Életkérdések

Közel ötszáz fiatal résztvevővel startolt május 4-én a Zilah melletti Szilágyperecsenben a 14. Függőleges Keresztyén Ifjúsági Konferencia. A három napos találkozó előadásai az élet nagy kérdéseit feszegették, a műhelyek fiatalokat érintő témákról – önismeretről, párkapcsolatról, szenvedélyekről, függetlenségről – szóltak.

A rendezvény pénteken délután kettőkor nyitotta meg kapuit, 17 órakor vette kezdetét. Berke Krisztina, a Függőleges Keresztyén Ifjúsági Konferencia programkoordinátorának köszöntő szavai után Nagy Bálint helybéli lelkipásztor is üdvözölte a résztvevőket. Szilágyperecsenhez hűen hagymamajszolással indult a program. Az előadásokat és a műhelyfoglalkozásokat teaház, filmvetítés, zenés áhítat, koncert és A 66-os út című interaktív Bibliakiállítás is egészítette ki.

Keressétek a Nagy Rendezőt!

Elsőként Kánya Zsolt Attila, a KRISZ (Királyhágómelléki Református Ifjúsági Szövetség) elnöke és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület ifjúsági előadója hirdetett igét a János evangéliuma 18. részének 4. verséből. „Kit kerestek?" – kérdezte az igét idézve a fiataloktól, majd áhítata végén azt kívánta, hogy a konferencia résztvevői Jézussal találkozzanak a konferencia ideje alatt.

kép

Őt Mike Pál magyarkéci lelkipásztor követte. A pénteki nap előadója néhány hagymás viccel kezdte beszédét, majd rátért előadásának témájára: Mi az élet értelme, mi az élet célja? Sokaknak kérdés, hogy honnan jönnek, hová tartanak? „Nem véletlenül lett a világ, hanem Isten fantáziájából pattantunk ki és kerültünk ide" – mondta. Szerinte Isten forgatókönyvének részei vagyunk, és fontos szerepünk van ebben a történetben. Mindenkit arra buzdított, hogy szívvel lélekkel azonosuljon szerepével, s legyen kapcsolatban a „Nagy Rendezővel".

Mennyit érünk? címmel tartott előadást Dányi-Nagy Márió kiskunhalasi lelkipásztor a konferencia második napján. „Ahogy élsz, annyit érsz" – idézte a Tankcsapda szövegét, és hozzátette, ez fordítva is igaz: annyit érsz, ahogy élsz. Az előadó példákon át mutatta be, hogyan keressük a választ erre a kérdésre, s elmondta, bálványainktól hiába várunk választ, pedig azt Jézusnál találjuk.

Isten ránk gondol

„Szüntelenül döntéseket hozunk, választunk két út közül" – kezdte előadását Imre István, aki különböző idézeteket vetített ki, melyekre a fiatalok reagáltak. „Igazából nem is dönteni nehéz, hanem aszerint élni, ahogy döntöttem" – mondta a makófalvi lelkipásztor, aki arról is beszélt, hogy az Istenre tartozó döntéseket gyakorta kivesszük a kezéből, míg a ránk tartozó döntéseket nem vállaljuk fel.

Hangsúlyozta, nem vagyunk a körülmények áldozatai, Isten szemében nem csak sakkfigurák vagyunk. Nekünk kell eldönteni, hogyan szeretnénk élni, kivé akarunk válni. A Jézussal való kapcsolat azt jelenti, „hogy tudatosan döntök az eszemmel, meggyőződésből követem Őt, akkor is, amikor az első szerelem elmúlt" – véli a lelkész, aki szerint az a fantasztikus a keresztyén életben, hogy „Jézus azt mondja, hogy hordjuk ketten, de a nagyobb teher az ő vállán van".

kép

A tanítványság útján

A Függőleges utolsó napján Szőnyi Levente, a szilágysomlyói egyházmegye esperese hirdette az igét az Ézsaiás próféta könyve 55. fejezet 8-9. versei alapján. A lelkipásztor szerint nem csak minket, embereket foglalkoztatnak ezek a kérdések, hanem Istent is, törődik azzal, hogy ezekre választ kapjunk. „Megdöbbentő hallani, hogy a mi újaink az Isten gondolataitól olyan messze vannak, mint ég a földtől. Míg mi a saját életünket féltjük, Isten egyszülött fiának életét sem nézte, hanem odaadta nekünk és értünk, ezért különböznek az újaink és a gondolataink."
„Isten úgy vezet bennünket az Ő útján, hogy tanítványokká tesz" – mondta az esperes. Beszélt Isten láthatatlan és látható vezetéséről, a Bibliáról, a hívő emberek, s végül példájáról.

Csepán Gellért – Kiss Gábor – reformatus.hu, fotó: fotók: Lőrincz Hanna, Fazekas Dávid és Kiss Gábor

>> A konferencián készült videókat itt tekintheti meg