Amikor átvette a Juhász Zsófia-díjat, első szavaival megköszönte, hogy diakóniai szolgálatot végezhet. Mikor döntötte el, hogy ezen a területen szeretne dolgozni?
Azt is mondhatnám, hogy már az anyatejjel ezt szívtam magamba. A szüleim szintén gyógypedagógusok, és gyakran hozták haza az iskolában felejtett, hátrányos helyzetű, hallássérült vagy halmozottan sérült gyerekeket. Már ekkor a hétköznapjaink részévé váltak. Testvéremmel elég hamar megtanultuk a jelnyelv alapjait is, hogy tudjunk beszélgetni egymással. Keresztanyám az őrbottyáni egészségügyi gyermekotthon vezetője volt, és amikor a szüleim önkéntes szolgálatot vállaltak az intézményben, engem is magukkal vittek. Természetes volt a gondozók és gondozottak együttélése. Keresztanyám ajtaja mindig nyitva állt, és bármikor bemehettek hozzá a fogyatékos fiatalok. Nemcsak ápolni-gondozni akarta őket, hanem elvárta tőlük, hogy kihozzák magukból képességeik maximumát. Zsó néni különleges személyisége, innovatív gondolkodása magától értetődő volt számomra. Gyógypedagógiai tanulmányaim során kezdtem csak el igazán értékelni egyedülálló munkásságát.
Milyen hatással volt Önre, amit otthon és Juhász Zsófia szakmai-emberi hozzáállásában tapasztalt?
Nagyon érdekes, hogy a hangzatos európai és magyarországi fogyatékosságügyi alapelvek valójában azok a krisztusi tanítások, amelyeket ő is gyakorolt, megélt a munkájában. A jogszabályok csak '93-tól mondják ki, hogy a halmozottan fogyatékos gyerekek képezhetők és 2006-tól tankötelesek – korábban képezhetetlennek minősítették őket. Zsó néni már a '80-as években gyógypedagógusokat fogadott a szüleim személyében, hogy foglalkozzanak a gyerekekkel. Nekem ezeket nem kellett tanulnom, mert a neveltetésem szerves részét képezték. Vezetőként fontosnak tartom, hogy az Immanuel Otthonban ugyanezeket az alapelveket valósítsuk meg és adjuk tovább. Azzal a szemlélettel fordulunk a gyerekekhez, fiatalokhoz és családjaikhoz, hogy minden ember egyenlő, minden ember méltóságát tisztelni kell és támogatni őket a minél teljesebb életben. Igyekszünk megértetni a szülőkkel, hogy számunkra értékesek a gyermekeik és szeretnénk, ha a tágabb közösség is felfedezné értékeiket.
A névadóról:
Juhász Zsófia (1928-1990) lelkészi oklevelet és gyógypedagógiai végzettséget szerzet, a második világháború előtti református diakonisszák mintájára életét a szeretetszolgálatnak szentelte. A dunaalmási fogyatékos gyermekotthonban és a leányfalusi református otthon vezetőjeként szolgált, majd 1975 tavaszán került az Őrbottyáni Református Egészségügyi Gyermekotthonba. Fogyatékos gyermekek között végzett munkásságáért 1988-ban magas kormánykitüntetésben részesült. Még ebben az évben a Zsinat diakóniai osztályvezető-helyettessé nevezte ki. Teológus, gyógypedagógus, költő volt, akinek időtálló tanításaiból máig táplálkoznak egykori gondozottai, munkatársai. Az őrbottyáni intézmény 2004-ben felvette nevét.
Kulcsár Tamással közös emblematikus táncuk is ezt fogalmazza meg?
A kontakttánc mondanivalója eléggé sokrétű. Elsősorban azt szeretnénk elérni vele, hogy akik látják, meg tudják találni a saját üzenetüket és történetüket benne, azt, amit számukra jelent. Egyetemes szinten azt üzeni, hogy kölcsönösen tartjuk és emeljük egymást. Amikor letérdepelünk, Tamás húz fel engem. Sajnos keresztyén körökben elterjedt az elesettekhez túlzottan lehajló altruista attitűd. Mi a mozdulatainkkal éppen ezt szeretnénk megcáfolni, mert egyenlő társakként, közös erőfeszítéssel hozzuk létre az alkotást. Nagy élmény, amikor a Csillagponton táncolunk, mert a fiatalok nem nekem gratulálnak, hanem Tamásnak, mindkettőnknek. Ők megértik a lényeget. És még egy többletüzenetet tartalmaz: egyetlen momentum van a táncban, amikor Tamás rám támaszkodik és én elengedem őt. Ekkor a kezemmel nem fogom, csak a testemmel tartom, miközben, fohászra tárom szét a karjaimat. Ez a mozdulat azokat a pillanatokat testesíti meg, amikor a terheinket nem nekünk kell tartani, hanem teljes egészében letehetjük Istennél.
Miben látja az intézményes szeretetszolgálat fontosságát és szerepvállalását?
A diakóniában a szakmaiság és a krisztusi gondolkodás találkozik. Egyik sem helyettesíthető a másikkal, azonban együtt szép harmóniát alkotnak és nagyon hatékonyan működnek. Ha a kettő nincs egységben, fennáll a túlzott professzionalizmus vagy a nagymértékű altruizmus, lehajlás veszélye. Szolgálatunk minőségi többletet is jelent, ami megjelenik a kollégák viszonyulásában is, ahogy saját motivációjukból szeretnék szebbé, jobbá tenni a ránk bízottak napjait vagy újat tanulni, fejlődni hivatásukban. Fontos szerepünk van abban, hogy a fogyatékos emberek ne maradjanak láthatatlan állampolgári státuszban, hanem merjenek kilépni az intézmények falai közül és részesei lenni a közösség (gyülekezet, iskola) életének. Sok családnak nincs egyházi kötődése, de látják ezt a szemléletbeli különbséget, és ezért döntenek az Immanuel Otthon mellett.
A díjazottról:
Győri Zsófia a debreceni Immánuel Otthon és Fejlesztő Nevelést, Oktatást Végző Iskola intézményvezetője. Gyógypedagógus, szociálpedagógus, 17. éve vezeti az otthont. Az egészségügyi, szociális és oktatási feladatokat ellátó intézményben felügyelete alatt több mint nyolcvan halmozottan sérült gyermek és fiatal fejlesztését végzik. Szívügye a mentális akadálymentesítés is, ezért jelenhetett meg 2017 tavaszán az Immánuel Otthon kiadásában a Vedd és olvasd! című különleges „bibliafordítás".
Milyen jövőbeli célokat tűztek ki?
Bővülésre készül az intézmény, mert kinőttük a jelenlegi kereteinket. Folyamatban van a profilunk szétválasztása is. 2020-ra szeretnénk létrehozni egy önálló iskolát, ahol 6 és 23 év közötti súlyosan sérült fiataloknak biztosítunk oktatását, terápiát. A 23 év felettieknek teljes életkori spektrumon kínálunk foglalkozásokat, rehabilitációt és nappali ellátást. Céljaink között szerepel, hogy támogatott lakhatást is tudjunk biztosítani azoknak, akiknél már fogytán van a szülők ereje. Családias lakóközösségbe integrált lakhatási formában gondolkozunk. A továbbiakban is szeretnénk szolgálatunkkal hangoztatni: a fogyatékos személyek nem jótékonykodás alanyai, hanem önálló, jogokkal rendelkező emberek. Teljes jogú és a világ sokszínűségét gyarapító emberekként tekintünk rájuk. Attól gazdag az életünk, hogy sokfélék vagyunk.
Szoták Orsolya, fotó: Millók Tamás
Nézze vissza a november 23-i díjátadót:
afterglow player