Kárpátalján szolgált a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház lelkészi kara a hétvégén

A háborús sorsközösség és a megmaradásban megélt hála érzése járta át a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház lelkészi karának szolgálatát a hétvégén, amikor több kárpátaljai gyülekezetbe ellátogattak. Tiszaújlak, Mezővári, Beregszász, Bene, Nagydobrony, Botfalva, Fertősalmás, Csetfalva és Sárosoroszi református közösségei fogadták a vasárnapi istentiszteleten szolgáló lelkipásztorokat.

Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház

Fotó: Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház Facebook-oldala

Szenn Péter, a Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház püspöke a látogatással kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy minden egyes határon túli szolgálat alkalmával megerősítést kapnak identitásukban, hitükben, de Kárpátalján a mostani nehéz időkben tapasztalt fogadtatás még inkább elgondolkodtató volt számukra. – Timóteus Igéjében halljuk, hogy Krisztus hűséges szolgái legyünk, de gondoljunk bele, hogy ott a szenvedés valóban a mindennapok része. Mint a tanítás is rávilágít, csak akkor tudjuk a keménynyakúságunkban értékelni a Jóisten áldását – és ez egy kálvini gondolat –, ha megszenvedünk érte – fogalmazott Szenn Péter.

A püspök felidézte, hogy jól emlékeznek ők is a hét évig tartó háború időszakára Horvátországban, erős sorsközösséget éreznek a kárpátaljai emberekkel, de meglepő volt számukra, hogy még ebben a szomorú helyzetben is ők, a látogatók voltak azok, akik kaptak. – Elszégyelljük magunkat abban a jólétben, amiben mi vagyunk, és hogy mennyire alulértékeljük az identitásunkat. Milyen szomorú az a történelmi tény, hogy bizony szenvedést kell megtapasztalni ahhoz, hogy ezt fölismerjük széles körben. Példaértékű, ahogy a kárpátaljai lelkipásztorok otthon maradtak és hűségesen szolgálnak. Az otthon maradt gyülekezeti tagok, idősek pedig nemcsak hogy őrzik az otthon melegét, hanem ők a megmaradás záloga. Ők biztosítják azt, hogy azok, akik elmentek, azoknak legyen hova visszajönni – hangsúlyozta az egyházvezető.

Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház Kárpátalján

Fotó: Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház Facebook-oldala

Mezőváriban a küldöttség találkozott a történelmi egyházak püspökeivel, köztük a Kárpátaljai Református Egyház lelkészi vezetőjével, Zán-Fábián Sándorral. A katolikus és görögkatolikus elöljárók igei üzenetben köszöntötték a jelenlévőket. Szenn Péter a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség ifjúsági szervezetének elnökével, Dobsa Istvánnal közösen gyújtotta meg a református templom és a tanítóképző előtt felállított adventi koszorún a negyedik gyertyát. – Nagyon megható élmények ezek, látva azokat az embereket, akik csak arra várnak, hogy ez a háború elmúljon. És olyan csodálatos látni azt, hogy van bennük hit, remény. Egy határon túli közösségben az, hogy az istenhitből táplálkozik az emberek élni akarása, ez egy olyan követendő példa, amit mindannyiunknak naponként a szívébe kell fogadni – tette hozzá a püspök.

Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház Kárpátalján

Fotó: Horvátországi Református Keresztyén Kálvini Egyház Facebook-oldala

– Miközben az egész világ karácsonykor a legkisebb gyülekezet, vagyis a család alapvetően Istentől rendelt szent közösségét ünnepli, fájdalmas megélni azt, hogy a Kárpátalján élő emberek ezt idén sem fogják átélni – fogalmazott Szenn Péter.