Több mint két évtizeddel ezelőtt Kárpátalján egy lelkes orvosi csapat létrehozta a Munkácsi Keresztény Egészségügyi Központot. A nagyrészt magyar anyanyelvű orvosokból álló gárda az intézmény alapításakor célként tűzte ki a régió egészségügyi ellátásának fejlesztését és a keresztyén alapú lelkigondozást. Az elmúlt huszonkét évben Kárpátalja egészségügyi hálózatának fejlődése nagyban a munkácsi intézmény példájának köszönhető. Oroszi Pállal, az intézmény főorvosával beszélgettünk.
Honnan ered a keresztyén betegellátó intézmény gondolata?
A körülmények nagyban befolyásolták a történetünket. A '90-es években a Szovjetunió felbomlása után a betegek az egyszerű orvosi vizsgálathoz is nehezen jutottak hozzá. Javítani akartunk a helyzeten, és ezt mindenképpen keresztyén alapokra építve képzeltük el. Az alapítók között ott volt a Kárpátaljai Református Egyház, a munkácsi református gyülekezet, néhai Gulácsy Lajos református püspök és számos olyan szervezet, amely a humanitárius megfontoláson túl a keresztyén szellemiség jegyében szeretett volna tenni Kárpátaljáért. Így fonódott össze a két ügy: az orvosi ellátás kiterjesztése és a keresztyénség gyakorlása. Ezáltal másképp álltunk hozzá az orvosláshoz.
Mi a legfontosabb különbség?
Egy egészségügyi intézményre általában úgy gondolnak, hogy bejön a beteg, majd miután megkapja a szolgáltatást, csendben távozik. Hisszük, hogy a szakszerű orvosi ellátás mellett fontos a kezelés lelki vetülete is. Mi tudjuk, ki az igazi gyógyító. Ha emellett a beteg helyzetébe is bele tudjuk képzelni magunkat, a kezelés is sikeresebb. Így van ez akkor is, ha gyógyíthatatlan páciensről van szó. Emellett mindig is közösséget kívántunk kialakítani. A huszonkét év alatt ez állandó célunk volt. Előfordul, hogy egy-egy család harmadik generációja is visszajár. Közülük sokan olyan problémákkal is megkeresnek, amelyek nem is az orvosi, inkább a lelki területet érintik. Rengeteg üzenetet és pozitív visszajelzést kaptunk az évek alatt. Bízom benne, hogy ebben is sikerült eredményeket elérnünk. Mély empátia, emberközpontúság és lelkigondozás – ez mindennek a kulcsa, ezért fontos, hogy az orvosok és a munkatársak megéljék az intézmény szellemiségét.
„Számos tragikus történetet ismer meg orvosként az ember.”
Ez meg tud történni?
Természetesen nem minden munkatársunk jön úgy az intézménybe, hogy teljesen magáénak vallja ezt a gondolatiságot. Sokan érkeztek jó szakemberként közénk, akik ezen a vonalon nulláról indultak. Ma viszont már közülük is jó néhányan hitvalló keresztyének lettek. Ezzel párhuzamosan, lépésről lépésre igyekeztünk kialakítani azt a környezetet, amelyben a páciens fontosnak érezheti magát, amelyben bízhat az orvosokban, akik nemcsak „elintézik” őket egy aláírással vagy egy beutalóval, hanem megtesznek értük minden tőlük telhetőt.
Ezeknek a kapcsolatoknak a kialakításában minden bizonnyal nagy szerepe van a magyar nyelvnek. Úgy tudom, az orvosok, munkatársak fele magyar anyanyelvű.
Itt, Kárpátalján, többnyelvűségre vagyunk predesztinálva, különben aligha lenne lehetőségünk az előrelépésre. A beteg akkor tud a legjobban megnyílni, ha az anyanyelvén mondhatja el a panaszait, és mi is akkor tudjuk kialakítani az említett lelki kapcsolatot, ha az anyanyelvén tudjuk megszólítani. Kellemetlenül érint minket, ha a külső körülmények korlátozzák az anyanyelvhasználatot és beszorítják egyebek között az egészségügyet is egy nyelvre. Hála Istennek idáig még nem jutottunk el, remélem, ez a jövőben sem változik.
Az intézmény céljai: mély empátia, emberközpontúság és lelkigondozás.
Intézményük a térségben fontos közösségi pontként is szolgál a magyar kissebség számára?
Kezdetben a legfontosabb célok közé tartozott a magas szakmai színvonal elérése és a lelkiség megteremtése mellett a régió erősítése, támogatása. Hozzájárulni ahhoz, hogy itthon maradjanak az emberek. Ez mindenkit érint, nem csak a magyarokat. Hatalmas mértékű a kivándorlás, a háborús nyomás hatására pedig egyre rosszabb a helyzet. Bízunk benne, hogy az elmúlt huszonkét évben egészségügyi okok miatt senki sem hagyta el Munkácsot és környékét. Próbálunk a mai napig helytállni.
Az elmúlt huszonkét évben rengeteget fejlődött a központ, az alapellátásokon túl családorvos, kardiológus, ideggyógyász, endokrinológus, gyermekgyógyászati, onkológiai és számos egyéb szakrendelés is elérhetővé vált önöknél. Ez elmondható a kárpátaljai egészségügyi hálózatról is?
Csupán néhány szerény szobával kezdtük ebben az épületben, ezután hamar fejlődésnek indult a klinika. A '90-es években kritikus volt még az alapvető szolgáltatások elérhetősége is. Ezeket próbáltuk előnyben részesíteni a fejlesztéseknél, a hiányok pótlásában nyújtottunk segítséget az állami egészségügynek. Mi voltunk az első olyan intézmény, amely egyházi, karitatív vonalon próbált meg tevékenykedni. Azóta az állami egészségügy is nagy léptékben tudott fejlődni, a '90-es évek állapotához mérve látványos előrehaladásról beszélhetünk, természetesen az adott körülményekhez és keretekhez mérten.
Az egészségügyi szolgáltatásaik köztudottan a legjutányosabbak. Ez tudatosan vállalt erkölcsi gesztus? Hogyan tudják emellett fenntarthatóan működtetni az intézményt?
Az alapítók célja a mai napig a szemünk előtt lebeg. Tudni kell, hogy Ukrajnában nincs társadalombiztosítás, az egészségügyre fordított összegek jelentős hányada a beteg önköltségéből kerül ki. Tudatosan próbáljuk úgy alakítani a financiális hátterünket, hogy a betegeknek a legolcsóbb legyen a szolgáltatások igénybevétele. Ez a kezdetektől így van, és amíg ki tudjuk fizetni a havi rezsit, addig csináljuk. Vannak kollégáink, akik eljönnek más településekről a kuratórium tagjaiként, belenéznek a költségvetésünkbe, és azt mondják: ez így nem racionális. De a statisztikának semmi köze a hit kérdéseihez. A hit logikátlan emberileg, de az isteni agapé szerint mégis ez a legmagasabb logika. Ez nem tartozik az emberi racionalitás keretei közé.
Talpon tudtunk maradni, és nem azért, mert olyan okosak vagyunk, vagy mert gazdasági szakembereket alkalmaznánk. Az elmúlt 22 év talán legnehezebb időszakát éli az intézményünk. A világjárvány után Ukrajnában háború tört ki.
Nem akármilyen próbatétel ez egy egészségügyi központ számára. A Covid időszaka hatalmas kihívás volt. Kénytelenek voltunk bezárni, majd nagyon szigorú védőintézkedések mellett tudtunk csak újra munkába állni. Év elején fellélegeztünk, azt éreztük, túl vagyunk a nehezén, aztán ismét váratlan és bonyolult helyzetbe keveredtünk a háborúval. A probléma az, hogy a munkatársaink többsége elment, akárcsak a betegeinké. Az egyre nagyobb számú páciens kiszolgálása is nehézséget jelent. Az intézmény ellátása teljesen bizonytalanná vált, hiszen egyes eszközöket szinte lehetetlen beszerezni. Az elmúlt két hónapban azonban sikerült stabilizálni a működést, ezért nagy köszönettel tartozunk a támogatóinknak. Az elmúlt pár hét már normálisabb körülmények között telt. Persze az üzemanyaghiány, a légiriadók, a stressz rányomja a bélyegét ezekre a napokra is.
„Hozzájárulni ahhoz, hogy itthon maradjanak az emberek.”
A közhangulat most milyen Munkácson?
Sokan a fronton vagy külföldön ragadtak, szinte minden család szét van szakítva. Ez a közhangulatot nagymértékben befolyásolja. Számos tragikus történetet ismer meg orvosként az ember, és bizony sokan csalódottak, elkeseredettek. Ebben a helyzetben még többet ér a jó szó, a közös ima, a beszélgetés a páciensekkel. Sokat jelent számukra, ha egyszerűen csak meghallgatjuk a személyes történeteiket. Minden munkatársunk segít, öröm átérezni, hogy mennyit tudunk adni ezekkel az apró gesztusokkal. Én sem hittem volna, hogy ilyen helyzetbe kerülünk valaha, de most itt járunk. Nincs más dolgunk, tesszük, ami tőlünk telik, és imádkozunk a békéért, a jövőért.