Balatonfüreden tanácskoztak a Kárpát-medencei református egyházvezetők

A Kárpát-medencei együttműködést érintő kérdések szerepeltek a Generális Konvent november 10-11-i elnökségi ülésének napirendjén. A kétnapos tanácskozás végén az európai migrációs válságról fogadott el nyilatkozatot a testület. (Frissítve 2015. november 16-án.)

A mostani megbeszélés fő témáját a jövő évi programok és az ezekkel összefüggő költségvetési kérdések egyeztetése képezte. Döntés született egyebek mellett a Generális Konvent közgyűlésének 2016. évi időpontjáról és helyszínéről is, amelynek július 4–6. között a felvidéki Kassa ad otthont. Elhangzott, hogy augusztusban Szováta lesz a helyszíne egy Kárpát-medencei református ifjúsági találkozónak, ősszel pedig a tervek szerint – a nyugat-európai és tengeren túli magyar református közösségek képviselőinek részvételével – diaszpóra konferenciára kerül sor.

kép

A Generális Konvent 2010-ben fogadta el első alkalommal a Magyar Református Egyház költségvetését. Az elnökség az elmúlt öt évre visszatekintve, valamint az átláthatóbb és tervezhetőbb működés szempontjait szem előtt tartva tárgyalt az eddigi tapasztalatokról. Ezeket figyelembe véve a 2016. évi közös költségvetést – amely a Magyar Református Egyház és a Generális Konvent működési költségei mellett a részegyházak által elhatározott közös projektek, programok és támogatási célok költségeit tartalmazza – a következő, februári ülésén tervezi elfogadni.

2017-re előretekintve a reformáció 500 éves évfordulójának közös megünneplése is napirendre került. A Kárpát-medencei reformátusok központi ünnepségére a június 24–25-re összehívni tervezett Közös Zsinaton kerül sor, amely egyúttal a Magyar Református Egyház szervezeti kereteit is megalapozó 1567-es debreceni zsinat 450. évfordulójáról is megemlékezik. Döntés született több reprezentatív kiadvány megjelentetéséről, valamint elhangzott az is, hogy Felvidéken a gályarab prédikátorok emlékét tervezik megörökíteni, a tiszántúli egyházkerület pedig egy reformációi emlékmű állítására hirdetett adakozást legutóbbi közgyűlésén. A megbeszélésen szó volt egy közös honlap előkészületeiről is, ahol alapvetően a Kárpát-medencei református események jelennek majd meg, valamint fontos célkitűzése lesz az évfordulóhoz kapcsolódó ismeretterjesztés is.

kép

Az ülésen döntés született arról, hogy új főszerkesztővel hamarosan újra megjelenhet a Kárpát-medencei református egyházak közös magazinja, a Kálvincsillag. A tanácskozáson továbbá beszámolók hangzottak el a részegyházak életének aktuális kérdéseiről, a testülethez kapcsolódó szakbizottságok munkájáról, valamint a határon túli református iskolák megsegítésére létrehozott Kárpát-medencei Református Oktatási Alap működéséről is.

A tanácskozás végén elfogadott nyilatkozatban a Generális Konvent elnöksége felszólítja a felelős kormányokat, valamint az Európai Unió vezetőit és a további érintetteket, hogy tegyenek meg mindent az európai migrációs válság igazi megoldásának érdekében. Álláspontjuk szerint ezt „csak az hozhatja meg, ha megszűnnek a kényszerű elvándorlás okai, és ki-ki békében, jobb élet lehetőségeivel élhet saját hazájában vagy térhet oda vissza." Emlékeztetnek arra is, hogy a menekültek és bevándorlók emberi méltóságát, ügyük gyors és méltányos elbírálását is biztosítani kell. Ugyanerre biztatnak egyúttal „minden jóakaratú embert" és felelős vezetőt is.

reformatus.hu, fotó: Dimény András