A közösség és a remény a Felzárkózó települések program legfontosabb erőforrásai

„Közösséget vállaltatok velem nyomorúságomban” – idézte Pál apostol filippiekhez írt levelét Katona Viktória, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) ügyvezető igazgatója a konferenciát megnyitó áhítatában. Elmondta, hogy úgy is oda lehet menni egy településre, hogy meg akarjuk mondani, hogyan éljenek ott az emberek, de úgy is, hogy közösséget vállalunk velük és a terheikkel. A krisztusi tapasztalat szerint nem kívülről kell okoskodni, hanem ott kell lenni a rászorulókkal. Isten sem messziről nézett bennünket, hanem emberi formát vett fel és eljött közénk, ez az igazi jelenlét – hívta fel a figyelmet Katona Viktória. Úgy fogalmazott, hogy a filippi gyülekezet küldötte Pál apostolhoz nem kevesebbet vitt, mint önmagát, és kész volt vállalni ugyanazt a szenvedést, amit az apostol elszenvedett Krisztus ügyéért. Krisztushoz tartozni azt jelenti, hogy odaállunk a „fogságban”, emberi nyomorúságban élők, a kicsinyek, a gyengék, a szegények mellé – jelentette ki az MRSZ ügyvezető igazgatója.

A jelenlévőket köszöntötte Stubnya Gusztáv, a Károli Gáspár Református Egyetem Gazdaságtudományi, Egészségtudományi és Szociális Karának dékánja is. A felsőoktatási intézmény látta vendégül XIII. kerületi épületében a konferenciát. Beszélt a képzési területeik és a Felzárkózó települések (Fete) program közötti kapcsolódási pontokról, és felvetette a hallgatóik bekapcsolódását is a munkába.

Fazakas Sándor egyetemi tanár, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem tanszékvezetője A segítő szolgálat teológiája címmel tartott előadást. Beszélt arról, hogy is kellene érteni azt, hogy a „szegények nem fogynak el a földről”.

Kálvin a prédikációi alapján nem azt vallotta, hogy ebbe bele kell törődnünk, hanem pont azt, hogy küzdeni kell a kiváltó okok ellen. A reformációig a szegények segítése az alamizsna volt: eseti, egyéneknek adott segítség. A reformáció azonban kihúzta a talajt a „ha alamizsnát adsz, akkor piros pontot kapsz a mennyben” gondolkodás alól, és rendszert épített helyette a szegények segítésére – osztotta meg a professzor. Azt is elmondta, hogy a nagy parancsolat „felebarátjának” fogalmát már a bibliai időkben is sokan próbálták szűkíteni, de Jézus az irgalmas samaritánus történetével kiterjeszti azt mindenkire, akinek szüksége van segítségre.

Tíz diagramon mutatta be a magyar társadalom kihívásait Duráczky Bálint szociológus, a Károli Gáspár Református Egyetem adjunktusa. Beszélt az egész magyar társadalmat érintő kihívásokról, például arról, hogy ma másfélszer annyi hatvanöt év feletti él Magyarországon, mint tizenöt év alatti.

Említette, hogy vannak olyan vármegyék, ahol az elmaradott települések száma nemhogy csökkent volna, hanem még nőtt is, ilyen Baranya, Somogy és Borsod-Abaúj-Zemplén. De elemezte a belső migrációs mozgásokat és a gyermekvállalás idejének kitolódását is. Részben utóbbit tartja felelősnek azért, hogy a generációk egyre kevésbé értik egymást, és ez a normák áthagyományozódását is nehezíti. A szociológus szerint a kisközösségek azért is haldokolnak, mert az embereknek sokkal több a lehetősége, nem érnek rá elmélyülni a környezetük közösségeiben. Duráczky Bálint ezekkel az adatokkal azt kívánta bemutatni, hogy a harminc éve ismert társadalmi rend, szocializációs utak megszűnőben vannak, és ezek helyére belép valami egészen más, amiről még nem tudjuk, mit okoz és hogy működik pontosan.

Hogyan lehet az, hogy miközben rengeteg változás és fejlődés történt, az elmúlt harminc évben óriási csoportok és földrajzi területek maradtak le? – tette fel a kérdést Czibere Károly, a Magyar Református Szeretetszolgálat kuratóriumi elnöke.

Megosztotta, hogy szerinte a lemaradás legfontosabb motorja az első huszonöt évben az inaktivitás volt, mert 1990-ben az ország az átmenetre azt a választ adta, hogy „maradjatok otthon, és várjátok meg, hogy jobb legyen”, és mindenhol azt ígérték a vezetők, hogy minden falu végén lesz gyár és autópálya. Eközben más országok városi vagy akár külföldi munkavállalásra bátorították a lemaradó vidékek lakóit. Nálunk vannak olyan vidékek, ahol két generáció nőtt föl úgy, hogy nem látta dolgozni a szüleit – közölte Czibere Károly. Azt is hozzátette, hogy 2013-tól ez a helyzet megváltozott, akkortól az inaktivitás csökkent, a legfontosabb tényezők a lemaradásban már a közoktatási problémák lettek.
Elmondta, hogy a Fete hiánypótló feladatot lát el, de a gyülekezeteknek is magukévá kell tenni azt a munkát, amit a Jelenlét Pontok munkatársai végeznek, mert úgy nem lehet felzárkóztatásban gondolkodni, hogy addig tart, amíg van pénz, és ha véget ér a program, akkor abbahagyjuk. A legfontosabb erőforrás a remény, amit tud adni a Fete a rászorulóknak – hangsúlyozta Czibere Károly.

Fordulóponthoz érkezett a diakónia Tony Addy, a norvég VID Egyetem (Vitenskapelig, Internasjonal, Diakonal, azaz tudományos, nemzetközi, diakóniai) brit kutatója szerint. Úgy látja, hogy egyre kevesebb a közösségi élmény a társadalomban, de nemcsak az életkori különbségek, hanem a növekvő egyenlőtlenségek miatt is.

Az emberek elszigetelődnek, és a társadalmi megosztottság oda vezethet, hogy a csoportok egymást okolják a helyzetükért – hívta fel a figyelmet Tony Addy. Hozzátette, hogy a világjárvány idején az emberek szolidárisabbak lettek, kölcsönösen segítették egymást. A brit szakember szerint az egyháznak fontos szerep juthatna, főleg, hogy a kevés rendelkezésre álló helyi tér még fontosabb lett az emberek számára. – Diakóniai munkásként nem kell tökéletes tervrajzot kidolgoznunk egy ideális társadalomról, de kell, hogy legyen egy jövőképünk, mert az motivál, hogy ne csak egyszerű válaszokat keressünk – jelentette ki. Elmondta, hogy a diakóniai munkájukat a konvivialitás, azaz együttélés fogalma köré építették fel. Ez azt jelenti, hogy keresni kell a békében és igazságban együttélés lehetőségét, amelyben a kölcsönösség is érvényesül: mindenki ad és kap, és senki sem zárkózik el a másiktól. Hangsúlyozta, hogy ez nem azt jelenti, hogy mindenkinek közös identitással kell rendelkeznie, hanem azt, hogy hallgassuk meg a másikat, és tanuljunk a különbözőségekből. Tony Addy szerint a konvivialitásra épülő egyház ellensúlyt képezhet az individualizmussal, az egyén előtérbe helyezésével szemben. – Pál apostol olyan egyházat képzel el, amely túlmutat a kulturális különbségeken, hiszen Isten ígérete mindenki számára elérhető. Amikor konvivialitásról beszélünk, akkor a diakóniánkban ezt a víziót követjük – mondta Tony Addy, akinek szavait Lakatos Kinga tolmácsolta a konferencia résztvevőinek.

Az előadások után kerekasztal-beszélgetéssel folytatódott a konferencia. A résztvevők Böröcz Lívia, Sohajdáné Samu Zsuzsanna, Juhász Márton és Sotkó Levente Attila voltak, a beszélgetést Birinyi Márk vezette.

Birinyi Márk, a Református Szeretetszolgálat diakóniafejlesztési főigazgató-helyettese méltatta a konferencia előtt a Magyar Református Szeretetszolgálatnál megjelent Mustármag című szakmai kötetet, amely „nemcsak dokumentál, hanem inspirál is”. Említette, hogy több szerző és szerkesztő is ott ül a beszélgetésen.

Amikor 2019-ben öt településen megkezdték a munkát, a települési diagnózis sok helyen azt mutatta, hogy közösségi élmény nélküli falvakról van szó, ahol nemcsak azért nincs közösségi ház, művelődési ház, mert nincs pénze az önkormányzatnak, hanem mert nem járnak össze az emberek – mondta Böröcz Lívia, az MRSZ felzárkózási szolgálatvezetője.

Sotkó Levente Attila, a Fete program szakmai irányítója is egymás mellett élő emberek tömegéről beszélt, ahol sokszor eltűnnek a közösségi szabályok, és a problémákra a megoldásokat külső szereplőktől várják. A legtöbb településen a Jelenlét Ponton kívül nem működnek közösségi terek. Azt is megosztotta, hogy a gyerekek bevonásában a legjobban a sport működik, azon belül jelenlegi fő eszközük a foci, és hozzátette, hogy már a zenei foglalkozások is elkezdődtek.

Juhász Márton, a Diaconia márkáról ismertté vált Jobbadni Nonprofit Kft. ügyvezetője szerint a magokat el lehet külsősként ültetni, de ha helyben nincs valaki, aki ezt locsolja, ápolja, védje, akkor nem lesz eredmény, kellenek helyiek, akik a közösségszervezést felkarolják.

Sohajdáné Samu Zsuzsanna lelkipásztor arról beszélt, hogy ő a diagramok és statisztikák ellenére reménykedik, mert szerinte látni kell a fizikai valóság mellett a mennyei valóságot is. Azt is említette, hogy vannak vidékek, ahol az az érzése a helyieknek, hogy az ország magára hagyta őket. Úgy látja, hogy a Fete nekik pont azt az érzést tudta megadni, hogy nem mindenki hagyta őket magukra. A rászoruló családokkal kapcsolatban megjegyezte, hogy vannak, akik minden hónapban azzal szembesülnek, hogy alig tudnak megélni. Sokszor bele sem kezdenek a tudatos tervezésbe, és gyors megoldásokat keresve sokszor rossz döntéseket hoznak. – Két hal és öt kenyér kevés, hacsak nem adjuk oda Jézusnak, hogy ossza ő – nyomatékosította a lelkipásztor a kerekasztal-beszélgetésben.

A nap során elhangzottak további feldolgozására, beszélgetésre kiscsoportban volt lehetőség a konferencia végén. Az eseményt Böröcz Lívia zárta azzal a gondolattal, hogy a kiváló előadások mellett fontosak voltak a találkozások és a beszélgetések is, ezért reméli, hogy mindezek a konferencián kívül is folytatódnak.