Egységünnep lesz Nagyváradon

Május 20-án a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ad otthont a nagyváradi várban a Református Egység Fesztiválnak. A nagyszabású rendezvény jelmondata Náhum próféta intése: „Őrizd a várat!" (Náhum 2,1).

A reformáció 500. évfordulóján a közösségvállalás és a szolgáló lelkület erejét hirdetjük, cselekvő szolgálattal felmutatva Isten dicsőségét. A jubileumi rendezvény bemutatja, hogy milyen szerepet játszanak a reformáció értékei a mai kor kihívásai közepette, a partiumi helyszín ugyanakkor áldott lehetőséget teremt a nemzeti és vallási kisebbségben élő, a „végeken" működő református szolgálattevés felmutatására is.

kép
A nagyváradi vár madártávlatból

A nagyváradi Református Egység Fesztivál a kisebbségi és szórványlét szemszögéből tekint a jövőbe, a határok felett ívelő hitbéli, generációs és nemzeti összefogásra, azt kutatva, hogy gyülekezeti közösségeink miként vihetik tovább összetartó és identitásőrző szerepüket, illetve miként válhatnak jellé a többségi, más felekezetű és más nyelvű társadalom számára.

Program

A 11 órától kezdődő közös istentisztelet után több színpadon, illetve több – a vár területén egymáshoz közeli – helyszínen zajlanak majd a hitéleti, ifjúsági és tudományos programok. Az események sorát este a Bánk Bán című operaelőadás zárja. Az egész napos eseményre a Kárpát-medencéből és a diaszpórákból is várják az érdeklődőket.

kép
Bemutatkozó szervezetek standjai a debreceni Református Egység Fesztiválon 2014. május 24-én

A legfontosabb szempont a református egység megjelenítése és a közösség megerősítésének szándéka, éppen ezért hangsúlyos szerepet kap a tömb-magyar közösségben működő református intézmények, Kárpát-medencei együttműködések és szolgálati területek (pl. ifjúsági, nőszövetségi, presbiteri, oktatási, missziói, diakóniai, sajtó-, ének-zeneügyi) kreatív bemutatkozása.

A szervezők várják azon református kötődésű szervezetek, alapítványok, intézmények jelentkezését, akik bemutatkozó standok felállításával szívesen megismertetnék munkájukat, szolgálatukat. További információ ezzel kapcsolatban: Antal János előadótanácsos, email: antal.janos@gmail.com.

A szervezők bátorítják a református közösségeket, hogy testvérgyülekezetükkel, testvérintézményükkel összefogva, közösen vegyenek részt a fesztiválon. Ez történhet akár oly módon is, hogy a nagyváradi helyszínhez közelebb elhelyezkedő közösség testvérgyülekezeti látogatás keretében látja vendégül a hétvégén a távolabbról érkező küldöttséget, így a vasárnapi istentiszteleten a testvérgyülekezet lelkipásztorának szolgálatára is sor kerülhet.

reformatus.hu