Új püspököt választottak a Délvidéken

Jelentős többséggel választotta meg Halász Bélát lelki vezetőjének a délvidéki reformátusok közössége. A hertelendyfalvi lelkipásztor szerint a január 12-én kihirdetett eredmény a gyülekezetek valódi akaratát tükrözi, amivel senki sem mehet szembe.

Összeszámolták a Szerbiai Református Keresztyén Egyház (SZRKE) püspökválasztására beküldött szavazatokat január 12-én Bácsfeketehegyen. A választásokra azért volt szükség, mert a most leköszönő püspök, Csete Szemesi István elérte a püspöki nyugdíjkorhatárt jelentő 75 éves kort.

képHalász Béla nyilatkozik az eredmény kihirdetése után

A voksokat tartalmazó borítékokat december 15-ig kellett eljuttatniuk a gyülekezeteknek az egyház püspöki hivatalába. A november 10-én meghozott zsinati döntés szerint a választási bizottságnak december 18-án kellett volna felbontania azokat. A szavazatbontás határidejének betartását a választási bizottság munkájában is résztvevő zsinati elnökség – Csete Szemesi István püspök és Hallgató Imre főgondnok – akadályozta meg azzal, hogy nem adták át a bizottsági tagoknak a püspöki hivatal címére beérkezett borítékokat. Ők arra hivatkoztak, hogy néhány gyülekezetben a választási folyamat során visszaélés történt.

Ezután a Zsinati Tanács január 5-i ülésén a jogszabályokat és a zsinati határozatot felülírva a választásról szóló presbiteri gyűlések jegyzőkönyveinek leadásához kötötte a borítékbontást, illetve a szavazatok érvényességének elfogadását is, és a választási bizottság következő ülésének időpontjaként január 12-ét jelölte meg. A gyülekezetek többsége megtagadta a jegyzőkönyvek beküldését, a választási bizottság ülésére eljött lelkészek és egyháztagok többsége pedig alkotmányellenesnek ítélte a Zsinati Tanács szabta feltételeket, és az elnökséget, valamint a választási bizottságot az SZRKE alkotmányának, szabályrendeletének és az egyház Zsinata által meghatározott választási menetrendnek a betartására szólította fel. Ezt követően az egyházközségek küldöttei – a maradéki gyülekezet kivételével – mégis átadták a jegyzőkönyvek másolatát a bizottságnak.

Később az eredményhirdetésről a választási bizottság kizárta a sajtó képviselőit, de a jelenlévő gyülekezeti küldöttektől megtudtuk, hogy a délvidéki reformátusok 23-14 arányban Halász Béla hertelendyfalvi lelkipásztort választották meg az SZRKE új püspökének Orosz Attila bácskai esperessel szemben.

 

Hallgassák meg Hegedűs Márk helyszíni riportját! Forrás: Európa Rádió 

„Mendemondákra alapozva, alapos bizonyítékok híján nem szabad vádaskodni, a választások tisztaságával kapcsolatos észrevételekkel pedig a borítékbontást követő tizenöt napos fellebbezési időszakban lehet előállni. Meglátásom szerint az elnökség a szavazatok visszatartásakor és a jegyzőkönyvek bekérésekor visszaélt hivatalával, és a választási bizottságot akadályozta munkájában" – figyelmeztetett Kiss Nándor nagybecskereki lelkipásztor, a választási bizottság egyik tagja.

„Ma megmutattuk, hogy a délvidéki reformátusság – függetlenül attól, hogy melyik jelöltre szavazott – egységesen kiáll a törvényesség mellett, és ragaszkodik a jogszabályaink és a zsinati határozataink betartásához. Szomorú vagyok amiatt, hogy a zsinati elnökség és a Zsinati Tanács az elmúlt hetekben önkényes, a hatáskörén túlmutató döntéseket hozott" – nyilatkozta a szavazatbontás után a bánáti gyülekezetek által jelölt Halász Béla, aki hozzátette: „Meggyőződésem, hogy a megszületett eredmény a gyülekezetek valódi akaratát tükrözi, amivel senki sem mehet szembe." A lelkipásztor értetlenségét fejezte ki amiatt, hogy az elnökség miért hátráltatja a választási folyamat lezárását. A lelkipásztor ugyanakkor megjegyezte: a zsinati elnökség az SZRKE Zsinati Tanácsa október 23-i ülésén Orosz Attilát jelölte a püspöki székbe.

képBíztató Ige a bácsfeketehegyi gyülekezeti terem falán

Halász Béla egyúttal sajnálatát fejezte ki a választási bizottság sajtót kizáró döntése miatt is. Ezzel kapcsolatban így fogalmazott: „A keresztyén ember vendégszerető. Ez sajnos nem volt keresztyéni cselekedet. Ráadásul az egyházban semmi olyan nem lehet, aminek titokban kellene történnie."

A történtekről szerettük volna megkérdezni a másik püspökjelöltet és a zsinati elnökséget is, de a választási bizottság ez irányú döntésére hivatkozva azt a választ adták, hogy egyelőre nem, csak a fellebbezési határidő lejárta után válaszolnak kérdéseinkre.

Csete Szemesi István 1997 óta volt a délvidéki reformátusság lelkészi vezetője. Az eredetileg hetvenéves püspöki nyugdíjkorhatárt már 2007-ben betöltötte, de a Zsinati Tanács hetvenöt éves koráig évente meghosszabbíthatta püspöki mandátumát. 2009-ben azonban e testület megbízatása is lejárt. Az új választást kiíró zsinatot ennek ellenére csak 2010 őszén hívták össze, ahol a püspöki nyugdíjkorhatárt – többek által vitatott módon – hetvenöt évre emelték.

Kiss Sándor, képek: Martinek Imre

Az előzményekről, a 2010-es zsinatról az alábbi cikkekben olvashat:

Isten segítségével rendet teremteni
Megtartották a zsinatot Délvidéken

Szerbiában a tavaly tartott népszámláláson negyvenezer fővel kevesebb magyart számoltak össze, mint tíz évvel korábban, 2002-ben. A 251 ezer vajdasági honfitársunknak megközelítőleg csupán az öt százaléka, mintegy 12 ezer fő református, többségük a 18. és a 19. század folyamán az Alföld református mezővárosaiból, valamint Bukovina székely falvaiból a jobb megélhetés reményében Délvidékre települt családok leszármazottja. A Szerbiai Református Keresztyén Egyház kettő, a Bácskai és a Bánáti Egyházmegyére oszlik, tagjai tizenhárom anyagyülekezetben és azok szórványaiban élnek.