Így zenei fesztiváloznak a keresztyének a világban

A nemsokára kezdődő Református Zenei Fesztivál kapcsán megnéztük a keresztyének által rendezett külföldi zenei rendezvényeket. Néhány példa a színes palettáról.

A keresztyén zenei fesztiválok az 1960-as évek hippimozgalmainak hatására kezdtek szárba szökkenni az Egyesült Államokban, majd az 1970-es években egyik fesztivál követte a másikat. Közülük a legtöbb rövid életűnek bizonyult, de a ma ismert legnagyobbak szintén ekkortájt, illetve az 1980-as években alakultak. A legrégebbinek tartott, Robert Lyon teológus által alapított Ichthus Zenei Fesztivál például 1970-ben indult útjára. De ugyanebben az évben tört be a ma már nem létező "keresztyén Woodstock": a keresztyén zenei fesztiválok prototípusát megteremtő Faith Festival.

Amerikai hatásra aztán kigyűrűzött a mozgalom: Nyugat-Európa és Ausztrália, Új-Zéland is követte. Kelet-Közép-Európában természetesen tiltott volt a vallásos zenés gyülekezés. A keleti blokk első engedélyezett keresztyén zenei fesztiválját 1989-ben Tallinban tartották, máris tizenötezren voltak kíváncsiak az amerikai sztárvendégekre.

Rock'n'Roll alkohol és drog nélkül

A keresztyén zenei fesztiválok fókuszában a zene áll, ebben különböznek a többi keresztyén fesztiváltól. Ugyanakkor a keresztyén szervezetek által megrendezett zenei happeningeken szintén megjelennek a hagyományos hitéleti programok: istentiszteletek, áhítatok és előadások. Miután a zene Jézusra összpontosít, olyan együtteseket és szólistákat várnak, akik segítenek elmélyíteni a hitet, de a keresőkhöz is tudnak szólni. Ellentétben a budapesti Református Zenei Fesztivállal, a legnagyobb külföldi keresztyén zenei koncertsorozatok a könnyűzenére koncentrálnak, bár a népzene, a gospel és a komolyzene szintén kiemelt szerepet kap.

Ezek a túlnyomórészt szabadtéri rendezvények hangsúlyosan drog- és alkoholellenesek, ezt plakátokon és a weboldalukon is hirdetik. A kritikusok leginkább azt vetik a szervezők szemére, hogy miközben úton-útfélen a spiritualitást hangsúlyozzák, a fesztiválokból busás hasznot húznak, és tovább erősítik a keresztyén szubkultúra-bizniszt. Az alábbiakban néhány, főként protestáns bázisú külföldi fesztivált mutatunk be a széles választékból.

1, Cornerstone

kép

Az Illinois állambeli Bushnell nevű kisvárosban zajló fesztivált először 1984-ben rendezték meg. Nevének jelentése bibliai: sarokkő. A Jesus People USA keresztyén szervezet által patronált koncertsorozatot július 4-e, a Függetlenség Napja környékén szokták megtartani. A többezer vendég mintegy háromszáz banda játékát élvezheti: a rock, a metál és a punk a kiemelt műfaj, de popzenét is lehet hallgatni az öt nap alatt. Tavaly a Resurrection Band és a Classic Petra szerepelt a fellépők között. A Cornerstone-on erős a művészi vonal: az istentiszteletek, előadások mellett művészeti workshopokat, írószemináriumokat, filmklubokat is szerveznek.

2, Greenbelt

kép

Az angliai Greenbelt Fesztivál az egyik legnyitottabb rendezvény a nemhívők felé. Az 1974-ben alapított, ma a délnyugat-angliai Cheltenham-ben, egy lóversenypályán megrendezett programsorozat vár mindenkit, akit érdekel a keresztyén kultúra. Számos nem vallásos zenész is műsorukon van. Az elkötelezett bandák és énekesek között a U2, a Magyarországon rádiókban is játszott Sixpence None the Richer és Moby is szerepelt már. A négy napos koncertsorozatot augusztusban rendezik meg, melynek fővédnöke Rowan Williams, Canterbury érseke. A rock-, pop-, és népzenére szakosodott rendezvény híres szociális érzékenységéről. A meghívott előadók között sokan vannak, akik az elnyomás, a kizsákmányolás, a kirekesztés ellen emelik fel hangjukat. „A vitatkozás biztonságos helyszíne" – hirdetik magukról, és évente mintegy húszezren kiváncsiak rájuk.

3, Xnoizz Flevo

kép

Az 1978-ban először megrendezett zenei esemény helyszíne a hollandiai Apeldoorn melletti Bussloo nevű falucska. A legfontosabb európai keresztyén fesztiválnak is nevezett eseményre évente tízezren látogatnak, életkoruk általában tizenöt és huszonöt év között van. Az augusztusi négy napos rendezvénybe kétszáz program is belefér: a koncerteken kívül előadások, színházi darabok, workshopok, sportolási lehetőségek, buvárkodás a tóban. A Flevo sokféle zenei stílust bemutat, de a rock az abszolút kedvenc. A legnagyobb keresztyén nagyágyúk fordultak már meg a színpadon, többek között a Jars of Clay, az Audio Adrenaline és a Budapesten is fellépett Hillsong London dicsőítő csapat. A Flevo bevallottan a fiatalok hitéleti továbbképzésén munkálkodik. A szervezők amellett, hogy egy jó bulit teremtenek, az előadásokkal és beszélgetésekkel bázist akarnak nyújtani, hogy a fiatalok végigjárva a rizikós témák, problémák megvitatását, keresztyén felnőttként találják meg a helyüket a társadalomban.

4, Parachute

kép

Az új-zélandi Parachute a déli félteke legnagyobb keresztyén zenei találkozója. Évente huszonötezren, családok és fiatalok gyűlnek össze a Hamilton melletti Mystery Creek Events Centre nevű rendezvényközpontban. Az 1989-ben életre hívott eseményen több mint száz együttes képviselteti magát, ráadásul vallásosságukról bizonyítványt kell adniuk: a gyülekezeti lelkésznek írásban kell igazolnia, hogy a bandatagok gyakorolják a hitet. A keresztyén fesztiválok kötelező fellépője, a Delirious? átment a rostán, miként a Relient K és a legendás Christafari is. A látogatóktól is elvárják az elkötelezettséget, például nem támogatják, hogy különböző neműek, akik nem házasok, egy sátorban lakjanak. Az általában január végén megrendezett Parachute vendégeit rengeteg program várja: paintball, görkorcsolya-park, labdajátékok, tehetségkutató versenyek és gyerekfoglalkozások.  A háromnapos fesztivál kiemelkedik jótékonykodásával, a bevétel egy részét afrikai falvak támogatására fordítják. A Parachute mellé is állnak szponzorok, nem kisebbek, mint a Coca-Cola, a Pepsi vagy a Vodafone.

5, Wittenbergi Zenei Fesztivál

kép

Az eddig említett fesztiváloknak persze könnyű dolguk van: több évtizedes múltjuk alatt kialakult arculatuk, közönségük. A Luther Márton egykori lakóhelyén, Wittenbergben először tavaly megrendezésre kerülő rendezvény talán a leghasonlatosabb a magyar Református Zenei Fesztiválhoz. Főként komolyzenére koncentrál a Földi Menny alcímű, tíznapos esemény. A zene különösen fontos szerepet játszik a hitéletben, a spriritualitás egyik legszebb kifejeződése a zene – vallják a szervezők. Nem véletlen, hogy Lutherhez kapcsolják a koncertsorozatot, hiszen a reformátor ismert kimagasló zenei munkásságáról. A fesztivált tematikus, tavaly "A kezdetek", idén "Az élet közepén" témáját járták körül zeneileg, jövőre a "Visszatérés a Paradicsomba" kérdéseire keresnek választ. A Földi Menny nemzetiközi találkozások fóruma, a zenészek a világ minden tájáról érkeznek. Idén a King's Singers lesz a nyitóegyüttes, és a kórusok, kamarazenekarok mellett latin-amerikai és orosz népzenészek is fellépnek.

reformatus.hu

A képek forrása: Dipity, BBC, Roarezine, Parachutefestival, Ioco