Reformációi Emlékbizottság alakult Királyhágómelléken

A reformáció ötszázadik évfordulójához közeledve szerdán Nagyváradon megalakult a Királyhágómelléki Református Egyházkerület Reformációi Emlékbizottsága.

Forró László az egyházkerület főjegyzője elmondta, hogy a Reformáció Emlékéve – akár a partiumi magyaroknak is – olyan hitbéli megerősödést adhat, amely erőre a következő ötszáz évben is számítanak. A főjegyző szerint a reformáció nemzetünkre való jó hatása elvitathatatlan, ezért is fontos helyen kezelik ezt a programot, amelynek több egyházkerületre, egyházmegyére lebomló rendezvénye is lesz.

kép

Az emlékbizottság azt a célt szolgálja, hogy összesítse a kilenc egyházmegye elképzeléseit, koordinálja azokat a rendezvényeket, melyek az egyes egyházmegyék területi és lelki sajátosságait kiemelik, illetve biztosítják a reformátusság megmaradását – mondta Forró László. Az alakuló ülésen a jelenlévő egyházmegyék képviselői is ismertették az elképzeléseiket.

Farkas Zsolt előadótanácsos elmondta: az egyházkerület központi rendezvénye Református Egység Fesztivál néven 2017. május 20-án a nagyváradi várban lesz „Őrizd a várat..." (Náh 2,1) igei mottóval. Ez az alkalom arra buzdít majd, hogy cselekvő szolgálattal hirdessük Isten dicsőségét.

Forrás: refszatmar.eu