Reformátusok a parlamentben

Hitükről, a hit és a politika viszonyáról beszélgetett jó hangulatban, a személyes történeteket sem mellőzve a X. Református Zenei Fesztivál utolsó estéjének kerekasztalán református politikusokkal Böszörményi Gergely fesztiváligazgató.

Balog Zoltán miniszter elmondta, hogy református hitére, egyházi kötődésére előnyként tekint a politika világában, hiszen egy-egy istentisztelet, igehirdetés a megtisztulás idejét jelenti számára. Szerinte a stabil lelki háttér a helytállást segíti a politika embertelen világában. A budapesti Hold utcai gyülekezet korábbi lelkipásztora kifejtette: a politika az ember személyiségének az alapjait támadja akkor, amikor a negatív érzelmekre, köztük a gyűlöletre épít.

kép

A politikai ellenfelekről szólva a miniszter hozzátette, hogy az ellenség szeretetének jézusi parancsát a politika nyelvére Martin Buber vallásfilozófus szavaival így fordítaná le: "Szeresd felebarátodat, mert éppen olyan, mint te."  Az életnek van egy olyan dimenziója, amelyben politikai beállítottságtól függetlenül mindannyian együtt vagyunk: ez pedig az, hogy bűnösök, bűnbocsánatra szorulók vagyunk. Balog Zoltán arra figyelmeztetett: az ember mindig több, mint a tetteinek és a bűneinek az összessége, és mi sohasem gyűlölhetjük magát az embert, legfeljebb csak azt, amit mond vagy tesz. A politikus hozzátette: jó, amikor hazamehet a gyülekezetébe, azon belül a húsz éve működő, nemegyszer éjszakába nyúló beszélgetéseknek is helyet adó bibliakörébe.

A református egyház törvényeit tiszteletben tartva gyülekezete vezetéséről lemondott, de azóta is minden vasárnap szószékre áll Demeter Zoltán országgyűlési képviselő, Bánhorváti polgármestere. A lelkész úgy véli, senki nem tilthatja meg, hogy Isten Igéjét hirdesse. Mint elmondta, a parlamenti világ után a prédikáció, a gyülekezet közössége számára is felüdülést jelent. A faluvezető negyedik ciklusát tölti ebben a tisztségében, a közösség felkérésére vállalta ezt a feladatot. Mint elmondta: "Azért teremttettünk, azért születtünk, hogy a közösségért, másokért tegyünk minél hatékonyabban ott, ahova Isten állított bennünket."

Hoppál Péter a Pécsi Református Kollégium igazgatójából és egyházzenészből lett országgyűlési képviselő.  Mint elhangzott, megválasztása után az új feladat minél jobb teljesítése érdekében ugyan számos korábbi tevékenységétől meg kellett válnia, református egyháztagsága és presbiteri szolgálata máig meghatározza az életét, és ezeket nem fogja feladni soha. A politikus kifejtette: ha közvetlenül nincs is mód az Országgyűlésben az igehirdetésre, indirekt módon a keresztyén lelkület hatást gyakorolhat a párbeszéd minőségére.

Kiss Sándor
Fotó: Füle Tamás/parokia.hu