A lelkészeknek is elengedhetetlen a lelki támogatás, hiszen a folyamatos szolgálat súlya hosszú távon mély nyomokat hagyhat – hívja fel a figyelmet Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke. Mi sem bizonyítja jobban azt, hogy egyre több figyelmet fordítanak a lelkipásztorok lelki gondozására, mint az elmúlt héten kötött megállapodás a Magyarországi Református Egyház, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület és a Gyökössy Endre Intézet között. A megállapodás célja, hogy szakmai segítséget nyújtson az egyházkerület lelkipásztorainak, valamint az is, hogy hozzájáruljon egy belső támogató közösség kialakulásához. A dokumentum aláírása után Bogdán Szabolcs Jánossal, Ghitea-Szabó József Levente missziói előadó-tanácsossal és Bara Lajos Istvánnal, az egyházkerület főgondnokával beszélgettünk.
Steinbach József püspök, a Zsinat lelkészi elnöke, Molnár János főgondnok, a Zsinat presbiteri elnöke, Bogdán Szabolcs János, a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspöke, Hajdú Zoltán Levente, a Gyökössy Intézet intézményvezetője, Bara Lajos István főgondnok (KREK) és Ghitea-Szabó József Levente missziói előadó-tanácsos (KREK)
Mennyire jut hangsúlyos szerephez a lelkigondozás?
Bogdán Szabolcs János: Egyértelműen szükség van rá, ez nem kérdés. Fiatal lelkipásztorként már évekkel ezelőtt éreztem, hogy a szolgálat során az ember elfáradhat nem csupán fizikailag, hanem lelkileg is. A lelki terhek különböző okokból jelentkezhetnek: néha a saját bűneink súlya alatt, máskor a gyülekezeti szolgálat megállíthatatlan tempója miatt. Egy idő után rá kellett döbbennem arra, hogy szükségem van erősítésre. Annak idején olvastam egy hirdetést, hogy Cseri Kálmán vezetésével lelkészheteket tartanak Emmausban, Kecskemét mellett. Elmentünk oda a feleségemmel, ahol semmi különleges nem történt, csak az Igével és egymással foglalkoztunk. Kibeszéltük a közös gondjainkat az ott jelen lévő szolgatársakkal, akik közül szinte senkit nem ismertem, és azt tapasztaltam, hogy ez egy erőforrás számomra. Ez a téma sokáig tabunak számított, de ma már egyházvezetési szinten is kimondtuk, hogy cselekedni kell. Konkrét lépéseket tettünk: az igazgatótanács megbízta a missziói ügyosztályt egy működő rendszer kiépítésével. Hisszük, hogy a lelkigondozás beépül a mindennapi életünkbe, és hogy el kell engednünk azt a tévképzetet, miszerint a lelkipásztorok szuperhősök. Nekünk is szükségünk van támogatásra.
Bogdán Szabolcs János: Ez a téma sokáig tabunak számított, de ma már egyházvezetési szinten is kimondtuk, hogy cselekedni kell
Mit foglal magába a mostani megállapodás? Milyen jövőbeli változások várhatók?
Ghitea-Szabó József Levente: A megállapodás értelmében az egyházkerületünk szakmailag együttműködik a Gyökössy Intézettel. Ez két fontos pilléren nyugszik: egyrészt a lelkipásztoraink igénybe vehetik az intézet által nyújtott szolgáltatásokat, másrészt pedig létrehozunk egy belső szakmai közösséget a lelkigondozás megszervezésére. Ugyanakkor van egy kihívásunk: viszonylag kis egyházkerületként mindenki ismer mindenkit. Ha egy lelkipásztor házon belüli szakemberhez fordul, az lehet, hogy nem olyan bizalmas környezet számára, mint amire adott esetben szüksége lenne. Ezért tartjuk fontosnak a külső támogatás bevonását.
Ghitea-Szabó József Levente: A bizalom erősítése céljából is kérjük a Gyökössy Intézet segítségét
Királyhágómelléken mennyire mernek a lelkipásztorok egymás előtt megnyílni?
Bogdán Szabolcs János: Erre nem lehet egyértelmű igennel vagy nemmel válaszolni. Egyházmegyénként és vidékenként változó. Ott, ahol tudatosan építették a közösséget, ott már látszanak kedvező eredmények. A mai világban azt látom, hogy mindenki rohan, és egyre kevesebb idő marad az egymásra figyelésre. Van olyan lelkipásztor, aki úgy érzi, hogy neki erre nincs szüksége, de közben szenved, és még magának sem vallja meg, de a környezete attól még észreveszi. Hallottam egy gondolatot egy neves pszichológustól, amely szerint, ha megélnénk a közösséget úgy, ahogyan Krisztus tanította, sokkal kevesebb lenne a lelki válság és a kiégés. Ezen együtt kell dolgoznunk.
A megállapodás aláírása előtt elhangzott a túlterheltség kifejezés, ami egyre több helyen mutatkozik meg a lelkipásztorok életében. Lehet a lelkigondozás egy olyan eszköz, amely visszaszorítja ezt a jelenséget?
Ghitea-Szabó József Levente: Mindenképpen, de még nagyobb szerepe lehet a lelki vezetésnek. A Gyökössy Intézet portfóliójában lelki vezetésre is van lehetőség, ez a lelkipásztor hitéletét igyekszik megerősíteni vagy helyre tenni. Furcsán hangzik, hogy egy lelkipásztornak a hitéletét helyre kell tenni, de a leterheltség miatt a lelkészek sokszor úgy nyúlnak a Bibliához, mint egy szakmai anyaghoz, amiből prédikációt kell készíteniük. Pedig az Igének nekik is erőforrásnak kellene lennie. Ha megtanulják úgy beosztani az idejüket, hogy töltekezésként is olvassák a Szentírást, az óriási segítséget jelentene. A lelki vezetésről is fogunk egyeztetni, mert az gyakran elsiklik. Ez az egyik legfontosabb eszköz, és a Gyökössy Intézet ingyenes szolgáltatásként biztosítja ezt.
Mit tehetnek a gyülekezetek? Segíthetnek a hívek a lelkipásztoroknak, ha észlelik a terheltségüket?
Bara Lajos István: Mindenféleképpen! Egy aktív lelkipásztori életet élő lelkésznél a gyülekezeti tagok könnyebben érzékelik a fáradtság jeleit. Ha a gyülekezet tagjai részt vesznek a közösségi munkában, az tehermentesíti a lelkipásztort is. A kiégés kevésbé jelenik meg ott, ahol van aktív közösségi élet és családlátogatás, mert a munka áldással is jár, ami ellensúlyozza a fáradtságot.
Bara Lajos István: Amennyiben sikerül a gyülekezeti tagokat bevonni a kisebb-nagyobb munkálatokba, akkor az a lelkésznek is a segítségére van
Milyen hosszú távú eredményeket várnak a mostani együttműködéstől?
Bogdán Szabolcs János: Remélem, hogy ha pár év múlva visszatekintünk erre a napra, azt látjuk majd, hogy megérte. Hogy sok lelkipásztor megerősödött, elkerülte a kiégést, vagy éppen ki tudott lábalni belőle. Ha le tudjuk bontani azt a falat, ami azt sugallja, hogy „nincs semmi bajom, mindent kibírok”, és elérjük, hogy merjenek segítséget kérni, az már nagy eredmény. Nem bűn vagy gyengeség segítséget kérni – ezt tudatosítani kell. Nem lesz mindenre garancia, mert akkor is lesznek, akik sajnos benne maradnak abban a mélységben, amiben vannak. Ez tehát nem old meg minden problémát, de egy hatékony eszköz lesz, amit Isten vezetésével jól tudunk használni.
Ghitea-Szabó József Levente: Püspök úr említette a cselekvési tervet, aminek része az is, hogy nyissunk a gyülekezetek irányába is. Tudatosítani kell, hogy a lelkipásztor is ember, akinek szüksége van lelkigondozásra. Ha ezen az úton haladunk tovább, akkor valóban áldás lesz ezen a munkán.
Bogdán Szabolcs János: Talán nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy mi, lelkipásztorok figyeljünk oda egymásra. Mi legyünk egymásnak az emberei, akár úgy, hogy imádkozunk egymásért, vagy úgy, hogyha látom a kollégámon, hogy valami nem stimmel, például borús a tekintete, akkor rákérdezek, hogy van, és nem rohanok tovább, hanem akkor esetleg elhívom egy beszélgetésre. Apró lépések, de könnyen lehet, hogy egy-egy ilyen lehetőség sokat segíthet abban, hogy megértsük egymás terheit.
Isteni elhívás, emberi küzdelem
A lelkipásztori hivatás egy olyan elkötelezett életforma, amely egyszerre tartogat áldásokat és jelent komoly kihívásokat. A lelkészek nemcsak a gyülekezetek lelki építéséért felelnek, hanem gyakran anyagi és szervezési kérdésekben is helyt kell állniuk. Ez a fajta sokoldalúság viszont olykor megterhelő, éppen ezért fontos, hogy szilárd támogatást érezzenek, amikor ők maguk is különféle gondokkal küzdenek – véli Szilágyi István Róbert, a partiumi Dabolc lelkésze. Vele és Erdei-Árva Istvánnal, aki Szamoskóródon és Dobrácsapátiban szolgál, beszélgettünk a lelkipásztorokkal szembeni elvárásokról, a családi háttér fontosságáról, valamint a kiégés veszélyéről.