A cselekvő szeretet „gyakorlópályája”

A szeretet gyakorlásának csodája: minél többet adunk, annál többet fogunk mi magunk is visszakapni – mondta Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke, a Szeretethíd Kárpátaljáért fővédnöke. A református egyház egyik legnagyobb önkéntes akciójában évről évre több ezren kapcsolódnak be, hogy megszépítsék környezetüket vagy segítsenek a közelükben élő rászorulóknak.

A szeretet gyakorlásának csodája: minél többet adunk, annál többet fogunk mi magunk is visszakapni – mondta Pásztor Dániel, a Tiszáninneni Református Egyházkerület püspöke az Magyar Református Szeretetszolgálatnak adott interjúban. Hozzátette: Aki az önkéntességnek, a segítségnyújtásnak az örömét megtapasztalja, az lelkileg egyre gazdagabb és gazdagabb lesz. Az egyházvezető a Szeretethíd Kárpátaljáért program fővédnökeként arról beszélt: fel kell hívni a figyelmet arra, hogy Isten mennyi mindent adott az embernek, és mennyien vannak körülöttünk olyanok, akik rászorulnak a segítségünkre.

A Szeretethíd Kárpátaljáért program a református egyház egyik legnagyobb önkéntes vállalása. Minden év tavaszán több ezren mozdulnak meg a Kárpát-medence minden pontján, hogy rendbe tegyék környezetüket, vagy éppen segítsenek a közelükben élőkön. Idén az önkéntes akciók kiterjednek az orosz–ukrán háború elől érkező menekültek közötti segítségnyújtásra.

szeretethíd008

Önkéntesek padokat festenek a 2021-es Szeretethídon.

Pásztor Dániel hangsúlyozta: Isten mindig gondoskodott a cselekvő szeretet „gyakorlópályájáról”. Olyan időkről és helyzetekről, amelyekben a keresztyén ember megmutathatta: mit jelent a cselekvő szeretet, a kézzelfogható szeretet, hogy ne csak szóval, hanem tettekkel, cselekedetekkel fejezzük ki a szeretetünket. A mostani háborús helyzet ilyen.

A püspök hozzátette: Isten az emberek által mutatja meg és közvetíti az Ő szeretetét mások számára. A szeretet pedig hidakat teremt, amely embertől emberig ér.

További információ: https://szeretethid.hu/