Jónak lenni most jó igazán – kárpátaljai gyermekeknek segíthetünk

A Kárpátaljai „Elfelejtett” Gyermekek Segítése (KEGYES) Alapítvány olyan gyerekek mellett áll, akiket születésük után a kórházban hagynak, a családjukból emelnek ki, betegségük miatt lemondanak róluk, vagy már nincs, aki hazavigye őket. – Olyan ez, mintha valakit otthagynának egy repülőtéren, és senki sem menne érte – mondja Sipos József, a KEGYES Alapítvány vezetője. Nem mindegy, ki nyúl először ezekhez a gyerekekhez, ki veszi ölbe őket, és ki nyugtatja meg, amikor az első percekben még minden idegen számukra.

Ha egy gyermek magára marad, a kárpátaljai kórházak a KEGYES-t hívják: ott van a telefonszámuk az osztályokon, és pár órán belül – legkésőbb egy napon belül – megérkezik valaki a csapatból. Van, hogy kisbabákhoz mennek, máskor nagyobb gyerekhez, de Sipos József szerint a lényeg minden esetben ugyanaz: az első találkozás krízishelyzetben életre szóló nyomot hagy. Az önkéntesek többsége édesanya: tízfős csapatuk munka mellett, gyakran fáradtan is végzi a szolgálatot. Amint értesítést kapnak a kórházból, igyekeznek a lehető leghamarabb elindulni, hogy ezek a gyerekek ne maradjanak egyedül az első, legsebezhetőbb óráikban sem.

Nemcsak ellátják, hanem valóban gondozzák őket. A segítők pelenkáznak, fürdetnek, tiszta ruhát adnak a kicsikre, etetik őket, ölben ringatják, játszanak velük – mindazt megteszik, amit egy édesanya vagy családtag tenne. A jelenlét itt nem kiegészítő feladat, hanem az egyik legfontosabb „gyógymód”. Az alapítvány vezetője szerint sok gyermek ilyenkor kap először teljes figyelmet és biztonságot: vannak, akiket otthon talán sosem vettek ölbe, mégis megnyugszanak egy önkéntes karjában, és hosszú idő után először hallani a sírás helyett a nevetésüket.

Sipos József egy kis községben, Tiszakeresztúron szolgál lelkipásztorként. A gyülekezet tagjai elkötelezett, mindig jelen lévő, aktív lelkészként ismerik. Szolgálata mellett egy személyben látja el az alapítvány elnökének feladatait: átveszi a különböző felajánlásokat, és szétosztja azokat kórházakban és intézményekben, valamint folyamatosan tartja a kapcsolatot az érintett szervezetekkel. – A Jónak lenni jó! kampány isteni ajándék, és ezzel együtt feladatot is kaptunk: most még hatékonyabban segíthetjük azokat az intézményeket és gyermekeket, akik mellett eddig is kitartottunk – vallja a lelkipásztor.

Olykor előáll az a helyzet, hogy a gyermekek hónapokig, akár évekig is a kórházban maradnak: ott tanulnak meg járni, bizonyos esetekben az önkéntesek szeme láttára nőnek fel. Az alapítvány később sem engedi el a kezüket: az utókövetésben is figyelemmel kísérik őket, és lehetőségeikhez mérten anyagi támogatást is nyújtanak nekik. Az örökbefogadó családok hálásak, hiszen úgy kapják meg a gyermekeket, hogy mellettük állt valaki a bajban, aki már korábban gondoskodott róluk.

Előfordul, hogy a rendőrség visz be gyermekeket a kórházba, mert veszélyes, elhanyagoló környezetben éltek. Sipos József egy ilyen esetre emlékszik vissza: – Nemrég három testvért szállítottak be a rendőrök. A családjuk nem volt alkalmas a nevelésükre, és a kórházi ellátás mellett lelki támogatásra is szükségük volt. Az önkéntesek ölbe vették őket, beszéltek hozzájuk, játszottak velük – úgy gondoskodtak róluk, mint egy anya – meséli. Később gyermekotthonba kerültek. Amikor egyik önkéntesük meglátogatta őket, a legidősebb kislány a nyakába ugrott, és mindketten sírva borultak egymásra az újra találkozás örömében. – Akkor voltunk mellettük, amikor a legnagyobb szükségük volt valakire. Amikor égett a tűz, minden bizonytalan volt számukra, amikor nem maradt kapaszkodójuk. Ezt a kötődést egy gyerek lelke nem felejti: a legnehezebb pillanatokban valaki ott volt, és biztonságot adott az idegen közegben – teszi hozzá az alapítvány vezetője.

Megesik olyan is, amikor egy édesanya nem tudja kezelni gyermeke betegségét, ezért a kórházban hagyja. Ilyenkor nem feltétlenül szeretne lemondani róla, csak nincs ereje, tudása vagy megfelelő környezete ahhoz, hogy gondoskodjon róla. Sok anya ilyenkor maga is krízishelyzetben van. A szülőknek, közeli rokonoknak mindössze három hónap áll rendelkezésre arra, hogy visszatérjenek a gyermekükért. Ha ez nem történik meg, a gyámügy veszi át az ügyet, és a kicsik sorsáról hivatalos eljárásban döntenek.

A lelkipásztor nem csupán a jelen nehézségeire koncentrál, hanem hosszú távú, biztonságot nyújtó jövőt szeretne építeni a kárpátaljai gyermekeknek. Álmuk egy olyan menedékotthon létrehozása, amely otthont és újrakezdési lehetőséget biztosít a legkiszolgáltatottabb édesanyáknak, valamint a fogyatékossággal élő gyermekeket nevelő családoknak.

A jelenleg kórházakban és intézményekben támogatott gyermekek ellátása továbbra is kiemelt feladatuk marad, egyszersmind szeretnének biztos hátteret teremteni azoknak, akiknek a legnagyobb szükségük van a segítségre. A Jónak lenni jó! adományai ehhez a hosszú távú célhoz járulnak hozzá: nem pusztán az aktuális szükségleteket fedezik, hanem a jövő építését is lehetővé teszik.