Bűnbánattal készülni az egységnapra

Még közel három hónap van hátra a református egységnapig, de Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye tuzséri gyülekezete már most készül a találkozásra. Beszédtéma nemcsak a templomban, bibliaórán, sőt az énekkarban, hanem a háromezer fős nagyközségben is, amelyben minden második ember református felekezetű, legalábbis a legutóbbi népszámlálási adatok alapján. A tuzséri reformátusok hétköznapjaikban is az egységre törekednek, talán ezért is érzik oly közel magukhoz a Kárpát-medencei és a világban szétszóródott reformátusok találkozóját. Mikor kevesebben, mikor többen, de eddig mindhárom egységnapon ott álltak a tömegben, büszkén tartva a magasba a településük nevét hordozó táblájukat.

– Idén sem lesz másként – ígérik beszélgetőpartnereim, akikkel egy napsütéses márciusi délutánon ülünk le beszélgetni a szépen felújított és gondosan karbantartott lelkészi hivatalban.

Kertész Lajosné Ungváron született, ahogy fogalmaz, az idősebb korosztályt képviseli. A nyugdíjas tanító nyolcvankét éves, hatvan éve él Tuzséron, harminc éve tagja a gyülekezetnek. Debrecent a szíve csücskének tartja, még ma is ápolja a kapcsolatot azokkal az évfolyamtársaival, akikkel ott végzett 1961-ben.

Mellette Kosztyi Ferencné ül, aki született helybéli, és mindenki csak Olginak hívja. 2012-es nyugdíjba vonulása után fűzte szorosabbra a kapcsolatot az egyházközséggel, a közgazdász végzettségű presbiter asszony ma számvizsgálóként segíti a gyülekezetet. Még most is igen tevékeny, élete a község és annak lakosai, jelenleg ő a helyi nyugdíjasklub elnöke.

Bálint Béla is tuzséri születésű, így gyermekkora óta tagja a gyülekezetnek, 1999 óta presbitere, 2000-től kezdve pedig főgondnoka. Aktív korában a helyi faipari vállalat, az Erdért (Erdőgazdasági és Faipari Értékesítő és Készletező Vállalat) középvezetője volt, miközben focistaként egészen az NB III-ig jutott.

Barabás Sándor a jelenlévők legfiatalabbja a maga hatvan évével. Ő is tősgyökeres tuzséri, jelenleg egy nyíregyházi multicégnél dolgozik. Érdekli a teológia és az egyházi irodalom, korábban rendszeresen jelentek meg írásai a gyülekezeti újságban, a Tuzséri Reformátusok Lapjában.

Bodnár Róbert lelkipásztor 2003 augusztusától szolgál Tuzséron. Felesége, Bodnárné Batár Jolán az egyházközség beosztott lelkésze, emellett gyermekvédelmi gyámként dolgozik. Egy gyermekük van, a tizennyolc éves Kristóf.

Az asztalon három fénykép, az eddigi három egységnap bekeretezett emléke. Az első 2009-ben készült, rajta körülbelül hatvan tuzséri református mosolyog. Köztük találom Kertész Lajosnét is, akárcsak majdnem mindenkit, aki az asztal körül ül: Bálint Bélát, Barabás Sándort, és persze a lelkipásztort, Bodnár Róbertet is „civilben”, családja gyűrűjében. Egyedül Kosztyi Ferencné arcát nem fedezem fel, ő nem tudott részt venni a hagyományteremtő rendezvényen.

– Számomra a szabadtéri úrvacsora és a gyönyörű igehirdetés volt a legemlékezetesebb azon a napon. Az ember lelke felüdül, megtisztul és békét talál olyankor – ragadja magához a szót Kató néni, felidézve az első egységnapon átélteket. Hasonlóképp emlékezik Bálint Béla is, de számára az is maradandó emlékké tette az istentiszteletet, hogy együtt vehetett úrvacsorát Orbán Viktor jelenlegi miniszterelnökkel. – Még váltottunk is néhány szót – idézi fel a 2009-es eseményt a főgondnok, aki bizakodva várja a májust. – Bár mi már a nyolcvanharmadikat tapossuk – pillant rá Katóra –, bízunk benne, hogy megérjük még a negyediket is – reménykedik.

A fényképen Barabás Sándor tartja a táblát, mint mondja, megtiszteltetés volt számára, hogy a lelkipásztor őt kérte meg annak elkészítésére. – Bármennyire furcsán hangzik is, izgalmas élmény volt megalkotni – vallja be. Azt a műhelytitkot is megosztja, hogy a képen látható tábla már a harmadik verzió.

– Ezt az egyik kezemben tartva, a másikkal a feleségem kezét fogva sétáltunk a menetben. De a szívemben magammal vittem az édesapámat, aki egykor orgonista-kántora volt a gyülekezetnek, hasonlóképpen a nagyapámat, aki a hadifogságban azért imádkozott, hogy hazatérhessen. Ők is ott voltak velünk – mondja elérzékenyülve, majd kijelenti: – Számomra ez az igazi egység. Mert valakiért és valamiért fogtunk össze, holott ma inkább az a jellemző, hogy valaki vagy valami ellen alakulnak táborok. Úgy érzem, Istennek és az ő Szentlelkének közöttünk végzett munkásságának eredménye volt ez, mert ha az ember magától akarja az egységet, az – ahogy többször is igazolta ezt a történelem – nem mindig sikerül, és sokszor nem vezet jóra – vélekedik. Hozzáteszi még, hogy számos baptista, illetve evangélikus testvérrel is találkozott akkor Debrecenben, és ezt is örömmel fogadta.

Hasonlóképpen vélekedik a lelkipásztor, Bodnár Róbert is. – Egyházunk népe igényli azt, hogy ne egymás ellen, hanem egymásért tartsunk össze – mondja a lelkész, aki szerint ez az esemény olyan összeforrasztó erő, amely csak az Isten csodájának és kegyelmének köszönhető. – Mi emberileg nem tudunk ilyen egységbe verbuválódni – jelenti ki Bodnár Róbert. Meggyőződése, hogy ez Istentől ered. – Krisztus a jövő, együtt követjük őt – idézi az egyik egységnap jelmondatát a lelkész, amelyben szerinte az „együtt” szó óriási hangsúllyal szerepel. – Az elszakított területeken élő magyar ajkú reformátusok, az anyaországiak, a tengerentúliak vagy a világ bármely pontján élők itt összegyűlnek, és együtt követjük a Megváltónkat.

– Magam is részese voltam mind a három egységnapnak, jó érzéssel voltam a főtéren civilben, egyszerű, vallásos, templomba járó keresztyénként. Büszke voltam arra, hogy református vagyok – vallja meg Bodnár Róbert, aki szerint éppen erre van szükségünk, főként mostanában. – Az elmúlt év negatív történései sokat rontottak egyházunk megítélésén. Gyógyítani kellene a tagjait, hogy együtt, egymásért, nem egymás ellen, a mi népünkért tudjunk együtt lenni, imádkozni, hallgatni az Igét – véli a lelkipásztor.

A tuzséri reformátusok tehát Isten segítségével biztosan ott lesznek május 24-én Debrecen főterén, már a buszt is lefoglalták, amely elviszi őket, Barabás Sándor is készíti már az új táblát, de mindennél fontosabb, hogy lélekben is készülnek az eseményre. – Mert nem csak az a fontos, hogy ott megjelenik öt-tíz ezer ember, hiszen nem tud mindenki elmenni Debrecenbe. A többség az, aki otthon marad a gyülekezetében, de azokkal is egyek vagyunk, akik nem lehetnek ott – jegyzi meg Bodnár Róbert.

Szerinte lényeges, hogy erre a református egységnapra ne úgy utazzanak el a gyülekezeti küldöttségek, mintha kirándulásra kerekednének fel, hanem készítsék fel a lelküket a találkozásra.

– Azért veszünk részt ezen az eseményen, mert jó együtt lenni a többi reformátussal, nem turistáskodni akarunk, hanem közösen figyelni Istenre. Együtt akarunk részesedni abban a bűnbocsánatban, amelyet az úrvacsorában kapunk Jézus által, előtte pedig – mint általában az úrvacsorás alkalmak előtt – bűnbánatot kell tartanunk. Jó volna, ha minden gyülekezet úgy vélné, az egységnap fontos eseménye a református egyháznak, ezért kellenek olyan testvérek, akik imádkoznak ezért a napért – javasolja a lelkész, aki ezt a gondolatát a Szabolcs-Beregi Református Egyházmegye képviselőjeként a találkozó szervezőinek tartott tanácskozáson is felvetette.

– Javasoltam, hogy a Generális Konvent egységnapi körlevelében, amely tartalmaz istentiszteleti útmutatást Igével, énekekkel, imádsággal együtt, jelöljenek ki a találkozót megelőző héten két-három napot, estét vagy akár pontos időpontot közös imádságra, áhítatra vagy istentiszteletre, amelyen a Kárpát-medencei gyülekezetek egymástól távol bár, mégis együtt fohászkodhatnak a gazdag áldásért – mondja Bodnár Róbert.

A fenti jeremiási idézetet választották a szervezők az idei egységnap vezérigéjének, a lelkipásztor szerint jól, hiszen ebben a rövid mondatban benne van az újat kezdés gondolata. Bodnár Róbert úgy véli, ennek a lehetőségét csak igaz megbánás és bűnbánat után kínálja fel Isten mintegy feloldozásként.

– Szomorúan tapasztalom, a bűnbánat kérdésköre nekünk, reformátusoknak sokszor csak elcsépelt frázis. Egyszer komolyan kellene venni a bűneink miatti bánkódást, nemcsak a prédikációk szintjén, hanem egészen a sejtjeinkig, őszintén meg kellene vallanunk, mert van hibánk, van vétkünk, és ne várjuk az egységet, az áldást, az újrakezdést bűnbánat nélkül. Éppen ezért gyülekezetünkben az egységnap hetében bűnbánati alkalmakat fogunk meghirdetni, és erre a közösségi vallástételre kapjuk csodálatos válaszként ott, a debreceni Kossuth téren az úrvacsorázás szent alkalmát. Igazi mélyszántássá válhat ez! – rajzolja tovább az igei motívumot kijelentésében Bodnár Róbert.

Úgy véli, egyházunk feladata fellazítani a lélek talaját és kipusztítani a gazt, amely elnyomja a vetést. – Az egységnap, a programok, a sok szolgálat, a közös istentisztelet és az úrvacsora, amelyben több ezer fő vesz majd részt, fellazíthatja, megtisztíthatja a földet, amely azután alkalmassá válik arra, hogy a magvető belevesse a magot, Isten élő Igéjét! A lelki egység megtestesülése olyan erőt adhat egyházunk népének, amellyel bátran el lehet indulni, hogy Isten kegyelmes szeretetének üzenetével feltörjük a megfásult, a bűnökkel terhelt, elvadult szíveket – vallja a lelkipásztor.

Szavaiból az is kiderül, mennyire szeretnék, hogy a református egység újra olyanná váljék, mint amilyennek lennie kellene, azaz amilyennek Isten szeretne látni bennünket. – A példamutató nép világító fáklya, amelyről nem rosszat beszélnek, amelynek nem kedvezőtlen a megítélése, hanem amely fényesen ragyog, és ahol, ha az emberek az Ige egyházát keresik, meg lehet találni Istent és a helyes utat – fogalmaz prédikációba illően a lelkipásztor.

Beszélgetőpartnereim másik nagy élménye Debrecenből az, amikor ismeretlenek köszönnek áldás-békességgel. – Ennyi elég, máris tudjuk, hogy testvérek vagyunk. Lehet, hogy még sosem láttuk azt a valakit, és talán nem is fogjuk többé, de azon a napon úgy tekintünk a másikra, mintha mindig is ismertük volna egymást. Ismeretlenül is együtt vagyunk református magyarok. De ezt az egységet ápolni, gondozni kell, hogy megmaradjon és megtartson bennünket. Erre is igaz: jobb együtt, mint egyedül – fogalmaz a lelkipásztor.

Istennek hála, azért lesznek a tuzsériak számára ismerős arcok is a debreceni tömegben, ugyanis újra találkozhatnak majd a partiumi Szilágynagyfalu református közösségével, amellyel lassan tizenöt éve tartanak fenn testvérgyülekezeti kapcsolatot. Hozzá kell tenni, hogy épp az egységnap előtti héten utaznak el Nagyfaluba a szokásos éves találkozójukra, de a viszontlátás örömét ez egyáltalán nem kisebbíti, inkább szorosabbá fűzi a kapcsolatot a két eklézsia között.

Barabás Sándor gyermekkora óta koptatja a kétszáz éves, barokk stílusú templom padjait, számára a gyülekezet a nagyobb család, amelynek ő is a részese. Éppen ezért úgy érezte, többet kell tennie érte, így elvégezte a Sárospataki Református Teológiai Akadémia (ma már egyetem) presbiteri és gyülekezetimunkás-képzését. – Mint az igazi család, ahol egymást segítik a tagok, leveszik a terhet a másik válláról. Számomra ezt jelenti az egység: amit eddig egyedül, külön-külön cipeltünk, azt együtt könnyebben tudjuk továbbvinni – osztja meg az egységről alkotott gondolatát Barabás Sándor.

Bodnár Róbert szerint úgy lesz valódi egység Debrecenben, illetve bárhol a reformátusok között, ha az helyi szinten, a gyülekezetekben is megvalósul, ami meglátása szerint nem jelent uniformizálódást. – Itt, Tuzséron is vegyes habitusúak vagyunk: egyikünk kicsit szabadabb, másikunk komolyabb, a harmadik viccesebb vagy épp pesszimistább, de ami ugyanaz, az Krisztus. Ő a szőlőtő, mi pedig a szőlővesszők. A szőlővesszőkön pedig rügyek, szemek vannak, ezekből fejlődik ki a termés. Egy-egy vessző jelképezheti a testvéregyházakat. A szemek pedig mi vagyunk, reformátusok. A másik vesszőn lévő szemek is ugyanolyan fontosak, és a termés is ugyanolyan tápláló, mert a tőke egy: Jézus Krisztus! – hirdeti Bodnár Róbert.

Zárásként hozzáteszi: – A református egység megélése helyi és nagyobb közösségi szinten nemcsak felemelő és erőt adó, hanem példát is nyújt arra, hogy Isten népe össze tud gyülekezni, tud erőt, szeretetet felmutatni. Kiderülhet a világ számára is, hogy a keresztyén értékek lényegesek, mert áldás fakad belőlük.