Lelki utazás a magánytól a közösségig – a szatmári egyházmegye nyári tábora belülről

– Kettős oka volt a témaválasztásnak: 2025 az ifjúság szolgálatának éve, ezért kapcsolódtunk be azokba a programokba, amelyekkel az egyházkerületünk is igyekszik feldolgozni ezt a témát. Nagy segítség az, hogy van egy szervezett közösség, amely jó előre foglalkozik ezzel a témakörrel, amelyet aztán feldolgozhatnak az egyes egyházmegyék – magyarázta motivációjukat Kürti Tamás lelkipásztor, a tábor egyik szervezője. Hozzátette: a választott téma nemcsak az aktuális egyházi programhoz illeszkedik, hanem a fiatalok mai kérdéseire is választ keres. A lelkipásztor szerint ez a kérdés rendkívül foglalkoztatja nemcsak a mindenkori fiatalságot, hanem általában véve azokat, akik keresik a helyüket a világban.

Az ifjúsági tábor szervezése kihívásokkal teli, a célközönség ugyanis egyre inkább a digitális térhez kötődik, ami – ahogy Kürti Tamás fogalmazott – kettős jelenségre figyelmeztet: – Nehéz felvenni a ritmust a felgyorsult világgal, ahol a fiatalok igyekeznek megtalálni a helyüket, viszont könnyen el is tévedhetnek, elveszhetnek benne. Hozzászoktunk a könnyen elérhetőhöz, és gyakran inkább választjuk azt, ami gyors és kényelmes, mint azt, ami nagyobb erőfeszítést igényel.

Éppen ezért az idei tábor tudatosan ötvözte a hagyományos és a modern eszközöket. Az áhítatok, bibliaórák és istentiszteletek mellett nagy hangsúlyt kaptak a vizuális és zenei elemek: kivetítők, élő online közvetítések, valamint hangszeres szolgálatok tették élményszerűvé a programot. – Nem azt akartuk, hogy idegenszerű legyen a mai fiataloknak, hanem hogy érezzék: ez róluk szól, közel áll hozzájuk. Mintha csak az ő soraikból állna ki valaki, és úgy képviselné az Isten Igéjét – hangsúlyozta a lelkipásztor.

Az esti kreatív programok, csapatjátékok is fontos szerepet kaptak, hiszen ezek oldották a hangulatot és segítettek abban, hogy a résztvevők megnyíljanak.

A SZIKE-tábor idei témája, amelynek az Egyedül/Együtt? címet adták a szervezők, nem csupán mottóként szolgált, hanem egy ötnapos lelki ívként, amelynek minden napja egy-egy konkrét állomás volt. Az első nap a magány volt előtérben. – A magány nem kellemes és nem feltétlenül választott dolog, veszélye, hogy az ember könnyen elveszítheti a talajt a lába alól. Ez volt a mélypont, ahonnan már csak felfelé mehetünk – hívta fel a figyelmet Kürti Tamás.

A második nap az egyedüllét pozitív oldalát hangsúlyozta: a csend megélését, az önvizsgálatot, a lelki elcsendesedést. – Az egyedüllét ad lehetőséget arra, hogy önmagammal szembenézzek, felfedezzem, hol tart az életem. Egy rohanó világban ezt nem szabad megspórolni! – hívta fel a figyelmet a lelkipásztor.

A harmadik nap üzenete a „Veled” volt: a vízszintes emberi kapcsolatok felismerése, hogy nem kell magányosnak maradni, mert ott vannak a segítőtársak, a felebarátok.

A negyedik nap már Isten jelenlétére mutatott: – Nem vagyunk egyedül, mert velünk van az Úristen. Ez a függőleges dimenzió hozta meg azt a biztos kapaszkodót, ami túlmutat az emberi gyarlóságon és hiányosságokon – számolt be Kürti Tamás.

A tábor utolsó teljes napja pedig már az „Együtt” gondolata köré épült: a hitben megélt közösségről, ahol nemcsak én vagyok jelen a terheimmel, hanem mások is, együtt, megosztva, épülve egymás hitétől.

Kürti Tamás reméli, hogy a fiatalok a hétköznapokban is tovább viszik a táborban kapott lelki többletet. – Van, aki nyitottan beszél róla, van, aki inkább befelé fordul, de mindenkiben ott marad valami abból, amit itt kapott. Sokan pedig éppen ezért térnek vissza évről évre. Többen mondták, hogy egyszer kaptak itt valamit, amikor talán nem is számítottak rá, és ez annyira megragadta őket, hogy vissza kellett jönniük ide – meséli.

A lelkipásztor megjegyezte, hogy nem minden táborozónak hasonló a vallási háttere. Van, aki nagy, aktív ifjúsági élettel rendelkező gyülekezet tagja, míg mások apró falvak egy-két fiatalját képviselik. Mindkét esetben kulcsfontosságú, hogy a közösséghez tartozás vágya otthon is megmaradjon. – Hiszem és vallom, hogy áldásos az, amit itt csinálunk. Nyomot hagynak az itteni élmények, amelyek hatására a fiatalok akár a hétköznapokban, akár a gyülekezetekben élni, tenni fognak – hangsúlyozta Kürti Tamás.

A Szatmári Református Egyházmegye idei ifjúsági tábora nemcsak a programjaival, hanem a témájával is megérintette a résztvevőket. Az „Egyedül/Együtt?” mottó egyszerre hívta gondolkodásra és tapasztalásra a fiatalokat. Négy táborozóval is beszélgettünk a táborban megélt élményeikről, istenközeli pillanataikról és arról az útravalóról, amit hazavisznek magukkal a mindennapokba.

Csapó Gesszika a szatmári Egri községből érkezett, és egyértelmű célja volt közelebb kerülni Istenhez. – Úgy éreztem, nagyon eltávolodtam tőle. Nem azért, mert rossz dolgokat próbáltam ki, hanem mert elhanyagoltam őt. Itt, a táborban az első áhítat alatt megértettem, hogy csakis Isten van, és őbenne bízhatok – mondta Gesszika. Az „Egyedül/Együtt?” számára kettős élményt jelent: lehet egyedül lenni Istennel, miközben egy közösség tagja vagyunk. Az idei tábor egyik legemlékezetesebb program Gesszikának egy karaokeest volt, ahol csapatával, az Ámen Ganggel nemcsak versenyt nyertek, hanem igazi koncertélményt teremtettek. – Ott éreztem igazán, hogy nekem itt a helyem, sehol máshol! – hangsúlyozta. Amikor arról kérdeztük, milyen útravalót visz magával, kijelentette: – Azt, hogy ne féljek kezdeményezni, és kérjem Isten segítségét, hogy vezérelje a baráti társaságot.

Kánya Jázmin kérdésekkel és kíváncsisággal látogatott el a táborba Patóházáról, mivel már a mottó is elgondolkodtatta. – Először az fogalmazódott meg bennem, hogy miért ezt a két egymással ellentétes állapotot adták a tábor címének. Érdekelt, hogy mit takar az, hogy egyedül lenni, és ezt hogy fogják majd összekötni a hétvégére azzal, hogy együtt lenni egy közösséggel – mesélt első benyomásairól, majd hozzátette, hogy már az első csapatbemutató alkalmával megtapasztalta az összetartozás erejét. Számára a tábor egyik legfontosabb tanulsága az, hogy néha fontos az egyedüllét, hogy amikor együtt vagyunk, akkor jobban tudjunk működni. A magányt viszont kerülni kell, mert az ártalmas.

A lányokkal ellentétben Plet Kristóf Bence nem sokat gondolkodott a rendezvény idei mottóján. A Szatmárnémetiből érkezett fiatal fiú a barátaival szeretett volna kikapcsolódni, a tábor azonban meglepte a napi témáival. Különösen az a gondolat ragadta meg, hogy valaki kívülről boldognak tűnhet, miközben belül magányosnak érzi magát. Egy improvizációs feladat jelentette neki a legnagyobb élményt, de az igazi hozadékot az újonnan szerzett baráti kapcsolatokban érzi. Kérdésünkre elmondta, hogy bár eredetileg egy baráti társasággal érkezett, a vegyes csapatfelosztásnak köszönhetően új ismertségekre is szert tett. – Szinte mindenkivel összebarátkoztam. Ha hazamegyünk Szatmárra, biztos fogok találkozni és beszélgetni velük – mondta lelkesen.

Bauer Mátyás – ugyancsak Szatmárnémetiből – a mottó hallatán rögtön saját magára ismert: együtt van másokkal, mégis magányosnak érzi magát. A tábor előadásai és áhítatai azonban változást hoztak. – Rádöbbentettek, hogy Isten mindig ott van nekünk, és az emberekre is számíthatunk – hangsúlyozta. A csapatfeladatok során nyert közös élmények és a barátnője támogatása segítették abban, hogy ne érezze magát magányosnak. Az útravalója, amit a táborból magával visz: – Legyünk nyíltabbak, merjünk megszólítani másokat, mert így rájövünk, hogy nem vagyunk egyedül!

Bár mind a négy fiatal más-más háttérrel, elképzeléssel érkezett – ketten városi, ketten falusi környezetből –, történeteikben közös volt a felismerés: az egyedüllét lehet értékes, ha Isten felé fordulunk, a magány viszont romboló, de egy közösség képes gyógyító hatással lenni. Mindannyian hangsúlyozták a kezdeményezés fontosságát, a nyitottságot, valamint azt, hogy a táborban megélt barátságokat és lelki élményeket szeretnék magukkal vinni a hétköznapokba.