Száz ima (nem csak) Trianonért

Történelminek ígérkezik az idei nemzeti összetartozás emléknapja, nemcsak mert a cikk megjelenésének időpontjában még nem tudjuk, tarthatunk-e nyilvános rendezvényeket, megemlékezéseket közösségeinkben, hanem azért is, mert június 4-én lesz száz éve, hogy az első világháborút lezáró békeszerződés aláírásával magyarok millióit választottak el határokkal rokonaiktól, szomszédaiktól, honfitársaiktól. A centenáriumra különleges módon készül a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, mégpedig úgy, hogy azt a koronavírus-járvány sem veszélyezteti: a Zempléni Református Egyházmegye huszonhárom lelkészének fohászait 100 ima címmel jelentették meg és teszik közzé február 26. óta folyamatosan.

Mit gondolnak a felvidéki magyarok, azon belül a Bodrogköz – ahonnan a könyv ötlete és a száz ima származik – lakói Trianonról? Ahány ember és életút, annyi válasz lehetséges – akárcsak máshol. – A téma nyilvánvalóan bennünk van, tényleg gondolunk vele, de nem igazán beszélünk róla – számol be tapasztalatairól Molnár István királyhelmeci lelkipásztor, a 100 ima egyik szerkesztője. A Juhász Gyulától kölcsönvett gondolatot úgy érti, hogy a különböző magyar kulturális intézmények, szervezetek, médiumok foglalkoznak ugyan az évfordulóval, de az az ebédlőasztaloknál, a boltokban, a buszmegállókban társalogva ritkán kerül szóba. Általánosságban azt látja, hogy az idősebb generáció érzékenyebb a történelemre, de a fiatalabbak már közömbösen fogadják el az 1920-as eseményeket.

– Mi azt tudjuk tenni, hogy beszélünk a történtekről, és a történelmi tények mellett rámutatunk, hogy az elmúlt száz év arról is tanúskodik, hogy Isten még a szétszakítottságban is, megannyi ellenséges indulat ellenére is megtartott bennünket – hangsúlyozza Molnár István.

A Szlovákiai Református Keresztyén Egyházon belül az elmúlt év őszén kezdtek foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy miként lehetne emlékezni a trianoni döntéshozatal jubileumára. Terveztek közös alkalmakat az egymástól elszakított felvidéki és magyarországi egyházmegyékben, megemlékezéseket a testvérgyülekezetekben. A közös gondolkodás során fogalmazódott meg Molnár Éva lelkipásztorban az a gondolat, hogy az imádság, az egymásért mondott fohász erősítheti leginkább közösségeinket, nemzetünket. Ebből született a százéves évfordulóig tartó száznapos imalánc, illetve száz ima megírásának az ötlete.

Ezzel a gondolattal lelkésztársaik is azonosulni tudtak. Huszonhárman írtak imádságokat – nem „panaszénekeket” vagy „modernkori átokzsoltárokat”, hanem „a jövőbe mutató könyörgéseket” és hálaimákat. Ezeket aztán zsebben is elférő, puhakötésű könyvbe szerkesztették, hogy mindig kéznél lehessenek. Elsősorban Zemplénben szerették volna terjeszteni a kiadványt, de az egyházuk kulturális és közművelődési központja vállalta a nyomtatás költségeit, így az imakönyv mind a hét felvidéki magyar egyházmegyébe eljut, a lelkészi hivatalokban szerezhető be. Háromezer példányban jelentették meg, ami hamarosan kevésnek bizonyult, ezért azóta újabb négyezerötszáz kötet hagyta el a nyomdát. A nyomtatott megjelenésen túl február 26-tól naponként közzétesznek egy-egy imát az egyházmegye Facebook-oldalán, illetve a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház honlapján is, így az imaláncba bárki bekapcsolódhat. A visszajelzések eddig pozitívak: akadnak, akiket az évforduló vezet az imádkozásra, de még többen vannak, akik magáért az imádságért imádkoznak.

Az imádságok „felvidékiek”, vagyis azokban elsősorban a felvidéki magyarság mindennapjai, gondjai, küzdelmei és örömei húzódnak meg, de a bűnvallás, Isten magasztalása, a családokért, a közösségekért, a betegekért, a gyászolókért, a vezetőkért, a teremtett világunkért elmondott fohászok mindannyiunk imatémái. Külön napokat szenteltek a Kárpát-medence egyéb területein élő egyházkerületekért és a szórványban élő magyarság között végzett szolgálatért mondott közbenjárásnak, valamint vissza-visszatérő téma a magyar nemzet jövője és békés együttélése a szomszédos nemzetekkel. A szövegek az aktuális egyházi ünnepekre is reflektálnak, ugyanakkor az imádkozást az esztendő bármely szakában el lehet kezdeni akár egy-egy témát kiválasztva is, hiszen a lényeg, hogy a hálaadás és kérés szava, az imádság hangja ne halkuljon, és minél többen könyörögjenek naponként népünkért, egyházunkért, ébredésért és megtérésekért – mondják a szerkesztők.

Hogyan lehet az ima jó válasz a trianoni traumára? – Nemcsak jó, hanem talán az egyetlen – véli Molnár István. – Ha Istennel kapcsolatban vagyunk, akkor jól látjuk magunkat, nemzetünket, helyzetünket. Akkor sem tartjuk kevesebbre népünket, még ha kisebbségben van is, de nem tölt el bennünket a gőg, az egészségtelen büszkeség, beképzeltség sem. Istennel megélt kapcsolatunkból fakadóan ajándékként tekintünk anyanyelvünkre, szülőföldünkre, és megbecsüljük, sőt tovább gyarapítjuk szellemi és kulturális örökségünket. De imádságban vallhatjuk meg bűneinket, népünk bűneit, valamint kérhetünk bölcsességet és útmutatást a jövendőre nézve. A keresztyén ember imádkozik, mert tudja, megtapasztalta, hogy nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének. Most erre az erőre van szüksége leginkább a mi beteg, Istentől egyre inkább elforduló népünknek.