Kincses Kolozsvár

A Kárpát-medencei református diakóniai kapcsolatok erősítése céljából január végén Czibere Károly, a Szeretetszolgálati Iroda vezetője látogatást tett Erdélyben, ahol számos diakóniai szolgálatot látogatott meg Kolozsvárott.

A Szeretetszolgálati Iroda vezetője megbeszélést folytatott Kovács István előadótanácsossal, az Erdélyi Református Egyházkerület Missziói és Diakóniai Ügyosztály vezetőjével a Kárpát-medencei református diakóniai együttműködés mélyítésének lehetőségeiről, és Hegedűs Lajossal, a Diakónia Keresztyén Alapítvány Országos Koordinációs Iroda koordinátorával a Diakónia Alapítvány tevékenységéről, jelenlegi szolgálatairól és nehézségeiről, valamint az együttműködés lehetőségeiről.

Czibere Károly látogatást tett az AKSZA Utcagyerek Missziós Házban, ahol találkozott Molnár Juliannával, az intézmény vezetőjével. Az intézményt 2000-ben alapította az Erdélyi Református Nőszövetség a csellengő gyermekekkel való napközbeni foglalkozás céljából, időközben azonban bentlakásos gyermekvédelmi szolgálattá alakult át: ma huszonegy veszélyeztetett gyermek és két utcára került édesanya lakik itt.

Az irodavezető meglátogatta a kolozsvári Tóvidéki Református Egyházközség szolgálatait is: a huszonhárom idős testvérnek ápolást, gondozást, biztonságot nyújtó hangulatos, barátságos Fébé Szeretetotthont, a gyülekezet templomának alagsorában működő Református Tóközi Montesszori Óvodát. A gyülekezet lelkipásztora bemutatta az épülőfélben lévő új idősotthont, amely már hetven idős embernek lesz nyugodt és békés otthona.

A látogatások sora a Diakónia Alapítvány kolozsvári intézményében folytatódott, ahol Dr. Sárosi Artúr igazgató mutatta be a Diakónia számtalan szolgálatát. A Diakónia kiterjedt otthonápolási rendszerrel rendelkezik, igen keresett és népszerű szolgálat ez. A romániai egészségbiztosító mégis töredékére csökkentette ebben az évben a finanszírozott kapacitásaikat. Az otthonápolás különösen fontos részre a palliatív ellátás, amely a haldoklóknak nyújt segítséget. Népszerű a Diakónia Granny programja is, amelyben alapvetően önkéntesek segítenek időseknek hivatalos ügyek intézésében, vagy élelmiszercsomagokkal.

A kolozsvári Diakónia két kicsiny idősotthonnal rendelkezik: Kolozsváron a Jó Testvér, Mérán a Mamácska Szeretetotthon. Ezek az intézmények rendkívül szépen berendezettek, tágas szobákkal rendelkeznek, ugyanakkor a Magyarországon megszokott állami támogatási rendszer nem áll rendelkezésre az intézmények fenntartásában: minden évben pályázni kell a támogatásért, ami a magyarországi fejkvótának kb. a harmada. Kolozsváron működik a magyarországi Önkéntes Diakóniai Év Programiroda édestestvére, amely az erdélyi önkéntesek toborzásának, fogadásának és segítésének kitüntetett szereplője.

A látogatás során sikerült a Diakónia egy-két vidéki szolgálatát is megtekinteni, így pl. a bonchidai otthonápolási központot, ahol a munkatársak adtak tájékoztatást a szolgálat nehézségeiről és örömeiről. E látogatás kapcsán sikerült megnézni az Erdély Versailles-ának is nevezett Bánffy-kastélyt, melynek felújítása az utóbbi időben megindult a pusztulás hosszú évei után.

A látogatás egyik legizgalmasabb része a mérai központ meglátogatása volt. Méra Kolozsvártól néhány kilométerre fekszik, nyolcszáz lakosa van. A mérai központban két szolgálat működik: a már említett Mamácska időseket gondozó szeretetotthon és a gyermekszolgálat. Az iskolából a gyermekek a központba mennek, ahol a munkatársak segítenek a tanulásban, a házi feladat elkészítésében. A gyermekek jelentős része cigány, és nagy részüknek román a vezetékneve. Mégis ékes magyarsággal válaszolgattak a látogatók kérdéseire. S talán ebből következik az út egyik legnagyobb tanulsága: ha az egyház komolyan veszi a szeretetszolgálati munkát, és a valóban bajban lévőkre koncentrálja szűkös erőforrásait, az mindig mentés: emberek mentése. S ennek tovagyűrűző hatásai is vannak: az írástudatlan cigány szülők is kérik, hogy hadd tanuljanak írni, látva gyermekeik előrehaladását. Nem lehetne ilyen szép eredménye ennek a szolgálatnak, ha nem ölelné körül a helyi gyülekezet szeretete. A gyülekezet lelkipásztora éppen a délutáni lelkigondozásról tért haza, amelynek során négy családot látogatott meg, amikor felkerestük. A lelkipásztor is örömmel számolt be azokról az áldásokról, amelyet a Diakónia mérai központjával való együttmunkálkodás során tapasztalt. A mérai központ munkáját támogatta több alkalommal is a Református Diakóniai Intézmények Egyesülete.

Sikerült több cigány munkatárssal is hosszabban beszélgetni hivatásukról, munkájukról, s arról, hogy miképp alkotnak hidat a központ és a falu cigánysága között, hogyan erősödött meg hitük a szolgálatban, és melyek azok a felismeréseik, tapasztalataik, amelyeket a cigányok segítésében Erdély más vidékein is hasznosítani lehetne.
Fontos, hogy folyamatosan figyelemmel kísérjük határon túl élő testvéreink szolgálatát, és imádságban hordozzuk őket és az általuk segítetteket. A Szeretetszolgálati Iroda számos megkeresést kap, hogy javasoljunk olyan határon túli református diakóniai szolgálatokat, amelyeket fontos lenne támogatni. A potenciális támogatók számára a fent említett valamennyi szolgálatot tudjuk javasolni, mert e szolgálatok valóban nagyon nehéz helyzetben kénytelenek nap mint nap helyt állni, gyönyörű gyümölcseit termik a hitnek, és kiábrázolják Jézus Krisztust.

A kolozsvári diakóniai szolgálatokról bővebben a www.kolozsvaridiakonia.try.hu oldalon olvashatnak az érdeklődők.

Jobbadni.hu