Adventben is gondol Kárpátaljára a szeretetszolgálat

Ezer adománycsomagot adott át Zán Fábián Sándor kárpátaljai református püspöknek december 2-án a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) nevében Juhász Márton ügyvezető igazgató és Katona Viktória ügyvezető-helyettes, az MRSZ kárpátaljai szolgálatokért felelős lelkipásztora. Az adományból az egyházkerület fenntartásában működő intézmények munkatársai, a házi beteggondozó szolgálat dolgozói, valamint hitoktató szolgatársak is részesültek. Az adományok összértéke megközelíti az ötmillió forintot.

Mrsz advent kárpátalja adomány 2022. december 2 Juhász Márton, Zán Fábián Sándor - Fotó: mrsz

Zán Fábián Sándor kárpátaljai püspök és Juhász Márton, az MRSZ ügyvezető igazgatója

Fotó: MRSZ

A látogatás másik fontos eredménye, hogy az MRSZ együttműködési megállapodást kötött a Kárpátaljai Református Egyházzal, hogy a jelenlegi és jövőbeni segélyezési programokat összehangoltan, már a tervezés és megvalósítás során is együttműködésben végezzék.

Mrsz advent kárpátalja adomány 2022. december 2 - Fotó: mrsz

Fotó: MRSZ

„Az adventi várakozás időszakába érve ismét szívügyünknek tekintettük, hogy Kárpátaljára látogassunk és megajándékozzuk határon túli testvéreinket, ezzel is elősegítve, hogy a háborús krízist néhány pillanat erejéig maguk mögött hagyhassák és a közelgő ünnepre készülhessenek testben és lélekben” – írta az MRSZ a Facebook-oldalán.

Mrsz advent kárpátalja adomány 2022. december 2 - Fotó: mrsz

Fotó: MRSZ

A Magyar Református Szeretetszolgálat Nemzeti összefogás Ukrajnáért című adománygyűjtő programja támogatható online az adomany.jobbadni.hu oldalon, valamint átutalással az 10702019-85008898-51100005 (CIB Bank) számú bankszámlán keresztül. A közleményben tüntessék fel: Nemzeti összefogás.