„Hálás vagyok mindazért, amit külhoni barátaimtól kaptam" – június 4-re készülve ezúttal Kiss Bianka középiskolai tanuló osztja meg velünk gondolatait. Olvassák napról napra a nemzeti összetartozásról szóló sorozatunkat!
Trianon következményei száz év után is hatással vannak az életünkre. Meglátjuk bennük Isten munkáját is? Június 4-re készülve magyarországi és határon túli reformátusokat kérdeztünk arról, hogyan élik meg a nemzeti összetartozást.
Mindaddig nem találkoztam a versailles-i békék hatásaival, amíg meg nem ismertem páromat, aki Székelyföldön született. Általa tudtam meg, milyen, amikor a családok – csak úgy, mint jelenleg mi is a járvány miatt – szét vannak választva és az év nagy részében csak online „találkozhatnak”, vagy milyen kisebbségként és olykor elnyomottként, megvetettként élni egy egykori magyar földön és ez mekkora fájdalommal, lelki békétlenséggel jár.
Csodálatos dolgokat tapasztaltam és láttam. Idegenként érkeztem hozzájuk, mégis szinte egyből otthon éreztem magam közöttük. Kitörő örömmel és vendégszeretettel fogadtak, és megfigyelhettem, mennyire jellemzi a külhoniakat az összetartás és a kölcsönös szeretet. Kisebbségként élve sokkal nagyobb hangsúlyt fektetnek embertársaikra, sokkal jobban megbecsülik kapcsolataikat és ahol tudják, segítik egymást. Az ismerős családok gyermekei olykor közösen töltik a délutánt, együtt vacsoráznak, ezáltal besegítenek a dolgozó szülőknek. Ez egy fantasztikus jellemzőjük a székelyföldieknek.
Az iskolában, ahol tizenhárom évig tanultam, nagy szerepet játszott a nemzeti öntudat és a nemzeti összetartozás. Rengeteg diák és tanár származott az elcsatolt területekről, az alsós osztályfőnököm is sokat mesélt nekünk az első világháború után bekövetkezett eseményekről, valamint Erdélyről. (Ő indított el engem a hit útján, mai napig példaképként tekintek rá.) Úgy gondolom, hogy az évenkénti iskolai előadások, amelyeken Trianonnak kevés figyelmet szentelő tanárok próbálnak hatni a fiatalokra, egyáltalán nem érik el akívánt eredményt, ha nincsenek személyes élmények és tapasztalatok. Isten viszont felhasználja az emberi kapcsolatainkat, hogy elvégezhesse bennünk azt a munkát, amit Ő már örök időktől eltervezett.
Épp ezért vagyok nagyon hálás, hogy én rengeteg külhoni baráttal, ismerőssel rendelkezem és egy székely társat kaptam magam mellé, mert mindazt az értéket, amit tőlük kaptam, átadhatom azoknak, akik nem értik, hogyan élhetnek magyar közösségek Magyarországon kívül. Ráadásul Isten egy hatalmas feladatot bízott ránk, amit felfoghatunk lehetőségként is: az „ellenség” szeretetét tudjuk gyakorolni ebben a helyzetben.
A szerző a budapesti Benkő István Református Általános Iskola és Gimnázium végzős tanulója.