A védettség fontos

oltas.jpg

Gyorsabban terjed a koronavírus brit mutánsa, mint a korábbi változatai, ezért van szükség újabb korlátozó intézkedésekre. A járvány 2021-ben végig velünk lesz, de az oltás vállalásával sokat tehetünk azért, hogy már ne ez határozza meg az életünket. Szabó Miklós református orvost, a Semmelweis Egyetem docensét, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának egészségügyi képviselőjét kérdeztük.

Mi okozta a harmadik hullámot, ha a korábbi járványügyi korlátozásokon nem enyhítettek?

A járvány felfutását elsősorban a vírus új változatai, mutációi okozzák, amelyek három-négyszer gyorsabban terjednek. Épp ezért ugyanazokkal a szabályokkal nem lehet megfékezni, mint amelyekkel az első és a második hullámot meg tudtuk állítani. Szükség van az újabb korlátozó intézkedésekre az egyházunkban is. Nincs más megoldás.

A WHO szerint idén nem lesz vége a járványnak. Ön mit gondol?

A WHO megalapozott nyilatkozatokat szokott tenni. Én sem feltételezek nagyon mást a járvány végéről. A koronavírus itt lesz velünk egész évben, de nem mindegy, hogy Magyarországon milyen intenzitással. Arra számítok, hogy oltóanyagban nem lesz hiány, és remélem, az emberek belátják: a védekezés része, hogy beoltassák magukat. Most épp viharos az intenzitása, ezt jelzi a napi több mint száz halálos áldozat, de reméljük, eljön a járvány azon szakasza, amikor már csak sporadikus esetekkel találkozunk, vagyis naponta néhány, enyhe lefolyású betegségről lesz csak tudomásunk.

Ehhez kell a nyájimmunitás.

Igen, a közösségi védettség hatvan-hetven százalékos átoltottsággal érhető el. Látjuk például Izrael esetében, hogy a járványügyi korlátozások látványos lazítását csak az átoltottság magas százalékánál tudták megtenni. Hála Istennek, november óta hazánkban háromszorosára növekedett az oltási hajlandóság, felébred az ország a dacból, az indokolatlan bizonytalankodó félelemből.

Szabó Miklós

Az oltási tervben nem szerepelnek a tizenhat év alattiak, hiszen még nincs olyan vakcina, amelyet ők is megkaphatnának. Ha lesz olyan, amivel olthatóak, érdemes lesz bevonni a gyerekeket, hogy hamarabb elérjük a nyájimmunitást?

Az a kiskorúak nélkül is elérhető, ha a felnőttek példát mutatnak és beoltatják magukat. E helyett egy részük álhíreken alapuló, felelőtlen, közösségellenes, individualista, elutasító álláspontot képvisel. Egyébként szinte minden Magyarországon használt vakcinánál folyamatban vannak – döntően a hat év feletti korosztályban – a gyerekek oltásával kapcsolatos hatósági vizsgálatok.

Egyelőre a várandós vagy szoptató édesanyáknak sem ajánlják a védőoltást.

A korábbi vírusellenes vakcinák – például az influenzaoltás – alapján feltételezhetjük, hogy a Covid elleninél sem várható magzati károsodás. Nemzetközi adatgyűjtés zajlik, hogy kimondhassuk: a gyermeküket anyatejjel tápláló édesanyák bátran oltassák be magukat a Covid ellen. Egyébként az ismerőseim között több olyan szoptató kismama van, főleg fiatal orvosok, akik megkapták a védőoltást. A várandósok a teljes magyar populáció egy százalékát sem teszik ki, nélkülük is meglesz a nyájimmunitás, rájuk vigyázzon a többség azzal, hogy vállalja az oltást.

A Pfizer–BioNTech, a Moderna, az AstraZeneca és – az engedélyeztetés előtt álló, várhatóan hazánkban is majd alkalmazott – Johnson & Johnson oltásokhoz különböző mértékben, de használták magzatok abortuszból származó sejtvonalait. Mit gondol, erkölcsileg aggályos-e ez a gyakorlat?

Aki most elutasítja az oltást, az végső soron mások halálához járul hozzá, hiszen oltás nélkül még többen fognak meghalni. Szerintem a jelenlegi járványhelyzetben a védettség rendkívül fontos prioritás. Persze, ha valaki vallási meggyőződésből elutasítja ezeket a vakcinákat, választhatja az orosz Szputnyik vagy a kínai Sinopharm oltást, hiszen azokat más eljárással készítették. 