Átadták az Apáczai felújított és kibővített épületét

Ünnepi istentiszteleten adtak hálát a kolozsvári Apáczai Csere János Elméleti Líceum felújított és kibővített épületéért június 2-án, szombaton. Egy év sem telt el az alapkő letétele óta, máris készen várja a diákokat és pedagógusokat az új épületszárny, emellett a régi épületrész is teljesen megújult, korszerű környezetet biztosítva a gyerekek oktatásához, neveléséhez. Az építkezés és felújítási munkálatok a magyar kormány és az Erdélyi Református Egyházkerület támogatásával jöhettek létre.

kép

A Farkas utcai templomban tartott ünnepi istentiszteleten Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét az Ez 36,10b alapján. Rámutatott: Isten nemcsak egy megújult épülettel ajándékozta meg az ünneplőket, hanem a közösségnek, egymásnak is örülhetnek mindazok, akik az iskolához kötődnek. Az igére reflektálva elmondta: az ószövetség népének életében sokszor felvetődött a kérdés a nehézségek idején, hogy hogyan maradhatnának életben, mi az, ami megtart egy nemzeti közösséget? Száz évvel ezelőtt pedig ez foglalkoztatta a mi elődeinket is, a református egyház pedig erre az intézményalapítást tartotta a megfelelő válasznak. A püspök kiemelte az Apáczai alapítása és működésének története körüli számos nehézséget, ezek hittel és munkával való legyőzését. „A mai téves mentalitást csak a család, iskola és egyház hármas erejével állíthatjuk meg” – mutatott rá a társadalom erkölcsi romlása elleni küzdelem kulcsára, majd hozzátette: „gyermekeinkben képes lesz ez a világ megváltozni és fennmaradni. Ezért építünk óvodákat, iskolákat, egyetemeket, hozunk áldozatokat, és ezért segít az anyaország. Hogyan maradhatunk ma életben? Ennek a munkának a folytatásával.”

kép

Vörös Alpár, az iskola igazgatója a felújítás és bővítés szükségességére hívta fel a figyelmet. Elmondta, elfogadhatatlan állapot volt, hogy több mint fél évszázadon át délutáni váltásban, külön épületekben kellett tanulniuk a diákoknak. Mindig is azt szerették volna, hogy tágas épületben, megfelelő körülmények között, reggel kezdhesse minden tanuló a programját. Az igazgató rámutatott: voltak nehéz időszakok az iskola történetében, amikor az intézmény megmaradásáért kellett imádkoznia az elődöknek, az épület bővítésének lehetőségeit is éveken át keresték, és végül a visszaszolgáltatás adta meg a választ. 2013-ban az iskola együttműködési egyezséget kötött az egyházkerülettel, és azonnal elkezdődött a tervezés. A rengeteg munka kihívást jelentett, az önzetlen támogatóknak köszönhetően azonban megvalósulhatott az apáczaisok régi álma. A bővítés terveit Müller Csaba műépítész készítette el. Az új szárny földszintjén a réginél nagyobb díszterem, az alagsorban könyvtár, olvasóterem, pszichológiai kabinet és ebédlő, valamint az emeleteken nyolc tanterem jött létre. Az épületet emellett új bútorzattal, modern, multimédiás eszközökkel szerelték fel. Az igazgató köszönetet mondott a Szent Mihály plébánia segítségének, amiért a munkálatok lebonyolítása idején befogadták főtéri ingatlanjukba az iskola kilencedikeseit.

Az Apáczai szülői bizottságának nevében Nagy Péter mondott köszönetet mindenkinek, aki támogatta az építkezést, felújítást, a Kolozs Megyei Tanfelügyelőség részéről pedig Tárkányi Erika köszöntötte az ünneplőket. Kijelentette: az iskola alapkőletétele óta eltelt 92 év azt bizonyítja, hogy az elődök céljai sosem törtek meg.

Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke szerint „az Apáczai Csere János Elméleti Líceum története és jövőtervezése tanulság kell hogy legyen azok számára, akik időnként kishitűek, azt gondolják, és hiszik, hogy vége, nem lehet talpra állni és újrakezdeni.” A szövetségi elnök kijelentette: Erdélyben a magyar közösség azért tudott megmaradni az elmúlt száz év viszontagságai között, mert erős hite és erős intézményei voltak.

kép

Semjén Zsolt, Magyarország nemzetpolitikáért, egyházügyekért és nemzetiségekért felelős miniszterelnök-helyettese ünnepi beszédében elmondta: „közösségeink jövőjének kulcsa és megmaradásunk záloga, hogy felismerjük, melyek azok a dolgok, amelyekről nem mondhatunk le. Gyermekeink jövője ilyen.” Köszöntőjében hangsúlyozta, a kilátástalannak látszó helyzetekben, amikor iskolák szűntek meg, és a hatalom korlátozta az anyanyelvű oktatást, a magyar közösség nem adta fel a harcot, tudta, hogy mi az igazán fontos. „A magyar egyházak azok, amelyek megőrizték a magyarság kincseit, és ma is ők azok, akik a leghatékonyabban tesznek a magyar közösség megmaradásáért” – hangzott el, majd a miniszterelnök-helyettes azt kívánta, hogy az intézmény továbbra is stabil pontja maradjon a magyarság megmaradásának, az életerős kolozsvári magyar közösségnek, amely bizakodva tekinthet a jövőbe.

kép

Az istentiszteletet egykori és jelenlegi apáczais diákok fellépései tették ünnepélyesebbé, ezután Kató Béla püspök kérte Isten áldását az új épületre, majd az érdeklődők megtekinthették a felújított épületet, és részt vehettek a líceum világtalálkozóján, amely változatos programmal, kiállítással, előadásokkal, koncertekkel várta az résztvevőket.

Az iskola felújítását és kibővítését Magyarország kormánya 650 millió forinttal támogatta. A felújítások szükségessége már sok évvel ezelőtt egyértelművé vált az iskola vezetése számára, a fő cél pedig az volt, hogy egy korszerű, minden szükséges eszközzel felszerelt épület kialakítása mellett az elemi osztályosoknak is megfelelő körülményeket biztosítsanak a tanuláshoz. Az Apáczaival együtt hétre nőtt a református egyház iskoláinak száma Erdélyben, idén júliusban a Kolozsvári Református Kollégium felújított épületét is átadják.

 Berekméri Gabriella, Fotó: Kiss Gábor

Forrás: reformatus.ro