Az imádság volt a központi témája a Filemon-szolgálat idei konferenciájának. A Magyar Református Szeretetszolgálat harmadik alkalommal szervezte meg a fórumot a balatonszárszói SDG Konferencia-központban. A találkozón csaknem százharmincan vettek részt az ország minden részéből.
A Magyar Református Szeretetszolgálat Radírozzuk ki a különbségeket! elnevezésű tanszergyűjtő akciójának köszönhetően idén 1321, nehéz helyzetben élő gyermek kap iskolatáskát és tanszereket. Az adományokat ezen a héten száz magyarországi településen, szeptemberben pedig Kárpátalján, a Partiumban és a Délvidéken osztják ki.
Pál Sándor nem kész tervekkel érkezett a Magyar Református Szeretetszolgálat élére, mégis meghatározó alakja lett a szervezetnek, amely idén ünnepli fennállásának 20. évfordulóját. A Budafoki Református Gyülekezet diakóniai gondnokával arról beszélgettünk, miként indult a szeretetszolgálat, hogyan formálta életét a debreceni kollégium, miből merít erőt a mindennapos szolgálathoz, és hogyan fér meg a karitatív munka mellett a Forma–1-es boxutca világa vagy a Balaton átúszása.
Zöld mellényes fiatalok fogadják a betérőt Budapesten, a Fogarasi úti nagy áruház bejáratánál. Mögöttük, egy kis pult előtt, dobozokban gyűlnek a tanszerek szép rendben: az egyik dobozban színes ceruzák, egy másikban füzetek, a harmadikban tempera, mindennek megvan a saját helye. Az adományozók az üzletben meg tudják venni a tanszereket és odaadni az önkénteseknek, vagy rögtön bedobhatják az erre szánt pénzt is a gyűjtőládába. Végigkövettük a tanszerek útját az adományozótól a gyermekekig, akik majd használják ezeket.
Örömteli mosolyok, nagy nevetések és vidám mondatok a Fővárosi Állatkertben a Református Szeretetszolgálat Országos Református Gyermekvédelmi Találkozóján. A szombati eseményre nevelt gyermekek és szüleik, tanodás és lakásotthonos gyermekek és fiatalok érkeztek szerte az országból.
A súlyos égési sérülést szenvedett gyermekek kezelését szolgáló korábbi homokágy használhatatlanná, pótlása sürgetővé vált. Az új, korszerű eszköz beszerzésének költsége harminchatmillió forint, amelynek előteremtéséhez a lakosság és a támogatók segítségét kéri a gyermekkórház.
Tangó, a terápiás kutya vezette el a gyerekeket Doktor Bubóig és a gyógyulni vágyó nyusziig a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházában. Utóbbi két alak Kolodko Mihály alkotásai, amelyek mostantól a kórház Városliget felé néző kerítésén ülve várják a látogatókat.
Félidőhöz ért a Magyar Református Szeretetszolgálat tanszergyűjtése, de még mindig van majdnem egy hónap a szeptemberi első becsöngetésig. A szervezet augusztus 10-ig a gyűjtőpontjain várja az adományokat, a hónap további részében pedig áruházakban szervez gyűjtéseket országszerte, és pénzbeli támogatásokat is fogad, hogy támogatni tudja a legnehezebb helyzetben lévő magyar családokat.
Jubileumhoz ért a Nyilas Misi ösztöndíj: a Magyar Református Szeretetszolgálat tehetséggondozó programja tíz éve támogatja azokat a hátrányos helyzetben élő fiatalokat, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a sport, a művészet vagy a tudomány bármely területén – sőt, idén már digitális tartalomgyártás kategóriában is osztott díjat a szakmai zsűri, amely nemcsak véleményez, de tanácsokkal is ellátja, mentorálja a fiatalokat a nyári táborban. Ez a néhány nap remek lehetőség egymás megismerésére és arra is, hogy egymástól is tanuljanak a diákok.
„Guszti, fel vagy véve!” – ezzel a mondattal kezdődött el a Magyar Református Szeretetszolgálat története húsz évvel ezelőtt, legalábbis a már létező ötlet megvalósítása biztosan. A mondatban szereplő Fodor Gusztáv ma már úgy érzi magát, mint egy nagypapa: hátradől a fotelban, és büszkén néz a szeretetszolgálat munkájára. Mesélt nekünk a szervezet kezdeti korszakáról, a debreceni kis irodáról, önkénteskedő teológushallgatókról és az évről évre több emberen segítő szolgálatról. Úgy fogalmazott: az isteni matematika csodája, hogy egy palántából ennyi gyümölcs lett.
Több mint ezer rászoruló diákot támogatna az iskolakezdéshez szükséges eszközökkel az idén húszéves Magyar Református Szeretetszolgálat az egyik legrégebbi, Radírozzuk ki a különbségeket! elnevezésű tanszergyűjtő programjával. Az elmúlt két évtized tapasztalata azt mutatja, hogy az iskolakezdés minden évben komoly anyagi kihívás elé állítja a gyermekes családokat, különösen azokat, amelyek a mindennapokban is nehézségekkel küzdenek.
Új mérfőldkőhöz érkezett a Bethesda Gyermekkórház. Szerdán átadták az ország első hiperrealisztikus csecsemő-betegszimulátorát, a SimBaby Tracheostomyt. A gyermekápolók és gyermekorvosok ezentúl minden eddiginél életszerűbb körülmények között gyakorolhatják a legkritikusabb beavatkozásokat. A húszmillió forint értékű eszköz a Magyarországi Református Egyház támogatásával, a Református Pályázati és Beruházási Szolgálat közreműködésével került az intézménybe.
Magyarország első SimBaby Tracheostomy betegszimulátora segíti ezentúl a gyermekápolók és gyermekorvosok gyakorlati képzését a Bethesda Gyermekkórház skill laborjában. A hiperrealisztikus csecsemőszimulátorral életmentő beavatkozásokat gyakorolhatnak a szakemberek biztonságos környezetben. A húszmillió forint értékű eszköz a Magyarországi Református Egyház támogatásával, a Református Pályázati és Beruházási Szolgálat közreműködésével került az intézménybe.
Dombra fel és dombról le autózunk Külső-Somogy lankáin, mire a két, egyenként háromszáz lelket számláló település közül a közelebbire, Kazsokra érünk, ahol főzőklub és időseknek szóló torna, a szomszédos Büssün pedig táncház a helyi Jelenlét Pontok napi programja. A két faluba a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársait kísértük el.
Mitől válhat gyógyítóvá egy emberi kapcsolat? Hogyan találkozik az orvostudomány, a diakóniai szolgálat és a teológia a szenvedő ember mellett? Milyen szerepe van Krisztusnak a segítő kapcsolatban? Ezekre a kérdésekre keresték a választ a Kórházlelkészek és Önkéntes Szolgálók Szakmai Napjának résztvevői június 13-án a budapesti Ráday Házban. A találkozó előadásai és bizonyságtételei egyaránt azt hangsúlyozták: a valódi gyógyulás mindig kapcsolatban születik – ember és ember, valamint ember és Isten között.
Nagy sikerrel mutatták be fogyatékkal élő és ép gyermekek, valamint a Csokonai Nemzeti Színház színészei a Pötyi és Pille iskolaszíndarabot Debrecenben. Az előadásról a fogyatékos gyermekeket oktató és fejlesztő Immánuel Otthon és Iskola főigazgatóját, Juhász Zsófiát kérdeztük.
Ágyneműgarnitúrák, törülközők, hálózsákok, higiénés csomagok alkotják azt a negyvenmillió forint értékű humanitárius segélyszállítmányt, amelyet június 11-én adott át Tiszaújlakon a Magyar Református Szeretetszolgálat. A támogatás a Kárpátaljai Református Egyházkerület közvetítésével kerül a Kelet-Ukrajnában található Szumi és Harkov megyébe, ahol több ezer ember él és szenved az ötödik éve tartó orosz–ukrán háború árnyékában.
Új integrált, palliatív ellátási egység kialakítása kezdődött meg a Református Pulmonológiai Centrumban, amelynek célja a daganatos és más súlyos állapotú betegek életminőségének javítása. Kunos László orvosigazgatót, a program szakmai vezetőjét és Gállfy Gabriellát, az intézmény főigazgatóját a palliatív ellátás jelentőségéről és a fejlesztés céljairól kérdeztük, valamint arról, miben tud többet adni a betegeknek egy református fenntartású kórház.
A Bethesda Gyermekkórház főigazgatójának megválasztása tovább erősítheti az egyházi fenntartású egészségügyi intézmények közötti szakmai együttműködést és az emberközpontú egészségügyi szemlélet képviseletét.
Tizenháromezer önkéntes segített egyszerre a Kárpát-medencében a Szeretethíd programban. A húszéves Magyar Református Szeretetszolgálat rendhagyó, húszórás szolgálattal nyitotta meg az akciót ebesi raktárában. A kezdeményezés célja, hogy a közösségek összefogva segítsék a rászorulókat és szebbé tegyék környezetüket.