Az MRSZ a Galiba Fesztiválon és a Virágkarneválon

A Magyar Református Szeretetszolgálat évek óta tevékeny résztvevője a debreceni programoknak. Az idei Galiba Fesztiválon és Virágkarneválon sincs ez másként. A családosokat gyermekprogramokkal várják, segítenek a szülők és gyermekek kikapcsolódásában, közben pedig a nehéz sorsú gyermekek támogatására hívják fel a figyelmet.

Színes gyermekprogramokkal várja a legkisebbeket augusztus 19-én a Református Szeretetszolgálat. A Perényi közben igazi kikapcsolódás, móka és játékok segítenek a gyermekek és a családok szórakoztatásában, közben pedig megismerhetik a segélyszervezet tevékenységeit is. A Szeretetszolgálat munkatársai és önkéntesei 10 és 16 óra között várják az érdeklődőket. 16 órakor indulnak a kis virágkocsik, melyek között a Református Szeretetszolgálat indulóját is megtekinthetik.

Augusztus 20-án a Szeretetszolgálat ötven önkéntese biciklivel juttatja el az Önkormányzati Otthonba és a Méliusz Juhász Péter Református Szeretetotthonba azokat a cipókat, melyeket egy tizenhét fős erdélyi gyermekcsoport visz Bölcskei Gusztáv és Bosák Nándor püspökök elé megáldásra. A Partiumból érkező gyermekkórus rövid műsorral is megajándékozza az idősotthonok lakóit.

Otthont a világban, világot az otthonba! 

A Galiba Fesztiválon felvonuló két szeretetszolgálatos kocsi a fenti jelmondatot fejezi ki; a nád pad, amelyről elköltözött eddigi lakója és a virágház, amely a Református Szeretetszolgálat fáradságos munkáját tükrözi. Azon dolgozunk, hogy minél több család lakását otthonná tehessük és ezekbe a remény és a szeretet világosságát juttassuk el. A gazdaság juthat válságba, de a szeretet ebben is csak egy újabb esélyt lát a még több szolgálatra...

MRSZ