„Épp azok a nehézségek és akadályok, amelyekkel szembesülünk, kovácsolnak minket össze" – június 4-re készülve ezúttal Nagy-Méhész Tünde újpest-belsővárosi gyülekezeti tag osztja meg velünk gondolatait. Olvassák napról napra a nemzeti összetartozásról szóló sorozatunkat!
Trianon következményei száz év után is hatással vannak az életünkre. Meglátjuk bennük Isten munkáját is? Június 4-re készülve magyarországi és határon túli reformátusokat kérdeztünk arról, hogyan élik meg a nemzeti összetartozást.
Erdélyi magyarként élni elég különleges és mindazonáltal nehéz dolog – erre igazán csak nemrég jöttem rá. Immár budapesti lakosként volt olyan tapasztalatom, amikor azt éreztem, az anyaországban „nem vagyok” elég magyar, míg szülőhazámban értelemszerűen sosem lehetek elég román. Ekkor tettem fel a kérdést magamnak: akkor mégis mi vagyok?
Erdélyi magyar, ennek minden negatív és leginkább pozitív vonatkozásával – hiszen teljes természetességgel tudom kimondani, hogy hazamegyek a szüleimhez, míg mikor visszaindulok, vár a budapesti otthonom és életem. Az, hogy a két ország között létezik egy fizikai határ, nem változtat ezen a szemléleten. Mindig nagyon különleges alkalom számomra, amikor lehetőségem van anyaországi és határon túli magyarokkal együtt szurkolni, énekelni vagy ünnepelni.
Más nemzet példáját ugyan nem ismerem, de azt gondolom, Kárpát-medencei magyarként létezni és ennek a közösségnek a tagja lenni összetett dolog. Épp azok a nehézségek és akadályok, amelyekkel szembesülünk, kovácsolnak minket össze. Ebből a szempontból a határon túli területeken Isten munkája talán az egyházközségek működésében mutatkozik meg leginkább – hiszen azok a hitélet mellett a nemzeti hovatartozás erősítésében is szerepet játszanak.
A szerző üzleti kapcsolattartó, az újpest-belsővárosi gyülekezet tagja.