Újra imádságra hívnak a Mikó-ügyért

Január 21-én újra ülésezik a bíróság a sepsiszentgyörgyi református kollégium ügyében. Az erdélyi református püspök arra kér mindenkit, imádkozzon igazságos ítéletért.

Január 21-én újabb, lehet, hogy végső fordulópontjához érkezik a „Mikó per" – írja közleményében Kató Béla erdélyi református püspök. Akkor tárgyalja újra az évek óta húzódó ingatlanvisszaszolgáltatási ügyet a romániai bíróság. 

Évtizedes pereskedés

A Székely Mikó Kollégiumot a XIX. század második felében széles összefogással hozták létre Sepsiszentgyörgyön. A második világháború után államosították a református oktatási intézményt, az épületegyüttest csak 2002-ben kapták vissza a reformátusok. A visszaszolgáltatással nem mindenki volt elégedett, s hosszú pereskedés után a bíróság első fokon a reformátusoknak adott igazat, majd röviddel ezután visszavette a kollégiumot az egyháztól állami tulajdonba, s az egykor eljáró bizottság két magyar tagját letöltendő, a harmadik, román tagot felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte.

Az ügy nagy felháborodást váltott ki, nemcsak a reformátusok, hanem az erdélyi és magyarországi történelmi egyházak is tiltakoztak, mondván: a Mikó-per veszélyes precedenst teremt. Közös imádságra hívták a keresztényeket és tüntetést szerveztek. Felrótták a román államnak, hogy gátolja az egyházi ingatlanok visszaszolgáltatását. 2013 májusában az ügy a román legfelsőbb bíróság elé került, amely nem tartotta magát illetékesnek, visszautalta az ügyet a ploiesti bírósághoz.

Imával várják a folytatást

„Számunkra történelmi igazságtalanság jogos tulajdonainknak a kommunista önkényuralom alatt történt elkobzása, most pedig ismét el kell szenvednünk az elveszítés félelmét és fájdalmát – írja január 18-i felhívásában Kató Béla püspök. – Keserű elégedetlenséggel vesszük tudomásul, hogy a romániai igazságszolgáltatás és a fennálló politikai hatalom azzal kívánja fényezni megkopott tekintélyét, hogy féligazságokra, hamis tanúskodásokra alapozva elvenné azt, amit egyszer jogosan visszaszolgáltatott, és becstelenül meghurcolja azokat, akik az ügyben akkor a munkájukat végezték."

Az erdélyi református püspök közleményében köszönetet mondott mindazoknak, akik az előző tárgyalás előtt és annak ideje alatt imádkoztak a kollégiumért, ugyanakkor felkért mindenkit, imádkozzon továbbra is, hogy az érintettek a meghozandó ítéletet és annak a közösségre kiható következményeit Isten iránti töretlen hálával tudják „elfogadni és bölcsen cselekedve elhordozni."

reformatus.hu