"Radírozzuk ki a különbséget!"

A kitűzött célt felülmúlva, ezerkétszáz diák számára biztosította a tanév megkezdéséhez szükséges eszközöket a Magyar Református Szeretetszolgálat. A Radírozzuk ki a különbséget! iskolatáska- és tanszergyűjtő akciójuknak köszönhetően a magyarországi diákokon kívül a kárpátaljai gyermekeknek is jutott adomány. A kampány célja, hogy a nehéz helyzetben lévő családoknak megkönnyítsék a tanévkezdést.

Ahogy az elmúlt években, idén nyáron is meghirdette a Radírozzuk ki a különbséget! tanszergyűjtő akcióját a Magyar Református Szeretetszolgálat. Az adománygyűjtéssel hétszáz diák számára szerették volna megkönnyíteni a tanévkezdést. Az adakozóknak hála, minden várakozást felülmúlva – ezerkétszáz iskolás arcára tudtak mosolyt varázsolni az iskolatáskákkal és a tanszercsomagokkal. A karitatív szervezet munkatársai az elmúlt két hétben eljuttatták az ország minden szegletébe az adományokat, szeptember 1-jén pedig Kárpátaljára is megérkezett a közel hárommillió forint értékű támogatás a református líceumokhoz, ezáltal segítve száz rászoruló kisdiákok tanévkezdését.

Radírozzuk ki a különbséget Kárpátalja 1.jpg

Fotó: Magyar Református Szeretetszolgálat /Facebook

Ukrajnában az orosz–ukrán háború miatt a megszokottól eltérően vette kezdetét az idei tanév. Az oktatási intézményeket kötelezték az óvóhelyek kialakítására. Az ukrajnai belügyminisztérium adatai alapján Kárpátalján jelenleg az oktatási intézmények 82 százaléka rendelkezik óvóhellyel. Közéjük tartozik a Nagydobronyi Református Líceum is, mely a magyarországi adományoknak köszönhetően az elsők között tudott az előírásoknak megfelelő óvóhelyet kialakítani, ráadásul rögtön hármat. Egy esetleges légiriadónál a diákok az adott osztályra vonatkozó evakuációs terv alapján vonulnak a kijelölt óvóhelyre. Erre azért is van szükség, mert a háborús helyzet ellenére Kárpátalján a szülők és a tanárok is a jelenléti oktatást támogatják.

Forrás: karpataljalap.net