Letették a Kölcsey Emlékház alapkövét Sződemeteren

A Himnusz szerzőjének szülőfalujában, Sződemeteren, a református templom kertjében épül meg a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Tasnádi Református Egyházközség kezdeményezésére a Kölcsey Ferenc nevét viselő kulturális és egyházi központ.

A magyar kormány támogatásával megvalósuló létesítmény alapkövét január 23-án, a magyar kultúra napján ünnepélyes keretek közt tették le Csűry István püspök és Brendus Réka, a Nemzetpolitikáért Felelős Államtitkárság főosztályvezető-helyettese jelenlétében, akik egy időkapszulát is elhelyeztek az alapkő alatt.

kép

Pakulár István, a sződemeteri református leányegyház lelkipásztora az MTI-nek elmondta, hogy 2009 óta foglalkozik a Kölcsey Ferenc-emlékhely gondozásával, és azt tapasztalta, hogy folyamatosan nő a Sződemeterre látogatók száma. A költő szülőfalujában azonban jelenleg csak a templom udvarán található kis emlékházat lehet meglátogatni, amelyben 1990-ben rendeztek be egy mára elavult kiállítást.

Pakulár István felidézte, hogy egy Kölcsey-út létrehozását kezdeményezték, amely Sződemeter mellett a Hajdú-Bihar megyei Álmosdot és a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Szatmárcsekét érintené.

Hozzátette, hogy a magyar kormány támogatásával készült el a református egyház telkén felépítendő sződemeteri kulturális és egyházi központ terve. Az építkezéshez a Királyhágómelléki Református Egyházkerület 60 millió forint támogatást nyert a Bethlen Gábor Alaptól. Ennek az épületnek az alapkövét teszik le szombaton.

A központ alagsorában szerény étkező kap helyet konyhával és raktárakkal, a földszintre kiállítótér, konferenciaterem, lelkészi hivatal és mosdók kerülnek, a tetőtérben pedig húsz fő befogadására alkalmas vendégszállást alakítanak ki. Reményeik szerint 2016 végére be is fejeződik az építkezés - mondta a lelkész.

Pakulár István megjegyezte, hogy több elképzelés is volt a sződemeteri Kölcsey-kultusz megerősítésére. Jelenleg ennek az épületnek a felépítése tűnt könnyebben megvalósíthatónak, de nem tettek le arról, hogy Kölcsey Ferenc szülőházát is visszaszerezzék. Az épület áll, jelenleg azonban a helyi görögkatolikus egyház parókiája működik benne.

forrás: kiralyhagomellek.ro/MTI