A Bethesda orvosigazgatója kapta idén a Dizseri-díjat

Mikos Borbála, a Magyarországi Református Egyház Bethesda Gyermekkórházának orvosigazgatója kapta idén a Dizseri Tamás szeretetszolgálati díjat. Az elismerést minden évben – idén már tizenhetedik alkalommal – olyannak ítélik oda, aki a Bethesda Kórház 2003-ban elhunyt főigazgatójának lelkületével, példamutatóan szolgálja a beteg, elesett emberek ügyét, egyszerre gyógyítva szeretettel azok testét és lelkét.

Személyesen tarthatták meg az ünnepséget, aminek öröméről Balog Zoltán püspök, a Protestáns Fórum elnöke is szólt megnyitóbeszédében a Hold utcai református gyülekezet templomában – ez az otthona a kórházat alapító gyülekezetnek.

sl00408-9216dcbb9d.jpg

Balog Zoltán püspök, a Zsinat lelkészi elnöke nyitóbeszédet tart

Fotó: Sebestyén László

Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke Jézus Bethesda tavánál tett gyógyításának történetét idézte fel beszédében. (Jn 5,1–9)

„Uram, nincs emberem!” – A Szentírás egyik legfájdalmasabb mondata, amelyet a tó partján fekvő beteg fogalmazott meg. Odaállni a másik mellé, meghallani, meglátni magányát, segítségre szorult állapotát, ez az, amit Isten küldetésképpen ránk bízott – mondta a püspök, aki emlékeztetett: Jézus példát mutatott ebben is, hiszen azért lett emberré, hogy senki ne mondhassa többé: nincs, aki segítsen.

sl00479-9d445614af.jpg

Pásztor Dániel püspök, a Zsinat lelkészi alelnöke

Fotó: Sebestyén László

Az idei díjazottat – akinek személyéről mindig egy kuratórium dönt – Bencze János, a Bethesda Kórház Alapítvány igazgatója jelentette be. Eszerint 2021-ben Mikos Borbálának ítélték oda az elismerést. Az indoklás szerint a Bethesda jelenlegi orvosigazgatója hozzáállásában és munkájában megmutatkozik az a hitbeli és diakóniai szemlélet, amely a kórházat újraszervező Dizseri Tamás életét is jellemezte.

sl00734-2b5b75843e.jpg

Mikos Borbála

Fotó: Sebestyén László

Az ünnepségen Molnár János, az MRE Zsinatának világi elnöke személyes emlékeit is felidézte. Mint mondta, az orvosigazgató nem csupán a betegek testére, hanem lelkére is odafigyel. Mikos Borbála kórházi szervezőmunkája mellett, a gyermek-intenzívellátásban, a krónikus betegek otthoni lélegeztetési rendszerének kialakításában, a Magyar Református Szeretetszolgálat orvoscsoportjának tagjaként, valamint más önkéntes munkáiban is szeretetet sugározva és felkészülten áll helyt. – Tudom, most zavarban van, hiszen nem szokott a dicsérethez: feladata van, munkája van, nincs idő az ilyesmire. Az elköteleződés és szeretet embere ő – fogalmazott az elnök.

sl00522-181659bd6e.jpg

Molnár János főgondnok, a Zsinat világi elnöke

Fotó: Sebestyén László

A díjátadón Erdős Eszter református lelkész, a Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió drogterápiás otthonának vezetője felidézte 2012-es – ahogyan fogalmazott – megdöbbentő élményét, amikor a főorvos önkéntesnek jelentkezett a drogmisszió szokásos nyári csendeshetére – méghozzá konyhai munkára. A palacsintát sütő, mosolygós főorvost hamar testi-lelki bajaikkal keresték fel a résztvevők, így alakult ki, hogy hosszútávon, heti egyszeri önkéntes munkájával segíti a misszió budapesti irodájába betérőket. Erdős Eszter egy, a misszió programjában résztvevők által készített fotótablót ajándékozott Mikos Borbálának.

sl00537-d0b643d82a.jpg

Erdős Eszter lelkipásztor fotótablót ad át Mikos Borbálának

Fotó: Sebestyén László

Az orvosigazgató nemcsak a díjat köszönte meg, hanem a kórház közösségének azt is, hogy közéjük tartozhat, és a közös feladatok által ő is célt kaphatott: – Élni és áldássá válni azoknak, akik életébe a gyógyítással beléphetünk. A közösség befogadása nélkül nem találhattam volna rá erre az útra – mondta.