Gyökeresen felforgatta a Sóvidék életét a május végén bekövetkezett természeti katasztrófa. A megáradt Korond-patak megrongálta a védműveket, a víz betört a parajdi sóbánya működő részébe. Mindez nem csupán gazdasági és infrastrukturális válsághelyzetet okozott, hanem a közösség lelki stabilitását is megingatta. A következmények ennél is súlyosabbak, ezért sietnek annyian a bajbajutottak megsegítésére, reményt adva ezzel a érintett térség lakóinak.
Egy település szívverése állt le
Parajd elsősorban a turizmusból élt – a sóbánya a Székelyföld egyik leglátogatottabb látványosságának számított, évente több százezer látogatóval. A bányabezárás híre azonban rövid idő alatt megpecsételte az idei nyári szezont. Szállásfoglalásokat mondtak le, programokat töröltek, vendéglők és kisebb vállalkozások néznek szembe a teljes bizonytalansággal. – Ez a probléma sokkal komplexebb, mivel érinti a bányászokat, érinti a teljes lakosságot, vannak, akiknek az otthonukat is el kellett hagyniuk. A sóbánya a gazdaság motorja volt, ami azt jelenti, hogy nemcsak a turisztikai vállalkozásokat érinti a katasztrófa – hívta fel a figyelmet Jánosi Róbert, a település egyik ismert vendéglőjének tulajdonosa.

Egyre nehezebb helyzetben vannak a vendéglők, szálláshelyek Parajdon
Bár korábban is előfordult, hogy időszakosan bezárt a bánya, a mostani krízis azonban példa nélküli. A tulajdonos, üzletvezető elmondta, hogy a céljuk most elsősorban az, hogy az alkalmazottaikat megtartsák, hogy életben maradjanak a vállalkozások. – Pozitívan állunk a dologhoz, megpróbáljuk fenntartani, működtetni az egységeinket, aztán meglátjuk, mit hoz a jövő. A legnagyobb támogatás most az lenne, ha a turisták eljönnének Parajdra, mert a sóbányán kívül is kínálunk rengeteg élményt és látnivalót. Jó lenne, ha néhány vendégéjszakát eltöltenének nálunk, itt étkeznének, itt vásárolnának: ez nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy a településünk a jövőben is szép környezetben tudja fogadni a turistákat, az idelátogatókat és élményeket tudjon nyújtani – fogalmazott Jánosi Róbert.
Egyház és társadalom: egymásra utalva
A parajdi válság kezelésében fontos szerepet vállalt a Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye is. Páll Attila Csaba esperes elmondta: a mostani bizonytalan helyzetben leginkább türelemre és bölcsességre van szükség. Mint fogalmazott: a helyiek és az egyházmegye egyaránt azon dolgoznak, hogy felelős módon, a valós igények ismeretében tudjanak segíteni. Az egyházmegye a Romániai Magyar Demokrata Szövetséggel és más, térségi szereplőkkel közösen célzott adománygyűjtésbe kezdett.
A több mint egy hete elkezdett akció három pilléren nyugszik: a bajba jutott családok közvetlen megsegítésén, a turizmusból élők támogatásán, valamint az ágazat újraindításán. A Székelyudvarhelyi Református Egyházmegye feladata az első pillér. E célból létrehoztak egy külön adományszámlát, ahová határidő nélkül lehet utalni egy tetszőleges összeget, de a beérkező támogatásokat csak akkor használják fel, amikor már pontos információik lesznek a fennálló szükségletekről. Az esperes hangsúlyozta, hogy az adományok elosztása nem történhet kizárólag az egyház belső rendszerein keresztül, mint mondta, fontos, hogy más egyházak, a helyi önkormányzat és civil szervezetek is részesei legyenek a döntéshozatalnak.

Páll Attila Csaba: Ha megtanulunk a kedvünk ellenére való dolgokban türelmesnek lenni, akkor minden katasztrófa, próbatétel közelebb tud vinni minket a közösség megéléséhez
Páll Attila Csaba szerint nemcsak anyagi, hanem lelki segítségnyújtásra is óriási szükség van. Elmondta, hogy Parajdon egy speciális családlátogatási program kezdődött, aminek részeként a helyi lelkipásztor elsősorban azokat a családokat keresi fel, ahol a bánya bezárása után mindkét fél elvesztette a munkáját. Hozzátette: a közvetlen emberi jelenlét, az empátia és a biztatás gyakran legalább annyit ér, mint a kézzel fogható segítség.
– Ha sikerül az emberekben tudatosítani, hogy az egyház az nem ők és nem mások, hanem mi, akkor hiszem, hogy könnyebb lesz majd a közösségnek elfogadni, hogy vannak emberi tervek, és vannak isteni döntések. Amennyiben azt látjuk, hogy Parajdon az ilyenfajta családlátogatás működik és gyümölcsöző, és hogy az ott szolgálatot végző lelkipásztortársunk kevés ehhez, akkor akár egyházmegyei támogatást is igyekszünk megszervezni, lelkipásztorokkal kiszállni. Hisszük, hogy meg tudjuk erősíteni a közösséget, ha látják, hogy nincsenek magukra hagyva – jegyezte meg az esperes.
Szakértelem, gyors reagálás, országos összefogás
Erdélyben a természeti csapás nem csak a Parajdon élőket állította kihívások elé. Az elmúlt hetekben a heves esőzések és áradások miatt súlyos árvízveszély alakult ki a térségben. Leginkább Hargita, Brassó és Kovászna megye érintett. A Magyar Református Szeretetszolgálat már az árhullám másnapján felajánlotta segítségét. Május végén elindították első, belső forrásból finanszírozott segélyszállítmányukat, amely tartós élelmiszert és higiéniai termékeket tartalmazott. A leginkább rászoruló családokat támogatták, akiknek ideiglenesen el kellett hagyniuk az otthonukat. Emellett a kutató-mentő csapatuk is beavatkozott elsősorban Nagyborosnyón, ahol segítettek a víz kiszivattyúzásában, valamint a megrongálódott tárgyak eltávolításában – tájékoztatott a Magyar Református Szeretetszolgálat kommunikációs vezetője. Dobis-Lucski Zsófia hangsúlyozta, hogy az országos adománygyűjtés június végéig tart.
Bankszámlaszám: 10702019-85008898-51100005
Számlatulajdonos: Magyar Református Szeretetszolgálat Alapítvány
Számlavezető bank neve: CIB Bank
Közlemény: Erdélyi árvíz
IBAN: HU67 1070 2019 8500 8898 5110 0005
SWIFT-kód: CIBHHUHB
További támogatási lehetőségek:
Online bankkártyás adományozás: https://adomany.jobbadni.hu/kampanyok/73
Adományvonal: 1358 (minden hívás 500 forint támogatást jelent)
– A szeretetszolgálat célja, hogy legalább anyagi támogatással enyhítse a lakosság szenvedését, miközben a helyi hatóságokkal, a református egyházközséggel szorosan együttműködve, szükség esetén további segítséget is kész nyújtani Parajd térségében. Jelenleg a helyi mentőcsapatok és szakmai szervezetek felügyelik és irányítják a mentési és kárenyhítési feladatokat, de ott is számontartanak bennünket, úgyhogy, ha szükség lenne a kutató-mentő csapatunk segítségére, Parajd környékén is számíthatnak ránk – mondta Dobis-Lucski Zsófia.

Székelyföldi árvíz: összefogásra, adakozásra biztat Steinbach József püspök
Bizonyára mindannyian láttátok a megdöbbentő képsorokat a székelyföldi árvízről és a parajdi sóbánya tragédiájáról. Valószínűleg sokan közületek már adakoztak is. Hálásan köszönjük az árvízkárosultak nevében is.