Hogy a magyar nemzet megmaradjon, ehhez mindenekelőtt közösen kell Isten segítségét hívnunk, az Ő jóságát kell hálával áldanunk és az Ő irgalmát kell győzedelmesen átélnünk – június 4-re készülve először Telepóczki Márta osztja meg velünk gondolatait. Olvassák napról napra a nemzeti összetartozásról szóló sorozatunkat!
Trianon következményei száz év után is hatással vannak az életünkre. Meglátjuk bennük Isten munkáját is? Június 4-re készülve magyarországi és határon túli reformátusokat kérdeztünk arról, hogyan élik meg a nemzeti összetartozást.
Éppen pár hete fejeztem be Ablonczy Balázs Trianon-legendák könyvének olvasását. Hiszem, hogy isteni sugallatra „csak úgy” leemeltem a könyvespolcunkról, gondoltam elolvasom június 4-hez közeledve. A történész nem a most száz éve aláírt békeszerződés történetét írja le, hanem az ahhoz kapcsolódó „legendává nemesedett történetekről” szól, azokat elemzi, azok hátterét mondja el.
Miközben olvastam a könyvet, az jutott eszembe, mennyi mindent nem tudunk még erről a történelmi eseményről... Középiskolás éveim épp a rendszerváltás időszakára estek: 1988-ban kezdtem el, majd 1992-ben végeztem. Trianont már nem merték úgy tanítani, ahogy eddig, és még nem merték úgy, ahogy eddig nem. Én a szüleimtől sok mindent tudtam róla, beszélgettünk erről gyermekkoromban is. Felmenőim között „megtalálhatóak Trianon kárvallottjai”, lelkész dédapám és családja sorsát e döntés magyarságuk miatt megpecsételte. Nemcsak szüleimmel jártuk be tudatosan a határon túl jó néhány olyan részét, amely teljes magyarságunk része volt egykor, de általános iskolai történelemtanárom is vitt bennünket olyan külhoni területekre, ahol hallottunk magyar szót, ráléphettünk történelmünk jeles nyomaira.
Hogy mi az én felelősségem ennek ismeretében? Én mit adhatok át a gyermekeimnek, arról, hogy nekem mi a nemzeti összetartozás? „Jól megértsd: nemzet és sokaság egymástól különböznek. Amaz együvé állott egész, ez több egyesek most ilyen, majd olyan számban és alakban történt összecsoportozása. Amannak van állandó pályaköre, melyen vele összeköttetésben levő nemzetek sorában lassabban vagy gyorsabban, de bizonyos egyetemi rendszerrel mozog; emennek kimért útai nincsenek…” – írja Kölcsey Ferenc a Parainesis-ben.
Hogy ez az együvé állott egész megmaradjon, ehhez mindenekelőtt közösen kell Isten segítségét hívnunk, az Ő jóságát kell hálával áldanunk és az Ő irgalmát kell győzedelmesen átélnünk. Legyen így ez most is!
A szerző újságíró, hittanoktató, a pestszentimrei gyülekezet tagja. Portéfotó: Barcza János