Vitézlő oskola

Fejedelem, a fundamentum áll! – hirdeti a nagyenyedi Bethlen Gábor Kollégium tűzfalán elhelyezett molinó, arra utalva, hogy a nagy fejedelem 400 éve, 1622. május 23-án alapította meg székvárosában, Gyulafehérváron az Academicum Collegiumot. A jelszó a református kollégium egykori tanárának és könyvtárosának, Áprily Lajosnak a 300. évforduló tiszteletére írt verséből való, amelyben a költő így méltatta az erdélyi fejedelmet: „Seregek jönnek Hozzád megköszönni, / Fejedelem, a százados csodát, / hogy milliónyi magrejtő rögödből / virtust nevelt »vitézlő oskolád«.” S mint Szőcs Ildikó, az iskola igazgatója a mostani jubileumi emlékév novemberi megnyitóján elmondta: „Jelenteni jöttünk, hogy a fundamentum áll, és erre építeni lehet. Amikor szükséges, mindannyian együtt tudunk lenni, egy gondolattal, egy szívvel, azért, hogy ennek a kollégiumnak a múltjához méltó jövője legyen.”

A nagyenyedi református kollégiumot fennállása első bő két évszázada alatt három ízben is – 1658-ban török–tatár, 1704-ben német, 1849-ben román – szinte megsemmisítő pusztítás érte, de poraiból főnixmadárként mindig újjáéledt. Aztán a múlt században túlélte a trianoni diktátumot, 1945 után az államosítást és a négy évtizedes nacionálkommunista diktatúrát is.

Az Erdélyi Református Egyházkerületnek 2000 után visszaszolgáltatott iskola újjászületésének és nagy újjáépítésének szimbolikus dátuma a 2016-os újraszentelő ünnepség volt. Az alapítás 400. évfordulója pedig jó alkalmat kínál az emlékezésre és emlékeztetésre, s ennek keretében a Protestáns Újságírók Szövetsége május 13–15-én konferenciát rendez a Bethlen Gábor Kollégiumban neves történészek, irodalmárok, egyetemi oktatók közreműködésével.

„Csak annak van egy jóravaló nemzet életében jövője, mi múltjában gyökerezik” – írta a református gróf Mikó Imre, „Erdély Széchenyije”, a nagyenyedi kollégium volt diákja, majd főgondnoka és egyik legbőkezűbb mecénása. Ő arra intett, hogy „létünk nyelvünktől, ez irodalmunktól függ. Irodalmunk legjövődúsabb, legtermékenyebb része a hazai történet. Tízszer essünk el, s míg történeteink állnak, újra fölkelhetünk”.

Ezért kell nekünk is emlékeznünk és emlékeztetnünk a nagyenyedi vitézlő oskola viszontagságos, egyúttal felemelő történetére, eleséseire és felállásaira, kiváló, elkötelezett tanáraira és hős diákjaira, élő hitű egyházi és világi fenntartóira, támogatóira. Mindenekelőtt az alapító Bethlen Gáborra, Erdély legnagyobb fejedelmére, akinél – P. Szathmáry Károly nagyenyedi tanár, budapesti író-újságíró szavaival – „a vallás- és nevelésügy a legfelső polcot foglalta el”, és a gyulafehérvári iskola felemelését, korszerű főiskolává alakítását tűzte ki egyik fő céljává. Saját vagyonából vásárolt telkeket és emelt épületeket az iskolának, és jeles hazai tanárok mellett elsőrendű külföldi (német) tudósokat, professzorokat hívott tanítani Gyulafehérvárra roppant magas tiszteletdíj fejében. Ráadásul művének nemcsak alapításáról, hanem tartós fennmaradásáról is gondoskodott, nem sokkal halála előtt tett jelentős pénzbeli és birtokadományaival.

A Nagyenyeden született és ott is tanult Makkai Sándor író, teológus, tanár, későbbi erdélyi református püspök Móricz első Erdély-regényét (Tündérkert) méltatva rámutatott arra, hogy az erdélyi magyarság számára Bethlen öröksége nem ország, nem fegyver, nem föld és nem pénz, hanem lélek és kultúra: „szellemi fegyverzet, lelki szántóföld és szőlő, és örökké devalválhatatlan erkölcsi tőke”. A nagyenyedi kollégium azért lehet négy évszázad elteltével is virágzó szőlőskert, mert annyi balszerencse közt is megmaradt a szőlőtő és a talaj, és mindig voltak olyan élő hitű, hű keresztyének, akik jó sáfárként gondozták, nagylelkű mecénásként támogatták és a szörnyű pusztítások, rombolások után újjáépítették. Ezért van a sokak által „schola Transsylvanicának” nevezett református kollégiumnak nemcsak múltja, de múltjához méltó jövője is.