Németországi magyar protestánsok éves közgyűlése Hannoverben

Alsó-Szászország szövetségi tartomány fővárosában találkoztak november végén a németországi magyar protestáns gyülekezetek, valamint lelkigondozói szolgálatok képviselői.

A Németországi Magyarajkú Protestáns Gyülekezetek Szövetsége közgyűlésének legfontosabb mozzanata a kétévente sorra kerülő tisztújítás volt. A küldöttek megerősítették tisztségében az eddigi elnököt, Varga Pál nyugalmazott református lelkipásztort, valamint megválasztották az öttagú elnökség tagjait.

kép

A közgyűlésnek november 26-án – mint minden esztendőben – idén is a Németországi Protestáns Egyház (EKD) központja adott helyet. Ebben az épületben koordinálják a mintegy 23 millió taggal rendelkező egyház működését, de az irodák mellett konferenciatermek is találhatók itt.

A gyűlést Varga Pál elnök nyitotta meg, aki üdvözölte az EKD jelenlevő képviselőjét, Sabine Dreßlert is. Az emberi jogokért, migrációért és integrációért felelős egyházi tanácsos is köszöntötte a jelenlévőket, aki Petra Bosse-Huber püspökasszony üdvözletét tolmácsolva egyúttal egyháza további támogatásáról biztosította a gyülekezetek képviselőit.

Elnöki jelentésében Varga Pál első helyen a gyülekezeti munka folytatását és a magyar nyelvű istentiszteletek további biztosítását hangsúlyozta. Németországba egyre több magyar vendégmunkás, egyetemista és fiatal család érkezik. A szövetség keresi velük a kapcsolatot és ők látogatják is a rendezvényeket. Ezt mutatja a gyülekezeti istentiszteletek és rendezvények látogatottságának növekedése is, ami örömet jelent, de ugyanakkor feladatot is. A szövetség elnöke azt is kiemelte, hogy fontos a jó kapcsolat a Kárpát-medencei magyar anyaegyházakkal – a református Generális Konventtel és a Magyarországi Evangélikus Egyházzal , amely egyházak a nyugati diaszpórában működő szövetséget kezdettől fogva támogatták, és ma is mellette állnak mind anyagilag, mind erkölcsileg. Harmadik pontként azt a missziói feladatot nevezte meg az elnök, amely azokban a német városokban vár rájuk, ahol még nincs magyar gyülekezet. „A szétszórtságban sok keresztyén elveszhet, ezért a kinti magyar lelkészeknek úton kell lenniük a Jézusi parancs szerint: Elmenvén tegyetek tanítványokká minden népeket..." – mondta befejezésül Varga Pál.

A nyitóáhítaton Adamek Norbert református lelkész, a Kőrösi Csoma Sándor program egyházi ösztöndíjasa hirdette Isten igéjét, aki feleségével, Adamekné Németh Zsófiával Hannoverben és környékén (Bréma, Hamburg, Braunschweig, Hildescheim, Göttingen) szolgál. Rajtuk kívül további németországi egyházi ösztöndíjasok is jelen voltak: Stermeczki András evangélikus lelkész ugyancsak feleségével együtt szolgál Stuttgartban, valamint Ráksi Lajos református lelkész, aki három baden-württembergi városban (Mannheim, Karlsruhe, Freiburg) végez gyülekezetszervező munkát.

kép

A Magyarországi Evangélikus Egyház képviseletében Cselovszkyné Tarr Klára vett részt a tanácskozáson, aki az anyaegyházak aktuális híreiről tájékoztatta a küldötteket. A kapcsolatok ápolásán túl azért is van jelen egyik évben református, másik évben evangélikus egyházi képviselő, mert a szövetség munkáját az EKD-n, vagyis a Németországi Protestáns Egyházon kívül – ahogy erre az elnöki jelentés is rámutatott – a Kárpát-medencei anyaegyházak is támogatják.

A közgyűlés minden évben közvetlenül az adventi időszakot megelőzően gyűlik össze, hogy a gyülekezetek küldöttei átgondolják a folyamatban lévő ügyeiket, költségvetést állítsanak össze, és megbeszéljék, hogyan tovább a jövőben. A szövetségnek – mint alapszabályzata fogalmaz – „minden olyan németországi magyarajkú gyülekezet tagja lehet, amelyik a leuenbergi konkordia alapjain nyugszik". Jelen pillanatban 10 taggyülekezettel rendelkezik.

Összeállításunk Ráksi Lajos – eredetileg a Kőrösi Csoma Sándor program honlapján megjelent – tudósítása és Cselovszkyné Tarr Klára beszámolója felhasználásával készült. Fotók: Stermeczki András és Ráksi Lajos.