hisszük-e, hogy az ő tudta nélkül még csak egy hajszál sem eshetik le a fejünkről? Az áhítat után lehetőséget biztosítottunk a gondolatok megosztására. Az egyik résztvevő elmondta, számára különösen fontos volt Isten gondviseléséről hallani, mert épp egy nehezebb időszakot él meg. Egy másik fiatal is csatlakozott az elhangzottakhoz: „Aki hisz őbenne, nem szégyenül meg.” (Róm 10,11) Erről az igeversről egy személyes történet jutott eszébe. Amikor elkerült otthonról egy sportiskolába, az iskolatársai sokat gúnyolták a hite miatt. Az edzője is felfigyelt arra, hogy a viselkedése eltér a többiekétől. Megkérdezte tőle, ennek mi az oka. Miután beszélgettek, az edző úgy döntött, a fiúkkal vasárnap közösen mennek el templomba. A társai katonás rendben követték, ő pedig meggyőződött arról, hogy az Úr nem hagyta megszégyenülni.
Az értékes gondolatok és a személyes bizonyságtételek után imaközösséget tartottunk, majd szeretetvendégséggel és nagy beszélgetésekkel zártuk az estét. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy már alig várjuk a következő alkalmat, amelyet a terveim szerint a Margitszigeten tartunk meg. A programot Facebook-eseményként hirdetjük, és felekezettől függetlenül szeretettel várunk minden kárpátaljai és magyarországi fiatalt, aki vágyik egy jó közösségre.