Krisztus a szórványhelyzetűeké is

Szorítkozzunk a vallási értelemben vett szórványhelyzet bemutatására, Erdély viszonylatában! Mi a történelmi előzmény?

A reformáció korában Erdély szinte teljes egészében protestánssá lett, kivéve a Gyergyói- és a Csíki-medencét. A többi területen az ellenreformáció fölerősödéséig jórészt többségben voltak a protestánsok. De a folyamatos háborúk, dúlások Közép- és Dél-Erdélyben a fejedelemségek kora után osztrák és egyéb hadak által megtizedelték a magyar lakosságot, mindenütt szinte kisebbségbe kerültek, elszórványosodtak, főleg a Mezőségen és Dél-Erdélyben. Így érthető, hogy a magyar reformátusság tekintetében ma nekünk, erdélyieknek van a legtöbb szórványgyülekezetünk. Csaknem háromszáz olyan településünk van, ahol templom áll ugyan, de nincs önálló lelkipásztor, vagy ha van is, töredéknyi a közösség…

A városok református történelmének alakulása milyen helyzetet eredményezett?

Az erdélyi városok polgárosodott lakossága töretlenül protestáns vallási többségű volt, egészen az első világháború után bekövetkező impériumváltásig. Betelepítés, illetve betelepülés révén nagy teret nyert a román népelem, s ezáltal alapjaiban változott meg mind az etnikai, mind a vallási összetétel. Emiatt elmondhatjuk, hogy ma a székelyföldieket kivéve minden városunk szórványterület. Abban az egyben különböznek ezek más szórványoktól, hogy mindenütt van bennük intézményrendszer. Templomokon, gyülekezeteken túl iskola, bölcsőde, egyesület. A klasszikus szórvány mögött egyáltalán nem áll intézmény, és emiatt ott a lélekszám tovább csökken. Ez, ha nincs iskola, anyanyelvi oktatás, gyors beolvadással fenyeget.

Milyen megoldásokat tesz ez szükségessé?

Most már Erdély-szerte biztosított, hogy aki akar, elmehet tanulni a saját szórványrégiójának egy-egy pontján létesített szórványkollégiumba. Ilyen működik például a Fehér megyei Nagyenyeden, a mezőségi Válaszúton. De többségi helyeken is hozunk létre kollégiumokat, hogy ott is összegyűjtsük a fiatal korosztályhoz tartozókat, beiskolázva őket, el ne vesszenek a reformátusság, illetve a magyarság számára. Egyházunknak létérdeke, hogy az anyanyelvi oktatásért küzdjön. Aki elveszíti az anyanyelvét, a református közösséggel nem tud többé kommunikálni, hiszen a mi nyelvünk kizárólag a magyar.

Hogyan van jelen egy lelkész a szórványvilágban?

Anyaegyházközségén túl akár hat-hét kisebb település is tartozik hozzá, ezeket körbejárja, elvégzi a szükséges lelki és egyéb szolgálatokat. Sokszor az is rá hárul, hogy a gyerekeket elvigye iskolába, vagy az idős, románul nem tudó magyarokat ellássa információval.

A falvakat tehát jobban sújtja az elvándorlás és az elöregedés?

A beolvadás mellett mindenütt az elvándorlás az alapprobléma. Elvándorlás mindig volt, de korábban jóval több gyermek született, ez elégséges utánpótlást biztosított.

Más módszereket is bevetnek?

Látjuk, egyelőre feltartóztathatatlan az urbanizáció, a városokba költözés. Mivel ott is szórványszerűen vannak jelen, nem tudják megélni a közösséget, feladhatják a magyar és református létet. Ezért a következőt találtuk ki: ha a városok környékén vannak olyan települések, amelyek református gyülekezettel rendelkeznek és azok halódnak, a régi egyházi birtokokon próbálunk segíteni a városi magyar fiataloknak, hadd építsenek ott maguknak családi házat. Ha odaköltöznek a városból, akkor ismét megéled az iskola, a gyülekezet, egy tömbben élhetnek. Kolozsvár környékén, például Ajton és Kajántó esetében fényesen beválik a módszer, a helyi gyülekezet látványosan megéledt. Nem adjuk fel tehát. Ha csak egy emberről lemondunk, az olyan, mintha az egészről lemondanánk. A jövő Isten kezében van. Az egyház az, amely legutoljára hagyná el a hajót, de ez csak eshetőség, az a feladatunk, hogy hűségesen, Krisztus adta erővel szolgáljunk és bátorítsunk minden embert.