Leomlanak a falak

Rendhagyó módon ünnepelték a tanév végét a Károli Gáspár Református Egyetem Tanítóképző Főiskolai Kara budapesti tagozatának tanítóképzős és óvodapedagógus hallgatói. A Hittudományi Karral együttműködve adtak jótékonysági koncertet a kárpátaljai magyar családok megsegítésére. Több mint százezer forint gyűlt össze.

A református pedagógusképzésben máig nagy hangsúlyt kap az énekzene-oktatás. A növendékek nem először fakadnak dalra valamilyen nemes célért: télen egy budapesti aluljáróban adtak karácsonyi koncertet, nemrégiben pedig a dunamelléki egyházkerület székházának dísztermében sorakoztak fel a dobogóra. Éppen ez adta a koncert egyedi jellegét, hiszen ezúttal nem a profizmus, hanem az összefogás került előtérbe – és a zene szeretete, amelynek joga azt is megilleti, aki kevesebb talentumot kapott belőle Kodály vagy éppen Isten országában.

kép

„Ahogy Jerikó falai leomlottak a kürt szavára, úgy omlanak le a minket Kárpátaljától elválasztó falak is, hogy bajba jutott testvéreinkhez eljusson a segítség" – fogalmazott köszöntő beszédében Zsengellér József, a Hittudományi Kar dékánja. A tanévzáró jótékonysági koncerten a többi közt egyházzenei darabok, kamarazenei művek, valamint sárközi, matyó, somogyi és erdélyi népdalok – köztük katonadalok és szerelmes dalok – is elhangzottak. A tanítói, óvodapedagógusi, hittanoktatói és lelkészi pályára készülő hallgatók közül néhányan fuvolán, cajonon (ütőhangszer), orgonán, hegedűn és klarinéton is játszottak.

Az orosz–ukrán háborús konfliktus kirobbanása óta magánemberek, gyülekezetek és a református egyház egésze megmozdult, hogy segítse a kárpátaljai magyarokat, akik nemcsak hozzátartozóikat kénytelenek nélkülözni, de a napi betevőért és a gyógyszerek megvásárlásáért is keményen meg kell küzdeniük. Néhány hónapja a református tanítóképző nagykőrösi karán már tartottak jótékonysági koncertet a rászorulók megsegítésére, ezúttal a budapesti képzési hely hallgatói léptek az adakozók sorába. 102 000 forintot gyűjtöttek, amelyet küldöttségük a későbbiekben személyesen ad majd át a kárpátaljai családoknak.

A cikk a Parókia Portálon folytatódik

Jakus Ágnes

Forrás: parokia.hu