Sok teher nehezedik a nők vállára Kárpátalján

A frontvonal messze húzódik Kárpátaljától, de a háború hatását mindennap saját bőrükön érzik az itt élők. A négy éve tartó hadakozás mélyreható változásokat hozott az egyes emberek és a társadalom életében. A fegyveres konfliktus kezdetén tízezrek hagyták el a térséget, amely már önmagában jelentős demográfiai átrendeződést okozott, és a távozók helyére kelet-ukrajnai menekültek érkeztek.
Sok családban a nőknek kellett átvenniük a családfenntartó szerepét, mert férjüket besorozták, elmenekült, vagy nem mer kimenni az utcára, még úgy se, hogy nem vihetnék el katonának.

– Megkétszereződtek a feladataim. A férjem kiesése miatt azt, amit eddig ő egyedül végzett, vagy ketten együtt csináltunk, mind nekem kell megoldanom – meséli Samók Zsuzsanna, aki Beregszászban vezeti a református iratmisszió könyvesboltját. Megtudtuk, hogy azért is jelentenek nagy terhet az új feladatok, mert a korábbi saját kötelességek mellé érkeztek.

– Sokkal inkább lelkileg visel meg minket a helyzet, a legnehezebb az állandó aggódás, féltés – tudatja. Akinek a férje, fiai, más férfirokonai a fronton vannak, az a haláltól, sérüléstől félti őket, akinek még otthon, az meg attól, hogy elviszik katonának. De a legnehezebb az számukra, hogy nem látják a végét: már négy éve tart a háború, és sokan belefáradtak. Zsuzsanna mesélt arról is, hogy sok férfi fél akár az utcára is kimenni, akár van védettségük, akár nincs. – Jobb elkerülni, hogy megállítsák az embert. Lehet, hogy nem lesz gond, lehet, hogy beviszik a hadkiegészítésre és kiengedik, de mi van, ha nem? – osztja meg velünk aggodalmaikat, majd hozzáteszi, hogy az első két évben még főleg csak történeteket hallottak, hogy kinek a kijét vitték el, de most már ismerősökről, szomszédokról, családtagokról tudnak, akiket erővel vittek el katonának.

Azt is elárulja, hogyan tudja elviselni, feldolgozni ezeket. – Az Úrtól tudok erőt meríteni. Persze az életünk sokszor hullámvölgyekbe kerül, ha a múlt héten hívott volna fel, akkor nagyon keserű beszélgetésünk lett volna, akkor mélyponton voltam – mondja, majd így folytatta: – A kárpátaljai ember nagyon kitartó, de azért mi is szoktunk padlóra kerülni néha, aztán felszívjuk magunkat, de valójában az Úristen az, aki erőt ad. Imádkozunk, sírunk, sírva imádkozunk, és aztán jön csöndesen, és váratlanul és átölel: azt tudjuk mondani, hogy legyen meg a te akaratod. Nem értjük, félünk, de kitartunk, és az a jó, hogy Isten tart minket. Ezt szerintem másképpen nem is lehet kibírni – osztja meg érzéseit Samók Zsuzsanna. Végül így fogalmaz: – A háborút a férfiak a saját bőrükön érzik, mi pedig folyamatosan aggódunk értük.

Pocsainé Tövissi Tímea csongori lelkipásztor is arról számol be, hogy a legnehezebb érzelmi teher, hogy nem lehet előre tervezni, mert kiszámíthatatlanok a napok, és sokan élnek folyamatos félelemben. – Nyomaszt mindenkit, hogy nem lehet látni, mikor lesz vége a háborúnak, és mindig csak arra törekszenek, hogy megéljék a holnapot – hangsúlyozza a a lelkésznő. Az emberek dolgoznak, teszik a dolgukat, miközben benne van a levegőben a kilátástalanság. – Az Isten bátorításánál nincsen jobb eszköz, és ha engem felbátorít, akkor én is tudok másokat erősíteni és bátorítani – hívja fel a figyelmet.

Beszél arról is, hogy a közösségükre jellemző a ragaszkodás Istenhez, nem csökkent az istentiszteletre járók száma. Ez legfeljebb a hétköznapi alkalmakon fordul elő, de ez a tavaszi munkák elkezdésének tudható be, hiszen Csongor főleg mezőgazdasággal foglalkozó falu. – A gyülekezeti tagoknak fontos, hogy Istent kövessék az életükben – állapítja meg, majd hozzáteszi: – Hazugság lenne, ha azt mondanám, hogy mindig tudom őket bátorítani, mert sokszor én is érzem, hogy elfáradok és elcsüggedek, de ebben a közösségben együtt éljük meg a mélységeket és a magasságokat is, mindent, amit Isten éppen rendel nekünk.

Megtudjuk, hogy nem Kárpátalján nőtt fel, és mikor odakerült, azt látta, hogy a nők sokáig tudnak a gyerekekkel maradni és a háztartást vezetni, nem feltétlenül kell elmenniük dolgozni, mert a férfiak fenntartják a családot. – Ez egy kiváltságos élethelyzet volt itt, és a nők ebből ki lettek mozdítva, próbára lettek téve, és szerintem nagyon jól állják a sarat. Kárpátalján a háború nemcsak távoli politikai vagy katonai kérdés, hanem számos család életét is átalakította. A férfiak nehézségei mellett a nők is számos próbatétellel szembesülnek, és most ők hordozzák vállukon a család és közösség fenntartása súlyának jelentős részét – foglalja össze tapasztalatait Pocsainé Tövissi Tímea csongori lelkipásztor asszony.