Országok és az Ország

Elválasztja. Ameddig az ember ellát, a gondviselés világában országokat lát. Mi, magyarok is, ameddig ellátunk, népeket, országokat és birodalmakat találunk. A nemzetek országokba szerveződve hordozzák közösségtudatuk elemi szerkezeteit, a családi-rokoni kötelékeket, az anyanyelvet, a hagyományokat, a műveltséget; ezek hatják át életidőnket, történelmi emlékeinket és önazonosságunkat. S jaj, ha ezek felől birodalmak döntenek! A trianoni békediktátum óta mi, magyarok nem érhetjük be annyival, hogy csak a magunk országának határáig tekintsünk – és ez Kolozsvár (Cluj-Napoca – itt született nagyanyám), Beregszász (Berehove), Somorja (Šamorín – itt született nagyapám), Felsőőr (Oberwart), Laskó (Lug), Magyarittebe (Novi Itebej – itt született édespám) és Helvécia felől nézve is így igaz. Ami a határokon túl van, nevében nem a miénk, mégis az a családi-rokoni kötelékekben, a hitet kifejező anyanyelvben, a hagyományokban és műveltségben. A nagy vallástudós, Gerardus van der Leeuw szerint a nemzet olyan sorsközösség, amelynek más a szemlélete, mint a birodalmak világhódító hatalmaskodása és a törzsek történelmi időről lemondó elzárkózása. De nem ez az igazi elválasztás. Ami pünkösdkor történt, az emberi megoldóképleteket leplezi le, és ilyenképpen jele a határok felbontásának is: ki-ki a maga nyelvén hallja az evangéliumot, ki-ki minden nemzetségből és ágazatból, nyelvből és népből (Jel 14,6) hallhatja a Krisztusban megalapozott reményt. Az örök Ország viszonylagossá teszi (pontosabban a helyére teszi) az országot, a magyarok országát is. Ez a viszonylagosság nyitja meg a közösségben maradás ezernyi ügyét, örömét, boldogságát, egymás pártolását és a történelmi idők fürkészését. Ez teszi lehetővé, sőt, kényszeríti ki a Gondviselés alázatos faggatását, így, ebben a nagy titokban: pünkösd óta a Szentlélek minden nyelven szólja azt is, ami a nemzeteket, országokat, birodalmat elhatárolja az örök Országtól. Ám éppen ezáltal, az evangélium által (és csak az evangéliummal) köti össze azt, amit ítéletében szétválasztott. Térjetek meg, hogy el ne vesszetek!

Összeköti. Egy ország egysége nagyhatalmi „békével” széttörhető. Okolhatjuk a birodalmak cinizmusát, elveszített háborúinkat, a magyar elit évszázados vétkes hanyagságát, és igyekezhetünk máris elszárnyalni egy képzelt mennyország spirituális magaslataiba, váltig hangoztatva, hogy az örök Ország nem ebből a világból való (Jn 18,36), és nekünk nincs itt maradandó városunk, hazánk, országunk – az eljövendőt keressük (Zsid 13,6). De ehhez a jövőkereséshez nem kapunk szárnyakat, ahogy a Psalmus Hungaricus mondja, hogy elébe röppenjünk a szabadulásnak, és útmutatást sem kaptunk, hogyan is kellene kirévedezni a történelmi sorsból. De kaptunk kezeket a testvéri ölelésre, nemzettársakat egyetértésre és istendicsőítésre. A mulandók közepette várjuk azt az örök Országot – ez a mulandók értéke. Isten úgy köti össze azt, amit szétválasztott, hogy az országokat az Ország felé fordítja. Reményünk nem a senkiföldjén, hanem a változókon át vezet az Ország teljessége felé. Egy nemzetet ideig-óráig egybe lehet abroncsozni álsikerekkel vagy sérelmekkel, önhittséggel vagy önáltatással, hogy különb minden más népnél, jobb a mások országánál, szebb a mások hazájánál. Az örök Ország igazságán elporlad az efféle dicsvágy, de annak kegyelméből egy ország nélkül is testvérek lehetnek a nemzettársak. Az apostol szerint új eget és új földet várunk, amelyben igazság lakozik (2Pt 3,13), hiszen ott Isten sátora lakozik az emberekkel (Jel 21,3). A mulandó és örökkévaló határán találkozik a most (az ország) és a mindig (az Ország). Mi ezt csak magyarul érthetjük – de úgy valóban megérthetjük. Térjetek meg, hogy éljetek!

A szerző nyugalmazott lelkipásztor, püspök.