Református egységnap Nagyenyeden és Gyulafehérváron

Elindult a Magyar Református Egységnaphoz kapcsolódó rendezvénysorozat Nagyenyeden és Gyulafehérváron. A május 19. és 21. között szervezett ünnepségeken a Kárpát-medencei és külföldi magyar református egyházvezetők és egyháztagok mellett részt vesz Novák Katalin, Magyarország református felekezetű köztársasági elnöke is.

Konferenciával vette kezdetét a Magyar Református Egység Napjához kötődő rendezvénysorozat. Az eseményt, két év kihagyás után, most Gyulafehérváron és Nagyenyeden tartják.

Krisztus a jövő, együtt követjük őt – hangzott a 2009. május 22-én rendezett egységnap jelmondata. Aznap mondták ki a Kárpát-medencei magyar református részegyházak alkotmányjogi egységét. Azóta a reformátusok évről évre megünneplik az összetartozásukat. Idén az Erdélyi Református Egyházkerület szervezi a Magyar Református Egység Napját. Az eseményt május 20–21-én, Gyulafehérváron és Nagyenyeden tartják. Fesztivál jellegű programsorozattal és ünnepi istentisztelettel várják az érdeklődőket az egész Kárpát-medencéből. Az egységnap történetéről itt olvashatnak bővebben.

A református kollégiumok, iskolák történelmi szerepéről rendezett konferenciával vette kezdetét az eseménysorozat. A tanácskozást már hetedik alkalommal szervezi meg a Kolozsvári Teológiai Intézet Egyháztörténeti Tanszéke. A nagyközönséget kiállításmegnyitókkal is várják ma és holnap is.

Ma kora délután tíz gyülekezetben rendeznek templomszentelő istentiszteleteket. A lelki alkalmakon tíz Kárpát-medencei püspök hirdeti majd az igét, és 65 református egyházmegye képviselteti magát. A tíz református templomról az Erdélyi Református Egyházkerület korábban videósorozatot közölt, amelyet a kerület Facebook-oldalán tekinthetnek meg.

Egyháztörténeti konferencia Nagyenyeden, egységnap2022, Kiss Gábor fotója

Fotó: Kiss Gábor

A rendezvénysorozat első napját bemutató képgalériánkat ide kattintva tekintheti meg.

Számos rendezvény mellett az eseménysorozat csúcspontja a május 21-én, szombat délben, Gyulafehérváron tartandó istentisztelet. Ezt megelőzően avatják, leplezik le Bethlen Gábor szobrát. Az istentiszteletet a Duna televízió május 22-én vasárnap fél 11-től sugározza.

Egységnap helyszín

A záróistentiszteelt a gyulafehérvári Custozza téren lesz.

Fotó: Facebook/ Erdélyi Református Egyházkerület

Program:

Május 19., csütörtök

14–18 óra – Iskolatörténeti Konferencia Nagyenyeden
18 óra – kiállításmegnyitó:
Református iskolatörténeti mozaik” (Római Katolikus Érseki Hivatal Egyházművészeti Múzeuma)

Május 20., péntek
12 óra – kiállításmegnyitó: Régi tankönyvek a protestáns oktatás szolgálatában (Gyulafehérvár, Museikon)
12.30 – kiállításmegnyitó: Ideje az építésnek (Gyulafehérvár, Megyei Múzeum)
14 óra – templomszentelő istentisztelet tíz gyülekezetben

Csombord – Fekete Károly (Tiszántúl) – Küküllői Egyházmegye
Magyarlapád – Kató Béla (Erdély) – Kézdi–Orbai Egyházmegye
Székelykocsárd – Halász Béla (Szerbia) – Dési Egyházmegye
Gyulafehérvár – Zán Fábián Sándor (Kárpátalja) – Kalotaszegi Egyházmegye, Nagyenyedi Egyházmegye
Alvinc – Pásztor Dániel (Tiszáninnen) – Tordai Egyházmegye
Marosszentimre – Csűry István (Királyhágómellék) – Erdővidéki Egyházmegye, Marosi Egyházmegye
MagyarigenBoroskrakkó – Géresi Róbert (Szlovákia) – Brassói Egyházmegye
Szászváros – Szenn Péter (Horvátország) – Kolozsvári Egyházmegye
Kéménd – Steinbach József (Dunántúl) – Maros–Mezőségi Egyházmegye, Görgényi Egyházmegye
Algyógy – Balog Zoltán (Dunamellék) – Székelyudvarhelyi Egyházmegye

17 óra – a Generális Konvent plenáris ülése

Május 21., szombat
11 óra – szoboravatás a gyulafehérvári vártéren
12 óra – ünnepi istentisztelet