A legkevésbé láthatók szolgálatában

Rajzok, papírdíszek lógnak a színes falakon a ceglédi gondozóotthonban. A sárgára meszelt folyosón, a beszögellésben kerekesszékek minden méretben, az egész kicsitől a speciális támlákkal ellátottakig. Ebéd után, a délutáni szieszta idején belépve a szobákba, jóllakottan, nyugodtan pihegnek a gyerekek, nincs kiabálás. Boti nem lát, nem jár, de kíváncsi, vajon ki léphetett be a szobába. Az egyik kiságyban egy hároméves kisgyermek. Erdeiné Makra Julianna intézményvezető csak rázza a fejét, amikor a szüleiről kérdezzük, mert a szintén halmozottan sérült kislány állami gondoskodásban nevelkedik. Az ágyakban kesze-kusza, vékony lábacskák, gazdáik a maguk módján figyelnek a körülöttük lévő világra. A velük való találkozás türelmet és nyitottságot kíván, de aki időt szán rájuk, hamar megtapasztalja személyiségük gazdagságát.

Szinte semmire nem képesek ezek a gyermekek segítség nélkül, kapcsolataikban azonban ugyanúgy jelen van a ragaszkodás, az öröm és a bizalom, mint bármely más ember életében. A gondozók szerint sok lakó rendkívül érzékenyen reagál a figyelemre, az érintésre és a szeretetteljes jelenlétre. Ezek a kapcsolatok a munkatársaknak is nap mint nap megerősítést jelentenek.

– Zenével, simogatással, érintéssel, illatokkal a legsúlyosabb állapotban lévő emberek szívéhez is megtaláljuk az utat – hívja fel a figyelmet Metyó Ágnes, az intézmény fejlesztőpedagógusa, aki tizenhat éves, halmozottan sérült fiát neveli otthon. Húsz év irodai munka után váltott, mert mindig is érezte, hogy empátiájának köszönhetően jól tud kapcsolódni az értelmi sérült emberekhez. – Reggel bejövök, és minden lakó a nyakamba ugrik – meséli. Ez nem törvényszerű sok értelmi sérültnél és autistánál, akik kevés ember közelségét viselik el egy tisztába tételnél, ültetésnél, fektetésnél vagy akár az etetésnél. Metyó Ágnest viszont azok a lakók is elfogadják, akik senki mást.

Ötvennyolcan élnek a ceglédi otthonban, és legalább ugyanennyi hozzátartozó vár arra, hogy szerettüket, gyermeküket felvegyék ide. Mint Erdeiné Makra Julianna intézményvezető elmondja, erre akkor van lehetőség, ha egy lakó meghal – sajnos ilyenre is van példa: nemrég egy hatéves kislányt veszítettek el. – Nagyon kevés megfelelő otthon működik Magyarországon; ezek a családok az elmúlt évtizedekben „láthatatlanok” voltak – állapítja meg Metyó Ágnes.

Mivel a társadalom nagy része ritkán találkozik ezzel a problémával, rendszerszinten is kevés figyelem jutott arra, hogy milyen terhet jelent egy huszonnégy órás gondozást igénylő gyermek nevelése. Bár országos nyilvántartás nem tartja számon külön a súlyosan-halmozottan sérült gyermekeknek fenntartott férőhelyeket, szakmai szervezetek és ombudsmani jelentések szerint csak néhány speciális intézmény működik az országban. A fogyatékos személyek bentlakásos intézményeiben közel 12 ezer ember él, miközben a speciális ellátást nyújtó otthonok jelentős része hosszú várólistával működik.

A halmozottan sérült gyerekeket a nappali foglalkoztatók sem minden esetben tudják fogadni, és idegrendszeri érzékenységük miatt az integrációjuk gyakran komoly nehézségekbe ütközik. Sok esetben értelmi és látássérültek is, ezért megijesztik őket a kisebb, hirtelen zajok, például egy ajtó becsapódása, a gyereksírás, egy magasabb hangfekvés vagy az, ha valakin érzik, hogy ingerült – ilyenkor a reakcióik gyakran kiszámíthatatlanok. Mivel számukra hiányos az intézményi háttér, a korai időben megkezdett fejlesztés is elérhetetlen a szülőknek, ezért általában az édesanyák kénytelenek otthon megadni nekik azt, ami az erejükből telik.

– Merjenek lépni, keressék a lehetőségeket, és bízzanak magukban – tanácsolja az intézményben élő Down-szindrómás fiú, Attila édesanyja azoknak a szülőknek, édesanyáknak, akik halmozottan sérült gyermeket nevelnek. – Ha tehettem volna, sokkal előbb fordultam volna az intézményes megoldás felé, éppen azért, mert szeretem Attilát, és ha előbb kezdjük el a fejlesztéseket a gyerekeknél, sokkal nagyobb eredményeket lehet elérni náluk – hangsúlyozza Gömöriné Török Irén, akinek mindig is a hite adott kapaszkodót rendkívül nehéz feladatában.

Attila többszörösen szívműtött gyermekként, nyolcévesen került a ceglédi otthonba. Édesanyja az első perctől kezdve azt érezte, itt biztonságban élhet a fia. – Beléptünk, és Juditka pont tisztázott egy gyermeket oly szeretettel és odaadással, hogy kicsordultak a könnyeim – meséli Gömöriné Török Irén elérzékenyülve a majdnem húsz évvel ezelőtti élményt. A háromgyermekes asszonynak rendkívül nehéz volt meghoznia a döntést, ez ugyanis valódi gyászfolyamat a szülőknek. Attila viszont annyira jól érzi magát, boldogan jön vissza minden vasárnap, hogy nem kérdés számára, hogy jól döntött.

A Református Szeretetszolgálat ceglédi otthonában a gondozói és a gyógyterápiás csoport együttműködve látja el a lakókat, a gyógytornász szakember napi nyolc órán át ott van, ami óriási segítség Metyó Ágnes szerint. – Mi, fejlesztőpedagógusok órarend szerint dolgozunk, minden szükséges eszközt megkapunk a munkánkhoz. Mozgatjuk, feladatokkal látjuk el őket, és természetesen mindenkinek megünnepeljük a születésnapját – avat be a szakember. Hetente egyszer imádságra is jut idő, a dolgozók lelki életét is segíti az otthonban megélt hitélet és a nehéz pillanatokban kapott igei üzenet, ami sokat segít Metyó Ágnes szerint.

A ceglédi Molnár Mária Református Fogyatékos Ápoló-Gondozó Otthon nappali foglalkoztatóként is működik, ahol a nem súlyosan-halmozottan sérült fiatalokat fogadják napközben, illetve támogatott lakhatásra is van lehetőség náluk. A lakók az intézmény hálaadó közösségi napján nagy örömmel próbálták ki az eddig üresen álló udvaron felépített famászókát és hintákat. Az új akadálymentes hintában kerekesszékesek is hintázhatnak.

Máté evangéliumából idézve Kovács József lelkipásztor, a Református Szeretetszolgálat hitéleti főigazgató-helyettese arról beszélt, hogy a mennyek országába érkezők között Isten semmiféle különbséget nem tesz. – Azt mondja Jézus a tanítványainak, miközben maga elé tart egy gyermeket, hogy amíg nem lesztek olyanok, mint ez a gyermek, nem juttok be a mennyek országába. „Vigyázzatok, nehogy egyet is megvessetek e kicsinyek közül. Az ő angyalaik mindenkor látják az én mennyei Atyám arcát.” Hálásak lehetünk, hogy egy olyan intézményben lehetünk, ahol Krisztusnak ez a figyelmeztető Igéje minden emberi töredékességével, nehézségével, de megvalósul – hívta fel a figyelmet Kovács József.

– Ha elképzelem, hogy hogyan fogjuk együtt a mennyben Istent dicsőíteni azokkal a fogyatékos testvéreimmel, akik ma itt ülnek, akikkel egymás kezét fogjuk, és az Urat dicsőítjük majd, valahogy úgy, hogy ők ilyen játékokon ringanak: boldogság és öröm lesz az arcukon. Ez az öröm az, ami dicsőíti az Urat – fogalmazott Czibere Károly, a Református Szeretetszolgálat főigazgatója, hangsúlyozva, hogy „egy tér van, nincs külön tér a társadalomban fogyatékosnak és nem fogyatékosnak”. – A súlyosan-halmozottan sérült gyerekekkel találkozik legkevésbé a társadalom széles rétege; a mindennapi nehézségek mellett ezzel a kirekesztettséggel is meg kell birkózni a legtöbb családnak és az egészséges testvéreknek. Ezért is van jelentősége a ceglédihez hasonló közösségi napnak, ahol városvezetők és más vendégek is részt vesznek. Minden olyan fejlesztés, intézmény és diakóniai szolgálat, ami ezt, a mennyei Jeruzsálemet, ezt a közös teret idézi meg, azt nevezzük református diakóniának és Református Szeretetszolgálatnak. Nekünk ez az egy feladatunk van: Jeruzsálem tereit újra egységben élni, láttatni, megélni – tette hozzá a főigazgató.