Krisztusban és a borászatban látják a jövőt

Nagyenyed mellett, a Maros partján fekszik Csombord. A képeslapra illő település református templomának tornya már messziről látszik, a falu pedig büszke arra, hogy mind a mai napig meg tudták őrizni reformátusságukat és a mezőgazdaság iránti szeretetüket. A régió kiváló bortermő vidék, így nem meglepő, hogy többen a borászatból élnek – például Vass Attila is, aki bár másfél évvel ezelőtt hallott először a Kárpát-medencei Református Borászok és Szőlészek Fórumáról (BORUM), a tavaly márciusi találkozón már el is nyerte a Magyarországi Református Egyház bora címet Pinot Gris, más néven Szürkebarát fehérborával.

Az első utunk a faluban Vass Attila pincészetébe vezet, hogy megismerhessük a helyi borok és a borászat történetét. Az hamar kiderül, hogy bár nem írott szabály, a környéken mégis mindenki fehérborral foglalkozik, a szürkebarát, a királyleányka és az olaszrizling szinte minden szőlészetben megtalálható.

– Ezen a vidéken borásznak lenni hivatás, saját családomban is volt szőlőnk, mióta csak az eszemet tudom. Igaz, akkor csupán körülbelül háromszáz négyzetméteren gazdálkodtunk, de magától értetődő volt minden, ami a szőlőtermesztéssel jár – idézi fel Vass Attila. Mint mondja, ugyanilyen természetes volt számára, hogy a helyi – akkor még működő – mezőgazdasági iskolában folytassa tanulmányait. – Mi még tanultunk virágtant, szőlészetet és borászatot is, ez pedig valódi szakemberré tett minket – teszi hozzá a borász.

Vass Attila szerint ez a hivatás vonzó lehet a fiatalabb generációk számára is, de fontos, hogy élő kapcsolatuk legyen a szőlő termesztésével és a bor készítésével, mert ezt „távolról nem lehet csinálni". – A saját fiaim is belenőttek a szakmába, kiskoruktól kezdve kint voltak a szőlőben, látták, mit jelent ez nekünk. Minden azon áll vagy bukik, hogy szeretjük-e a hivatásunkat – hangsúlyozza.

A szürkebarát „nagy kedvenc" a településen, már régen is azt mondták róla, ez a borok bora: sok cukrot szed magába, ez adja 12-13 fokos cukortartalmát is, semmivel sem összetéveszthető mézillata még a pincében is tavaszt idéz. Vass Attila úgy érzi, ezért a borért megéri megművelni a kemény, fekete talajt, amit régen az eke is alig vitt.

– Örülünk, hogy ezt a bort az elmúlt esztendőben a teljes Kárpát-medencében jobban megismerhették. Nem vártunk mi nagyarany díjazást a BORUM-on, de nagyon hálásak vagyunk, hogy így történt – fogalmaz. – Azért pedig még inkább, hogy a református borászokkal találkozhattunk. Most már minden évben szeretnénk ellátogatni a fórumra.

Mint mondja, sokszor nehéz a borászok élete, hiszen bármikor jöhet betegség vagy fagy, ami az egész termést tönkre teheti, de egy szakmai közösség könnyebben átsegít a nehézségeken. – Amikor például jön a jég, elcsügged az ember, de nincs mit tenni, menni kell tovább. Hajt előre, hogy szeretem ezt csinálni – magyarázza.

Minden gazdálkodó kiszolgáltatott a természetnek, ennek elfogadásában a hit hatalmas segítség, Csombordon pedig a borászat összefonódott a reformátussággal is: a helyi borászok mind a gyülekezet aktív tagjai, közülük többen presbiterek is. – Korábban én is vállaltam a presbiteri tisztséget, minálunk reformátusnak lenni létkérdés: ebbe születtünk és majd reformátusként is halunk meg – vallja Vass Attila. Már a templom felé tartunk, mire megértjük, mit is jelent ez: a településen 1200 fő lakik, ebből csupán 287-en magyarok, de közülük mindenki a református közösséghez tartozik.

Azt már Boros László lelkipásztortól tudjuk meg, hogy ez a lélekszám az elmúlt száz évben szinte nem is változott; elenyészőek ugyanis a vegyesházasságok, a mezőgazdaság és néptánchoz kapcsolódó programok összetartják a közösséget.

A helyi borászat múltja Kemény István egykori református főispánhoz is kötődik, aki olaszrizlingjével magától Napóleontól nyert aranyérmet. Ez erősítette meg a lakosságot a mezőgazdasági iskola létrehozásában, ami a mai napig meghatározza a közösség mindennapjait. A gyülekezetnek is van szőlője, amelyet jelenleg bérbe adnak, a román államtól pedig az Erdélyi Református Egyházkerület elnökségének támogatásával megpróbálják visszaszerezni a Kemény-kastélyt, a hozzá tartozó parkot és további 15 hektárnyi területet – ezeket korábban államosították. Amennyiben sikerül visszakapni, új lehetőségek nyílhatnak a néptáncegyüttesnek, a borászoknak és a rózsatermesztőknek is.

– Nagyon hálásak vagyunk, hogy csatlakozhattunk a BORUM-hoz. Az esperesünk hívta fel rá a figyelmet, mi pedig azonnal jelentkeztünk – idézi fel Boros László. – Szeretek jelen lenni magam is azokon az alkalmakon, ahol közösség épül, és együtt lehetünk mi, magyar reformátusok. Hiszen rajtunk áll vagy bukik, mi lesz magyarságunk sorsa – ez különösen is igaz itt, Dél-Erdélyben. Mint mondja, Fehér megyében csupán Magyarlapádon élnek többségben a magyarok, a többi településen szórványba kényszerültek. – Nálunk az asszimiláció nem vitte el a falut, a fiataljaink is ragaszkodnak magyarságukhoz. A középkorú lakosok közül a legtöbben mezőgazdasági vállalkozást vezetnek, foglalkoztatnak állandó dolgozókat és napszámosokat is – magyarázza a lelkész.

Mint megtudjuk, a fiatalok nyaranta nem a kikapcsolódást választják, hanem örömmel dolgoznak a földeken – kötelességtudatból és anyagi okokból egyaránt: fontos számukra a családi gazdálkodás is, a jó fizetés miatt pedig nem szeretnének külföldre menni. – Büszkék vagyunk, hogy helyben is sikerül megélhetést biztosítanunk nekik. Reménykeltő, hogy bár kevesen vagyunk, mégis minőségi az a munka, amit el tudunk végezni – fogalmaz Boros László.

A lelkipásztor szerint ez a minőségi munka jelenik meg a Bibliában is a borral kapcsolatban. – Ez az ital elsősorban gyógyszer, még Pál is azt javasolja Timóteusnak, hogy éljen vele. A bor táplál és megerősít, ezen felül pedig Krisztus vérét szimbolizálja számunkra – ezt pedig a gyülekezetbe tartozó borászok is jól tudják – hangsúlyozza Boros László, majd hozzáteszi: – Tudatosan foglalkozunk ezzel, mert mindnyájan látjuk, hogy a jövőnk a borászatban, a mezőgazdaságban és Jézus Krisztusban van.