Tisztújítások Erdélyben

December 14-én Kolozsváron tartják az egyházkerületi választói közgyűlést – jelentette be Kató Béla erdélyi püspök az Esperesek Kollégiuma parajdi ülésén, amely október 17–18-án első alkalommal ülésezett a szeptemberben tartott egyházmegyei választások után.

Az Esperesek Kollégiuma – ahol beszámoltak a választásokról és bemutatkozott a négy új esperes – egyhangúlag arra kérte Kató Béla püspököt, hogy vállalja a jelölést a következő mandátumra, hogy az elkezdett munkálatokat lehessen befejezni. A püspök ugyanakkor figyelmeztette az espereseket arra, hogy a nyugdíj korhatár elérése miatt a hatéves mandátumból csak ötöt tud végig vinni, ezért még egyszer össze kell majd hívni a választói közgyűlést.

kép

Kató Béla szerint az elmúlt mandátumban nem történt az egyházon belül szakadás, mindenki felé azt üzenték, hogy szükség van rá, senkit sem lehet az egyházból kilökni. Az intézményépítés pedig azért is fontos, mert kellenek azok a külső feltételek, ahol a hívek összegyűlhetnek, bölcsődétől az egyetemig, azonban nem elég ezeket megépíteni, be is kell lakni.

A püspök elmondta, hogy a teológiai intézettel és a vallástanárképzővel is jó viszonya van az egyházkerület vezetésének, de a reformátusok kollégiumok szintjén is nagy az előrelépés. Fontos intézmények ugyanakkor az idősotthonok is, Kolozsváron két ilyen intézmény épül, de további idősotthonok lesznek Sepsiszentgyörgyön és Székelyudvarhelyen is. Kató Béla kiemelte, hogy a városi gyülekezeteknek ezekkel az intézményekkel élő kapcsolatot kell ápolniuk.

forrás: reformatus.ro