„Legyenek láthatóvá tetteid”

Láthatóvá válni, ezt jelentheti az egységnap, amelyért most hálát adhatunk – mondta Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnöke igehirdetésében. A Református Egység Fesztivál szabadtéri úrvacsorás istentisztelettel zárult: ez az esemény vonzotta a legtöbb látogatót.

„Az Úrtól lett ez. Csodálatos a mi szemeinkben" – köszöntötte Fazekas László felvidéki püspök az apostol szavaival a Kárpát-medence különböző részeiből érkezetteket a május 24-i debreceni Református Egység Fesztivál záróeseményén, a szabadtéri úrvacsorás istentiszteleten.

A köszöntés után a hatalmas gyülekezet elénekelte a 90. zsoltár verseit, az istentisztelet alatt többek között a 378. dicséret és a 23. zsoltár is sorra került. Több dicséretet a Református Egység Fesztivál 360 fős Egyesített Kórusa adott elő, olykor a dalok egyes versszakait a gyülekezettel együtt énekelve. Elhangzott még többek között Berkesi Sándor Magyar Éneke.

„Hálaadással áldozz Istennek, és teljesítsd a Felségesnek tett fogadalmaidat!" – kérte Kató Béla erdélyi püspök, majd együtt imádkoztak a fesztivál résztvevői. A lekciókat Aros Bernadett és Győri János olvasták.

kép

„Ünnepi istentiszteletünk megáldása és megszentelése jöjjön Istentől, aki teremtett, fenntart és bölcsen igazgat mindeneket. Övé a hatalom és a dicsőség most és örökkön-örökké" – mondta Szabó István dunamelléki püspök, akivel együtt imádkozott a hatalmas tömeg. A lekciók két helyről hangzottak el: a Máté evangéliuma 16. részéből (24-28), illetve Pál apostol a Rómaiakhoz írott leveléből, a 15. részből (első hat vers).

„Legyenek láthatóvá tetteid" – idézte Bölcskei Gusztáv püspök, a Zsinat lelkészi elnöke igehirdetésében a 90. zsoltár 16. versének első felét. A püspök megosztotta a gyülekezettel, hogy az egységnap szervezésekor sok mindenkiben kétség merült fel: vajon lesznek-e elegen az eseményen, vajon van-e értelme megrendezni. Tudjuk-e Isten szent akaratát látni egy-egy igében, vagy azt mondjuk, hogy a Szentírás egy erdő, melyben mindenki olyan fát vág ki, mint amilyet akar? Láthatóvá válni az Isten által nagyon nehéz tud lenni, nem olyan, mint a könnyű zápor, mely délben esett, mondta el. Láthatóvá válni – ezt jelentheti az egységnapot, ami most zajlik, amelyért most hálát adhatunk. Ahogy több mint öt évvel ezelőtt elhatároztuk, hogy nem hozunk létre új szervezetet, hanem megszervezzük ezt az egységnapot, de ezt együtt.

kép

Ezután Csáti-Szabó Lajos horvátországi püspök és a nyugati diaszpóra nevében Csákvári Dániel, a müncheni magyar gyülekezet lelkipásztora imádkoztak. Csákvári Dániel elmondta, hogy a május 25-i perselyadományokat a szerbiai és a horvátországi árvíz károsultjainak ajánlják fel. Babits Mihály Eucharistia című verse is elhangzott: „A Megváltó nem törzsvezér."

„Mert valahányszor eszitek e kenyeret és isszátok e poharat, az Úrnak a halálát hirdessétek, amíg eljön" – mondta Csűry István királyhágómelléki püspök hálaadásában. Steinbach József dunántúli püspök az 51. zsoltár szavaival imádkozott: „Tiszta szívet teremts bennem, Istenem!". A hitvallást Szabó Sándor Amerikai Magyar Református Egyház püspökével együtt mondta el a tömeg.

Ezután az egységnap résztvevői a téren különböző helyen felállított asztaloknál vettek úrvacsorát.

kép

„Szavainkkal és életünkkel szeretnénk Jézus Krisztus nevével vallást tenni a mindennapi élet istentiszteletében, ezért küldetésünk betöltéséhez Szentlelked erejét kérjük" – mondta Csomós József tiszáninneni püspök. Az egységnap megható záróeseménye az Ároni áldással fejeződött be, melyet Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspökkel együtt mondtak el a szolgálattevő lelkipásztorok.

reformatus.hu
 

Hálaadó istentisztelet

Nézze meg az istentiszteletet!