Megragadó az az erő, amely Pásztory Ádám nyilatkozataiból árad – csakúgy, mint annak a szeretetnek az ereje, amelyet az életéért vívott harcában lépten-nyomon megtapasztal. A Magyarországi Református Egyház korábbi kommunikációs vezetőjének élete tavaly ősszel érkezett fordulóponthoz, amikor agresszív, előrehaladott stádiumú agydaganattal diagnosztizálták. Most, néhány héttel a külföldi kezeléssorozata előtt egy pódiumbeszélgetésen mesélt meglepetésekkel és bizonytalanságokkal teli útjáról. A moderátor Genda Noémi volt.
Egyre növekvő támogatói kör kíséri figyelemmel Pásztory Ádám megpróbáltatásait. Miután a négygyermekes családapa tavaly decemberben a nyilvánosság elé tárta betegségét és a külföldi kezelés lehetőségét, ezrek álltak mellé. A többnyire ismeretlenekből alakult közösség három hét leforgása alatt adta össze a terápia költségeit fedező negyvenmillió forintot. Ez azonban csak a felszín. A pénznél sokkal többről van itt szó, ahogy az est során is kiderült.
Kíváncsian foglaltam helyet az otthonos kávézó egyik sarkában. Korábbi írásunkból és más médiaforrásokból szerzett ismereteim alapján nagyon érdekelt, ki ez a bátor férfi, és honnan meríti az erőt, hogy a halálos ítéletét jelentő diagnózis ellenére egy gyötrelmes éjszaka után kijelentse: „élni fogok”.
Az előadáson ennek az elhatározásnak a hátteréről is szó esett, amikor a teológus-kommunikációs szakember elérzékenyülve mondta el, hogy életének hátralevő idejében – bármennyi is adatik – azt az életet akarja élni, amelyre most nincs esélye. A halállal szembenézve ugyanis nemcsak az addigi emlékei villantak fel előtte, de még inkább az az élet, amelyet nem élt meg. A krízis fájdalmasan szembesítette elveszített lehetőségeivel és elhibázott döntéseivel is.
Amikor az 54 éves férfi helyet foglalt az asztalnál, feltűnt, hogy megjelenése micsoda közvetlenséget áraszt. A legnagyobb természetességgel éli az életét, dolgozik, miközben orvosokkal, kutatókkal tárgyal, levelez vagy kezelésekre jár. Teszi a dolgát, ami rá bízatott. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek problémái. Ő maga is beszámolt arról, hogy a története folyamatos hullámzásban van. Egymás után érik a megoldandó problémák, és a küzdelme folyamatos terhelést jelent neki és a családjának. Ahogy fogalmazott: „folyamatosan menni és evezni kell”.
Honnan meríti az erejét ebben az emberfeletti küzdelemben? Pásztory Ádám az elmondása szerint „az extrém kihívásokhoz extrém eszközöket” kap. Tudja, hogy Isten erejét és hatalmát tapasztalja meg a mindennapok sokszor megdöbbentő eseményeiben. Az azonnal látótérbe kerülő terápiás lehetőség, a semmiből előbukkanó, névtelen adományozó, egy idős néni ölelése a villamoson, a döbbenetes kórházi jelenet, amikor az agyműtétje után alig néhány órával ő maga szolgál és betegtársa életéért könyörög, az őt körülvevő támogató és szeretetteljes környezet mind olyan jelek és pillanatok, amelyeket az imádsága meghallgatásaként értelmez. Az az erő, amelyet közvetít, korábban számára is ismeretlen volt. Ahogy fogalmazott: „A diagnózis bekapcsolt bennem valamit.”
Pásztory Ádám a glioblasztóma elleni „bajnokságon” az eddig lezajlott sikeres „selejtezők” után most a „döntőre” készül. Reménnyel és türelemmel tekint a bizonytalan jövőbe, hiszen a kezelés hatékonyságát nem lehet azonnal mérni, az eredményekre várhatóan hónapokat kell majd várni.
Nem szeretek Isten akaratában a miértek után kutatni, de az egyórás beszélgetés végére az a gondolat fogalmazódott és erősödött meg bennem, hogy Pásztory Ádám különleges szolgálatot végez. Olyat, amilyet ő maga sohasem választott volna. Ami teljesen megsemmisítette, ugyanakkor új erővel ruházza fel. Új alapokra állítja, amely a viharokban is biztos sziklaként tartja. Tapasztalataival, bátorításával, küzdelmeivel ötödik hónapja szolgálja betegtársait és mindannyiunkat. Bízunk benne, hogy Isten békessége, amely minden értelmet meghalad, továbbra is megőrzi útját és életét Krisztus Jézusban.